A Knicks elrontotta Carmelo Anthony múltidézését New Yorkban

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 09:34
null
Carmelo Anthony visszatért a Madison Square Gardenbe, de csapata, a Portland kikapott (Fotó: Twitter/NBA)
Címkék
Visszafogott játékkal, nehezen verte meg a Minnesotát a Milwaukee, gálázott, majd leeresztett, de végül nyert a Lakers, győzött Washingtonban az Orlando – eközben a Knicks a végeredményt tekintve sima vereséggel küldte haza a Portlandet és a Madison Square Gardenbe visszatérő Carmelo Anthonyt. Ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei első játéknapján.

 

Washington Wizards–Orlando Magic 101–122

A második félidőben ellépett a Magic. A nagyszünetig még szorosan alakult a mérkőzés, az Orlando 61–59-re vezetett két negyedet követően, egyik fél sem tudott igazán védekezni és inkább a Wizards szájíze szerint zajlott a játék – igaz, remek dobóformájának köszönhetően így is a vendégcsapat járt előrébb. A fordulás után aztán egyre inkább ráerőltette akaratát a Washingtonra a Magic, egyre inkább működött a védekezés és a negyedik negyedben már csak 18 pontot engedélyeztek a fővárosiaknak Nik Vucsevicsék – addigra felőrölték és lelassították őket, miközben ők továbbra is jól járatták a labdát és jól dobtak kintről. Ennek köszönhetően a végére eléggé szétnyílt az olló, DJ Augustin parádésan játszott (25 pont, 9 gólpassz a kispadról beszállva), de Markelle Fultz is jól irányított (16 pont, 8 gólpassz, 22 perc), Nik Vucsevics dupla-duplázott (20 pont, 1 lepattanó), a Fournier-Ross duó pedig 33 egységet termelt – sorozatban négy idegenbeli vereség után tudtak újra nyerni, úgyhogy megerősítették keleti nyolcadik helyüket. Egy probléma azért mégis beárnyékolja a napjukat, Jonathan Isaac ugyanis már a meccs elején ütközött Bradley Beallel és térdsérülést szenvedett, hordágyon hagyta el a pályát, nagyon rosszul nézett ki az eset...

Lassú volt a Washington. Scott Brooks vezetőedző szerint a pálya mindkét oldalán egy lépés hátrányban voltak a hazaiak az egész este folyamán, csak üldözték ellenfelüket és bár voltak jobb időszakaik, ez most erre volt elegendő. A sérültjeik közül Bradley Beal vállalta a játékot és dobott is 27 pontot, de ő sem volt igazán dinamikus, csapatszinten 40% alatt maradtak mezőnyből és a nekik általában jól álló rohanást sem tudták művelni, a második félidőben egyre inkább kifogta a szelet a vitorlájukból a Magic. Ennyi hiányzóval persze nem meglepő ez, ettől még tény, hogy tovább süllyednek lefelé és a New Yorkot már csak fél meccsel előzik meg, ligaszinten a negyedik legrosszabb mérleggel rendelkeznek.

A Wizards legjobb dobói: Beal 27/6, McRae 15/6, Brown 14/3
A Magic legjobb dobói: Augustin 25/6, Vucsevics 20/9, Fournier 18/6

New York Knicks–Portland Trail Blazers 117–93

Anthony múltat idézett, de megint kikapott a Portland. Carmelo Anthony először tért vissza a Madison Square Gardenbe a Blazersszel és át is érezte a hely szellemét, hiszen 26 ponttal szezoncsúcsot dobott abban a csarnokban, ahol pályafutása legszebb éveit töltötte – 11/17 mezőnykísérlete beakadt, közte 3/5 tripla, a közönség is jól fogadta, az ő számára jól alakultak a dolgok. A Portland számára viszont nem, az első három negyed során végig közel voltak egymáshoz a felek, de Damian Lillard (5/20 mezőnyből) borzalmas meccse miatt nem tudott igazán előnybe kerülni a vendégcsapat, sőt, a negyedik negyedet hatpontos hátránnyal kezdte meg, amikor Lillard és Anthony egyszerre ült le a kispadra. Itt viszont a Knicks megsorozta ellenfelét és egy-két perc alatt eldöntötte a küzdelmet – mire visszatértek Anthonyék, már húsz pont volt közte és bár innen később közelítettek, de nem volt már esélyük a győzelemre. Melo elmondta, hogy a legfontosabb számára a visszatérés és az emlékek felidézése volt, a vereségen majd dolgoznak – nem biztos, hogy ezt akarták hallani Portlandben akkor, amikor sorozatban ötödször kaptak ki és a liga három legrosszabb mérleggel rendelkező csapatának egyike verte meg őket 16 ponttal...

Egy roham eldöntötte. A negyedik negyed elején csak hat pont volt közte, amikor „megindult” a New York és két perc alatt négy triplát küldött a gyűrűbe: Bullock kétszer, Ntilikina és Portis egyszer-egyszer talált be, majd mindezt Portis két büntetővel is megkoronázta, így egy 14–0-t futottak – igaz, ebben azért benne volt az is, hogy Anthonyék nélkül nem tudott kosarat dobni a Blazers, de a lényeg az, hogy ebben az időszakban megnyerte a meccset a Knicks. A folytatásban már méretes előnyt menedzselhetett a hazai csapat, amely végül közel 50%-os mezőnymutatóval, 39%-os triplázással, megnyert lepattanózással és 29 gólpasszra jutó 7 eladott labdával zárta az estét – egyszerűen jól játszott a gárda és teljesen megérdemelten húzta be sorozatban harmadik győzelmét. Egyénileg Julius Randle (22 pont, 13 lepattanó, 8/15 mezőnyből) és Mitchell Robinson (22 pont, 8 lepattanó, 11/11 mezőnyből) emelhető ki leginkább, de Ntilikina és Payton 18 gólpasszal, Morris és Portis 35 ponttal, Bullock 3/5 triplával szólt hozzá, mindenki tette a dolgát - kiváló formában vannak, következőleg Phoenixben folytathatják jó sorozatukat.

A Knicks legjobb dobói: Randle 22/9, Robinson 22, Morris 18/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Anthony 26/9, Whiteside 17, McCollum 17/9

Milwaukee Bucks–Minnesota Timberwolves 106–10

Szenvedve nyerte meg a Milwaukee. Nagyon nem találta a ritmust ezen a mérkőzésen a Bucks, összesen négy pontot dobtak a hazaiak az első hat perc során, a második negyedben vezettek először és a nagyszünetben úgy jártak egy ponttal előrébb, hogy alig 34%-kal dobtak mezőnyből – úgy tűnt, hogy olyan meccs lehet ez, ahol vereség lesz a vége, mert egyszerűen semmi nem akart működni. Végül azonban megoldották a helyzetet, a fordulás után rögtön egy 15–4-gyel kezdtek és kicsit megléptek ellenfelük elől, innentől pedig végig „menekültek”, a Wolves rohamozott, a hazaiak pedig igyekeztek válaszolgatni – ez végül elégnek bizonyult, volt nagyon fontos hármasa Korvernek, létfontosságú kosara Antetokounmpónak és Middletonnak, majd az utolsó minnesotai dobás szerencséjükre kimaradt, úgyhogy valahogy behúzták a győzelmet. Jól ezúttal nem játszottak, bár egyénileg Antetokounmpo számai kiemelendőek (32 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk, 13/22 mezőnyből, 3/7 tripla), de csapatszinten csak 42,6%-kal dobtak, a triplavonalon túlról pedig alig 25%-kal céloztak – most ez is elég volt, úgyhogy sorozatban negyedik, összességében pedig 31. győzelmüket aratták.

Meglepően jól tartotta magát a Wolves. Karl-Anthony Towns és Andrew Wiggins nélkül nem vártunk ilyen ellenállást a Minnesotától, a vendégek azonban egészen a legvégéig partiban voltak ellenfelükkel – kapartak védekezésben, elöl pedig Shabazz Napier (22 pont, 4/7 tripla) vezetésével heten is elérték náluk a tízpontos határt, ebből négyen a kispadról tették meg ezt. Összességében azért ők sem játszottak jól, a 37,4%-os mezőnymutató, az elvesztett lepattanózás és a festékben beszedett nagy hátrány sem segítette az ügyüket, ezt a kevesebb eladott labdával, a jobb triplázással és a jobb büntezőzéssel ellensúlyozták, de végül egy dobással rövidnek bizonyultak – az utolsó másodpercekben Dieng dobhatott a hosszabbításért, de kimaradt a kísérlet, úgyhogy nem tudták megcsinálni a bravúrt.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 32/9, Middleton 13/6, B. Lopez 11
A Timberwolves legjobb dobói: Napier 22/12, Dieng 15/6, Nowell 12/6, Okogie 12/3

Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 117–107

Egy félidő gála, egy félidő „szabadság”. Elkápráztatta közönségét és földbe döngölte ellenfelét a Lakers az első negyedben, hiszen Frank Vogel együttese 11/11 (!) jó dobással kezdte a meccset, futott egy 25–3-at és a nyitó játékrészt végül 43–17-re nyerte – a másodikban visszavett azért, de így is növelte a különbséget, úgyhogy 30 pont feletti előnyben volt egy félidő után. A gálaelőadás aztán eltűnt a fordulás után, a hazaiak úgy érezték, hogy már elvégezték a napi munkát, úgyhogy a Suns visszakapaszkodott, sőt, a negyedik negyedben egészen hét pontig felzárkózott – vissza kellett jönniük a kezdőknek és LeBron James nyolc pontjára is szükségük volt ahhoz, hogy megtartsák az előnyüket. James végül 31 ponttal, 12 lepattanóval és 12 gólpasszal tripla-duplázott, Anthony Davis 26 pontig és 11 lepattanóig jutott, Avery Bradley 9/11 jó dobással szórt 18 pontot, a padról pedig Kyle Kuzma tett hozzá 19 egységet – ezzel együtt mintha két külön meccset játszott volna a Los Angeles, amelyekért egy győzelmet írtak be a csapat neve mellé...

A helytállás meglett. A borzalmas kezdés után a becsületéért ment a Suns és azt sikerült is megmentenie, a vereség ellenére nem feltétlenül rossz szájízzel hagyhatta el a csarnokot a gárda. Ricky Rubiót ugyan megfogták Bradley-ék, de Devin Booker (32 pont, 7 gólpassz), Kelly Oubre Jr. (26 pont, 6 lepattanó, 9/14 mezőnyből) és az ismét a padról érkező Deandre Ayton (16 pont, 14 lepattanó) vezetésével így is volt támadójátékuk az első negyedet követően, a harmadik játékrészben 38 pontot dobtak és végül még ráijesztettek a Lakersre – a meccs előtt sem feltétlenül tűnt rossz eredménynek egy tízpontos vereség, de ezzel a második félidővel különösen elégedettek lehetnek. Most sorozatban öt hazai mérkőzésük következik, ebben az időszakban akár vissza is kapaszkodhatnak a playoff-helyek közé/mögé – jelenleg két meccsel van előttük a Spurs.

A Lakers legjobb dobói: James 31/3, Davis 26/3, Kuzma 19/9
A Suns legjobb dobói: Booker 32/3, Oubre Jr. 26/9, Ayton 16

A tabellát IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik