A címvédő Chicago kiütéses sikerével még versenyben van

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 10:37
null
Hossa két góllal járult hozzá csapata 5–0-s győzelméhez (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában tovább éledezik a bajnok Chicago. A Blackhawks az első három meccset elveszítette az alapszakaszt élen záró Vancouver ellen, ám azt követően előbb otthon nyert 7–2-re, ezúttal pedig idegenben 5–0-ra. A Boston Montrealban győzött hatalmas csatában, míg a San Jose Los Angelesben diadalmaskodott 6–3-ra.

 

MONTREAL CANADIENS–BOSTON BRUINS 4–5 – h.u.

Hiába vezetett szinte az egész mérkőzésen a hazai jég előnyét élvező Montreal, végül mégis a Boston gárdája örülhetett, hiszen a 4–4-es rendes játékidőt követő hosszabbítás második percében a korábbi Canadiens-játékos, Michael Ryder győztes gólt ütött, ezzel 2–2-re módosította az összetett állást.

„Mindenképpen el akartuk kerülni, hogy egy hárommal álljunk a párharcban, mert rettentő nehéz helyzetbe kerültünk volna. Miután három egyes hátrányba kerültünk a meccsen, összeszedtük magunkat, és sikerült visszajönnünk a játékba, onnantól pedig folyamatosan mi nyomtunk. Örülök, hogy nyertünk, most csak ez számít. Jó, hogy kettő kettővel utazhatunk haza″ – vélekedett Ryder a mérkőzést követően.

 

VANCOUVER CANUCKS–CHICAGO BLACKHAWKS 0–5

Úgy tűnik, alaposan összeszedte magát a címvédő Blackhawks: az első három elvesztett találkozót követően már másodjára ütötte ki a vancouverieket öt góllal.

A mérkőzés tulajdonképpen már az első harmadban eldőlt, miután a vendégek Marian Hossa és Patrick Kane emberelőnyös találatával, illetve Duncan Keith góljával már 0–3 volt az állás. A második játékrészben Hossa és Keith is megduplázta góljainak számát, ezzel beállítva a 0–