A Heat és a Spurs visszavette a pályaelőnyt

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 11:53
null
Tony Parker győzelemre vezette a Spurst (Fotó: Reuters)
Mára virradóra elkezdődtek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának második körének harmadik felvonásai, s az esélyesek jól reagáltak a kihívásra, hiszen a saját közönség előtt elvesztett pályaelőnyt a Miami Heat és a San Antonio Spurs is azonnal visszaszerezte a Chicago Bulls, illetve a Golden State Warriors otthonában. Derrick Rose és a Thibodeau-legénység másik két hiányzója (Deng, Hinrich) sem tért vissza, ám a kemény játékkal kirukkoló Chicago így is gyönyörűen helyt állt, míg a Golden State vesztét a rossz dobóforma, valamint a 32-t szóró Tony Parker „ébredése" okozta. Nézzük a részleteket!

 

Chicago Bulls (5.)–Miami Heat (1.) 94–104

Miután megint minden szakértő leírta a Bullst, mely a várakozásokkal ellentétben nem tudta mára összedrótozni a Deng, Hinrich, Rose triót, egy 7-0-lával kezdett a hazai gárda, melyben Marco Belinelli pár gyengébb este után remek napot fogott ki támadásban, s a maga 16 pontos, 6 gólpasszos produkciójával sokáig vezér tudott lenni, míg a James, Wade páros az első félidőben érthetetlenül csendes volt, ám a Miami is 50 százalék felett tüzelt mezőnyből és két egységnyivel előrébb is tartott a nagyszünetben. A Heat elszakadási kísérlete a harmadik etapban is kudarcba fulladt, de addigra már a veterán Nazr Mohammedet például ki is állították a Chicagóból, ugyanis egy fault után ellökte Jamest, paprikás volt tehát a derbi, melyen a sportszerűség határain belül mindent bevetett a Bulls, hogy meccsben maradjon.

A negyedik etap derekán viszont már a faultokkal is nagy gondban volt a gyakorlatilag hat embert forgató ötödik kiemelt, a végül 25 ponttal, 8 lepattanóval és 7 gólpasszal záró James mellé pedig felnőtt ezekben a percekben a fiatal Norris Cole (18 pont), valamint Chris Bosh (20 pont, 19 lepattanó) is, a ligaelső pedig esélyeshez méltóan, nagyon türelmesen kosárlabdázva célba ért és innentől kezdve újra "csak" a hazai meccseit kell megnyernie, hogy biztosan továbbjusson az egyelőre igen tartalékosan is hatalmasat küzdő Chicago ellen.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 21, N. Robinson, J. Butler 17-17
A Heat legjobb dobói: L. James 25, Bosh 20, Cole 18
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Miami javára

Golden State Warriors (6.)–San Antonio Spurs (2.) 92–102

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Tony Parker, aki kapott elég kritikát a védekezése miatt, amin most egyrészt rengeteget javított, másodsorban pedig 32 dobott ponttal vezette győzelemre a Spurst Oaklandben.
A nap lúzere: Nazr Mohammed, aki kicsit túlzásba vitte, amit a Bulls próbált megvalósítani a Heat ellen és egy lökéssel kiharcolta, hogy kiállítsák, valamint fel is ébresztette az addig nem kifejezetten aktív LeBron Jamest.

Bekövetkezett, amitől a GSW szimpatizánsai tartottak: az idei playoffban eddig végig extra dobóformát mutató Warriors - természetesen a Spurs javuló védekezésének is köszönhetően - mezőnyből 39,6 százalékkal tüzelt csupán Mark Jackson együttese, mely a triplavonalon túlról egy rá nem jellemző 19-ből 6-ot hozott össze, ezen felül pedig sem Steh Curry (16 pont, 17-ből 5 mezőnyből, 8 gólpassz), sem pedig Klay Thompson (17 pont, 20-ból 7 mezőnyből) nem tudott átlagon felüli egyéni teljesítményt hozni.

Ehhez jött hozzá pluszban, hogy a mindig stabil Tim Duncan (23 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) mellett Tony Parker sebességet váltott és a maga 32 pontjával végig vitte hátán a többnyire előnyben játszó San Antoniót, mely ebben a párharcban először tudott igazán irányítani egy mérkőzést és megérdemelten diadalmaskodott Oaklandben, ahol egyrészt az alapszakaszban kikapott, másrészt a Denver három kísérletből egyszer sem tudott diadalmaskodni. Érdekesség, hogy David Lee három percre be tudott szállni és 5 ponttal segítette a hazaiakat.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 17, Curry 16, Landry 14
A Spurs legjobb dobói: Parker 32, Duncan 23, K. Leonard 15
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a San Antonio javára

NBA, RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ, 3. MÉRKŐZÉS
KELETI FŐCSOPORT
Chicago Bulls (5.)–Miami Heat (1.) 94–104

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Miami javára

NYUGATI FŐCSOPORT
Golden State Warriors (6.)–San Antonio Spurs (2.) 92–102

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a San Antonio javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik