A Hawks nyerte a csúcsderbit a Warriors ellen

Adorján István és Gobodics Tamás (Kezdo5.hu)Adorján István és Gobodics Tamás (Kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 11:11
null
Jeff Teague (fehérben) az Atlanta legjobb dobója volt (Fotó: Reuters)
A szezon eddigi két legjobb csapatának meccsét az Atlanta nyerte meg az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) pénteki játéknapján, s ezzel újra vezeti a tabellát. Anthony Davis szezonbeli első hármasával a New Orleans legyőzte a karriercsúcsot szállító Russell Westbrookot és a Thundert, a Minnesota és az Indiana megszakította a Memphis és a Cleveland győzelmi sorozatát, a Toronto pedig átgázolt Blake Griffinéken – lássuk a részleteket!

Brooklyn Nets–New York Knicks 92–88

Elrontotta a Knicks. Az első félidő teljesen a Brooklynról szólt, Lopezék 62 százalékkal dobtak az első negyedben és már itt megléptek 13 ponttal – sőt, volt az 17 is. A félidő vége előtt azonban váltott és zárkózni kezdett a Knicks, majd a harmadik negyedet tíz egységgel meg is nyerték és alig egypontos Nets-vezetéssel fordultak a felek az utolsó húsz másodpercre. Itt azonban egyetlen védekezési hibával elrontották Anthonyék a mérkőzést, egy elzárás-leválás után teljesen üresen maradt Jarrett Jack, aki egy triplával (majd két büntetővel) megszerezte a győzelmet csapatának.

Pontosabb volt a Brooklyn. Ugyan csak hat eladott labdát vétett a Knicks, a dobásaik nem igazán ültek – mindössze 38 százalékkal tüzeltek mezőnyből. Anthony 21 pontját 6/23-as mezőnymutatóval szenvedte össze, rajta kívül csak Calderón és a padról beszálló Thomas jutott tíz fölé, miközben a Netsnél nyerőembernek bizonyult Jack (20 pont, 7/12 mezőnyből, 8 gólpassz), Lopez pedig elöl-hátul remekelt (22 pont, 11/14, 9 lepattanó, 6 blokk). Hollins csapata 50 százalékkal dolgozott mezőnyből és bár a triplák nem estek be, a hatékony támadójáték és a festékbeli dominancia (10 kiosztott blokk) meghozta a győzelmet – ezzel zsinórban háromnál járnak és playoff-helyen tanyáznak. Igaz, most nyolc idegenbeli derbi következik...

A Nets legjobb dobói: Lopez 22, Jack 20/3, J. Johnson 13/3
A Knicks legjobb dobói: Anthony 21, Calderón 15/9, Thomas 14

Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 103–99

A hajrában jobban akarta a Pacers. Jól kezdett a Cavs, 50 százalék felett tüzeltek az első félidőben és bár az Indiana is remekelt támadásban, Jamesék 13 ponttal megléptek a fordulás után. Frank Vogel csapata azonban egy 14–2-es etappal felzárkózott és innentől fej-fej mellett haladtak a felek – James egy kemény Hibbert-fault után egyébként a padlóra huppant a csuklóját fájlalva, de folytatni tudta végül. Az utolsó percekben aztán előbb Miles nagy triplája esett be, majd George Hill 3+1-es játékával el is léptek a hazaiak – hogy aztán James lazán eladott labdájával megszerezzék a győzelmet. CJ Miles 16 pontot szórt csak az utolsó negyedben (26-tal zárt) és jó pár nagy kosárral húzta csapatát – ezekre nem volt válaszuk a vendégeknek, így nem jött a franchise-rekordot beállító 13. győzelem sorozatban.

Nem működött jól a Cleveland. Sem Irving (29 pont, 13/26 mezőnyből, 4 pattanó, 5 gólpassz), sem James (25 pont, 10/21 mezőnyből, 7 eladott labda) nem játszott igazán jól, rengeteget birtokolták a labdát és sokat vállaltak, de nem igazán mozgatták a csapatot. A Cavs csak 45 százalékkal dobott mezőnyből és csak 18 gólpasszt osztott szét a Blatt-legénység, ellenben eladtak 15 labdát – ráadásul Kevin Love ismét eltűnt, 2/8-as mezőnymutatóval 5 pontot tudott hozzátenni. Az Indiana viszont extrát hozott támadásban, Miles mellett George Hill (20 pont, 3/8 mezőnyből, 12/15 büntető) és West (20 pont, 13 pattanó) is remekelt, csak 8 labdát adtak el és a legvégén óriási játékokkal húzták be a meccset.

A Pacers legjobb dobói: Miles 26/12, G. Hill 20/6, West 20
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 29/9, James 25, Smith 17/15

Orlando Magic–Los Angeles Lakers 103–97 – h.u.

James Borrego győzelemmel mutatkozott be. A frissen (és ideiglenesen) kinevezett vezetőedző első mérkőzését irányította és ha nem is egyszerűen, de végül jól zárult a bemutatkozás. Tobias Harris és Channing Frye is visszakerült a kezdőbe, elsősorban a védekezés miatt – előbbi mellékesen 34 pontos karriercsúcsot hintett. A rendes játékidőben nem tudták dűlőre vinni a csapatok (elsősorban az Orlando 19 eladott labdájának köszönhetően), de a hosszabbításban már nem volt pardon, a megkeményített hazai védekezés szállította a sikert – annak ellenére is, hogy egyszer például technikait kaptak, mert hatan voltak fent a pályán.

A festékben súlytalan volt a Lakers. A Black-Sacre duó nem nagyon tudott mit kezdeni Vucseviccsel (25 pont, 13 pattanó), de támadóoldalon is használhatatlanok voltak, és bár ezt az első félidőben triplákkal pótolták, ezt követően egyre gyengébben muzsikáltak elöl. Ugyan lepattanózásban nem volt nagy különbség, a festékben 58–30-ra nyert a Magic, Harrisék így 50 százalék felett tüzeltek mezőnyből és a hosszabbításban már érvényesíteni is tudták fölényüket.

A Magic legjobb dobói: Harris 34/6, Vucsevics 25, Oladipo 12
A Lakers legjobb dobói: Kelly 20/15, Boozer 14, Clarkson 14/3, Lin 14/6

Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 123–107

Az első negyed után megállíthatatlan volt a Raptors. A Clippers rengeteg labdát szerzett az első tizenkét percben és 30–10-re, majd 36–19-re meg is léptek Griffinék – itt azonban magára talált a Toronto. Amir Johnson hét perc alatt 11 pontot szórt be, a két középső negyedben 76 egységet szereztek a hazaiak és teljesen állva hagyták a Clipperst – a negyedik negyedben már 24 ponttal is vezettek DeRozanék, teljesen esélytelen volt Doc Rivers csapata.

Védekezés nélkül nem megy. Sokadszor is bebizonyosodott, hogy a Clippers komoly csapatok ellen egyszerűen nem elég agresszív hátul, ezt pedig ezek a gárdák rendre meg is büntetik. Ma sem tudtak mit kezdeni a Torontóval, sima elzárásokkal szedték szét őket DeRozanék (24 pont, 9 pattanó, 8 gólpassz), aki mellett Lowry (21 pont, 6/9 mezőnyből), Lou Williams (18 pont, 3/6 tripla) és Vasquez (17 pont, 6/9 mezőnyből, 4/7 tripla) is remekelt, de a két Johnson és Patterson is tíz fölé jutott. Hiába játszott jól Griffin (26 pont, 6 pattanó, 9 gólpassz) és Paul (22 pont, 6 pattanó, 9 gólpassz), amíg szinte minden támadásból pontot kapnak, nem lehet komolyan venni őket – nyolcmeccses idegenbeli túrájukon eddig 2–4-re állnak.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24, Lowry 21/9, L. Williams 18/9
A Clippers legjobb dobói: Griffin 26, Paul 22/6, Crawford 20/6

Atlanta Hawks–Golden State Warriors 124–116

Megkaptuk, amit akartunk. Egészen parádés dobópárbajt vívott a két csapat, ahol összesen 59 gólpasszt és 27 triplát láthattunk – teljességgel bizonyították a felek, hogy miért róluk szól eddig az idei szezon. A félidei egál után kicsit meglépett az Atlanta, sokoldalúbbnak és hatékonyabbnak bizonyultak, a negyedik negyedben már tíz ponttal is vezettek – a Warriors nem tudta tartani a lépést és bár Curry 15 egységet rámolt be a harmadik negyedben, végül elfogyott a szufla.

Több volt a fegyver hazai oldalon. Steve Kerr csapatában a Splash Brothers uralkodott, Thompson 29 pontot szórt be, Curry pedig 26-ot kilenc gólpassz mellett és bár Draymond Green (12 pont, 20 lepattanó, 6 gólpassz) is hasznos volt, ez a tűzerő végül kevésnek bizonyult. Az Atlanta a fordulás után 72 egységet rámolt be, hét játékos jutott tíz pont fölé és ami még fontosabb, jóval hatékonyabban dolgoztak. A Warriors 36 százalékkal (12/33), míg Korverék 55 százalékkal (15/27) tüzeltek a triplavonalon túlról, ráadásul a Teague-Millsap páros vezetésével 37 büntetőt harcoltak ki a vendégek 15 kísérletével szemben – bár a festékből szerzett pontok és a lepattanók tekintetében uralkodott a GSW, a második félidőben nem tudták lassítani az Atlantát.

A Hawks legjobb dobói: Teague 23/6, Millsap 21, Korver 17/15, Scott 17/9
A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/12, Curry 26/12, Green 12, Barnes 12

Boston Celtics–Philadelphia 76ers 107–96

Majdnem elrontotta a Boston. A Celtics nagy leolvadásokra képes idén, ezt ma is bizonyította: a parádés első félidő után teljesen lefagytak, hiába vezettek 70–49-re, vissza tudott zárkózni a Philly a negyedik negyed végére. Az első félidőben gyakorlatilag játszottak a vendégekkel Sullingerék, rengeteg extra passzt csináltak meg és könnyű dobásokat vállalhattak folyamatosan – a nagyszünet után ez eltűnt, a tripláit elsüllyesztő Sixers pedig egy 20–5-ös futással visszajött a meccsbe. A hajrában aztán összekapta magát a Boston és végül behúzták a győzelmet – zsinórban a harmadikat.

Frazier jól mutatkozott be. Carter-Williams nem lépett pályára a vendégeknél, helyette McDaniels próbált irányítani – ugyan 23 perc alatt beszórt 15 pontot, de a csapatát mozgatni nem tudta. Ellenben a D-ligából érkező Tim Frazier megoldotta ezt, azonnal 34 percet töltött parketten és 11 gólpasszt osztott ki, igaz neki meg a dobás nem ment. A 17 eladott labda és a gyenge védekezés hamar komoly hátrányba sodorta a Phillyt és bár jött a szokásos hullámvölgy a hazaiaknál, a remeklő Sullinger (22 pont, 8 pattanó, 7 gólpassz) vezérletével megoldotta a Boston.

A Celtics legjobb dobói: Sullinger 22/3, Bradley 18/9, Zeller 16, Thornton 16/12
A 76ers legjobb dobói: Mbah a Moute 18/9, Thompson 16/12, Covington 16/9

Detroit Pistons–Denver Nuggets 98–88

A centerek döntöttek. Már a mérkőzés kezdetétől látszott, hogy a belső játék, s az ottani posztokon lévő differencia dönthet. A második negyedben előnybe került a Detroit, de az igazi robbantás a következő játékrészben érkezett, amikor a hazaiak egy 14–0-s rohammal leszakították a Denvert és kvázi eldöntötték a találkozót. A festékből szerzett pontok terén és a lepattanózásban mutatott fölényt Drummondnak (13 pont, 13 lepattanó) és Monroe-nak (7/13 mezőnyből, 21 lepattanó) köszönhették a vendéglátók, utóbbi karriercsúcsnak számító mennyiséget kaparintott meg és pályafutása első 20–20-as estéjét zárta. Ők az NBA egyetlen magasember-párosa, mely dupla duplát átlagol, de rajtuk kívül Augustin (6/10, 11 gólpassz) is kiemelkedett, továbbá Meeks (8/12) is nagyon hasznosan dolgozott a padról beszállva. A negyedik negyedben már teljes nyugalommal adhatott le előnyéből a Detroit, zsebben volt a találkozó.

Hol vannak a magasemberek? Faried faultproblémái és Nurkic támadásbeli gyenge estéje (1/10 mezőnyből), valamint a tény, hogy átütőerő nem érkezett a kispadról, szinte totálisan ellehetetlenítette a Denver játékát. Fokozta a problémákat, hogy támadásban nem tudták feltartóztatni a Monroe, Drummond párost és a csapat összesített dobóteljesítménye a 40 százalékot sem érte el. Egyedül Lawson nyújtott átlagos teljesítményt (6/12, 9 gólpassz), ennek tükrében meglepő, hogy a második negyed közepéig viszonylag jól tartotta magát a Nuggets, sőt a záró negyedben megpróbált egy hamvába holt kísérletet az egyenlítésre.

A Pistons legjobb dobói: Augustin 22/6, Monroe 21, Meeks 18
A Denver legjobb dobói: Lawson 20/3, Gallinari 12/6, Chandler 11/3

Houston Rockets–Milwaukee Bucks 117–111

Nagyot küzdött a Bucks. Bár nem indult jól a mérkőzés a vendégek számára, hiszen benyeltek az első negyedben egy 2–16-os rohamot és 18 ponttal elhúzott tőlük a Houston, nem hagyták elúszni a találkozót. A harmadik játékrészben bemutatott felzárkózásukat visszaverte a hazai alakulat, viszont újabbal próbálkoztak a karriercsúcsot dobó Antetokunbo (11/16 mezőnyből, 15 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével. Egy perccel a mérkőzés vége előtt, négypontos hátránynál támadhatott a Bucks, de Antetokunbo eladta a labdát, s ott végérvényesen biztossá vált, hogy a Rockets nyeri a találkozót. A gyenge periméter-védekezés ellenére fordíthatott volna a Milwaukee, mivel csapatjátékot játszott, hét játékos is felért náluk 10 pont fölé.

Döntöttek a gyilkos triplák. Már a találkozó korai szakaszában nagyon megszórta ellenfelét a Houston. Az első félidőben 21 pontig jutó Ariza (9/21, 6/10 hárompontos) révén valóságos triplazáport zúdított a hazai alakulat ellenfelére. Harden kiemelkedő játékát majdnem felülmúlta a padról érkező Josh Smith (4/5 tripla, 10 lepattanó, 8 gólpassz), aki a precíz kinti dobóformája mellett a játék más szegmenseiben is jeleskedett, két gólpasszra volt a tripla duplától. A megszokottnál kevesebbet vállaló (9/14) Harden egyetlen szerzett labdát tudott felmutatni, ám azt a legjobbkor csente el az ellenféltől, bebiztosítva vele csapata győzelmét.

A Rockets legjobb dobói: Harden 33/9, Ariza 24/18, Smith 14/12, Motiejunas 14
A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 27, Bayless és Gutierrez 13-13

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 90–89

A nap diadala a nagy visszatérővel. Küzdésből és akaratból jelesre vizsgázott a T'wolves, ugyanis a védekezéssel és a szerzett labdából szerzett támadásokkal kompenzálták játékosai, hogy 52 százalékos mezőnybeli dobóformát produkált a Grizzlies. Igazi csapatjátékkal tartotta magát a vendéglátó, de úgy tűnt, hogy az utolsó percekre elfogy az erő. Rubio (6/12 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) alaposan ráijesztett a hazai drukkerekre, amikor egy ziccer után rosszul érkezett és hat perccel a mérkőzés vége előtt az öltözőbe sántikált. De visszatért és az utolsó két percben két triplát és két büntetőt értékesített, mellyel fordított a vendéglátó – így a nap győzelmét szállította a Minnesota.

Vége a sorozatnak. Nyolc győztesen megvívott meccs után kapott ki a Grizzlies, melynek különösen magasembereit limitálta a hazai csapat. Randolph szezonbeli legpontszegényebb estéjét (6 pont) hozta, Gasol pedig csak 3 lepattanót gyűjtött be, a záró negyedben csupán 2-2 pontot tettek a közösbe. A vendégek 30–43-re vesztették el a lepattanócsatát és ellenfelük 18 eladott labdába hajszolta őket, melyből 24 pontot kaptak. A legnagyobb probléma azt volt, hogy az utolsó két percet hétpontos előnyről bukták el Conleyék, s hiába maradt 10 másodpercük a győzelem megszerzésére, dobóhelyzetig sem jutottak el.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 18, Rubio 17/9, Young 14
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 15/3, Gasol és Green 15-15

Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 113–116

Davis lenyűgöző magasságokban. A pontos távoli dobásokkal alapozta meg később sikerét a Pelicans, 55 százalékos hatékonyságot ért el a vendég alakulat ebben a kategóriában, s bár Westbrookra nem akadt ellenszerük, túl tudták dobni a hazaiakat. Evans hatalmas tripla duplát hozott össze (8/17, 10 lepattanó, 16 gólpassz), mellette két kispados, Anderson és Pondexter is fontos pontokat szállítottak, de az igazi show-t nem ők szolgáltatták. Az utolsó negyedben 16 egységig jutó Davis – akin Durant védekezett az utolsó támadásnál – vállalta a győzelemért indított dobást, szezonbeli első hárompontos kísérlete a végső dudaszó pillanatában hullt a gyűrűbe, nyert a Pelicans.

A megállíthatatlan Westbrook. Karriercsúcsot döntött az OKC hátvédje (15/28 mezőnyből, 9 lepattanó, 11 gólpassz), aki próbálta pótolni a gyengébb dobóformában játszó Durant (9/26) elmaradó hatékonyságát. S mivel csapata szinte minden statisztikai kategóriában alulmaradt, kijelenthető, hogy a Thunder neki köszönhette elsősorban, hogy szoros végjátékra késztette ellenfelét. Westbrook 1 másodperccel a lefújás előtt higgadtan szórta be büntetőit, melyek az egyenlítést jelentették, viszont jött Davis, aki elcsendesítette a csarnokot. A Durant, Westbrook kettős a Thunder mezőnydobásainak több mint 60 százalékát vállalta magára, s mindez azt jelenti, hogy amíg rajtuk kívül más nyerő kártyája nem lesz Brooks mesternek, addig nem törhet komolyabb babérokra az OKC.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 48/9, Durant 27/9, Ibaka 10/3, Adams 10
A Pelicans legjobb dobói: Davis 41/3, Evans 22/6, Anderson 17/6

Phoenix Suns–Utah Jazz 100–93

Csak három játékos van talpon a vidéken. Kisebbfajta csodaként lehet aposztrofálni a Jazz tettét, ugyanis azt követően, hogy elvesztették kezdeti előnyüket a vendégek, nem omlottak össze. A második félidőben rendre meg tudtak érkezni a Suns nyakára, viszont az már nem a felzárkózást vezénylő játékosokon múlt, hogy nem tudták összehozni a fordítást. Ugyanis a kezdőből jól teljesítő Hayward és Favors mellett csak a padról érkező és dupla duplázó Gobert (6/7, 12 lepattanó, 4 gólpassz) emelkedett ki, viszont a másik három kezdőjátékos és Burke (2/13, 1/7 tripla) betlijét már nem bírta el a csapat.

Csúcsra járatott Marcus Morris. A Portlandtől kapott pofonból hamar felállt a Suns, mely bár nem indította jól az összecsapást, az első félidőt remekül, egy 17–2-es rohammal zárta. Az előny megszerzése után már tartotta fórját a hazai csapat, s minden felzárkózási kísérletet visszavert. Az időszakosan jól záró védekezés mellett a hatékony kinti dobóforma (14/27) és az extrán játszó, pontok és lepattanók terén is karriercsúcsot szállító Marcus Morris (11/17, 5/7 tripla, 12 lepattanó) alapozta meg a Suns győzelmét. Morris, aki az első negyedben négy perc alatt 11, a második játékrészben 13 pontot szórt azzal magyarázta jó játékának titkát, hogy keveset játszott a Portland ellen, így maradt energiája a mai estére.

A Suns legjobb dobói: Marc. Morris 34/15, Bledsoe 15/9, Tucker 12/9, Mark. Morris 12
A Jazz legjobb dobói:
Hayward 24/3, Favors 20, Gobert 14

San Antonio Spurs–Miami Heat 98–85

Egy meglepő teljesítmény és semmi más. Granger és Whiteside nélkül állt ki a Heat, mely már alapból előrevetítette, hogy nem igazán számolhat a bajnoki címvédővel szemben a vendég gárda. A meghatározó játékosok közül Bosh és Deng megtették a tőlük telhetőt, mégsem nekik szóltak a legnagyobb elismerő szavak. Bár ponttermésének felét az utolsó percekben hozta a karrierje hatodik NBA-mérkőzését játszó Tyler Johnson (7/10 mezőnyből, 2/2 tripla), mégis mindössze -9-es +/- mutatóval, az együttes legeredményesebb játékosaként szerepelt.

Az újragondolt döntő. Merőben más ellenféllel mérkőzött meg újra a Spurs, a tavalyi döntőben szereplő csapatok bő hét hónap elteltével találkoztak újra. Mivel a vendég alakulat nem állította túl nehéz feladat elé a regnáló bajnokot, így megtehették a hazaiak, hogy a triplákat gyakorolták (11/29), két húsz pont feletti (Leonard és Parker) egyéni teljesítménnyel simán hozták a kötelezőt. Duncan szezonbeli 24. dupla dupláját szállította, az érdemi kérdéseket pedig a negyedik negyed elején válaszolta meg végérvényesen a Spurs, ugyanis ekkor már több mint húsz ponttal vezettek a vendéglátók. Az ilyen mérkőzésekre mondják, hogy simán letudott kötelező feladat.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 24/15, Parker 21/6, Duncan 10
A Heat legjobb dobói: T. Johnson 18/6, Deng 17/3, Bosh 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik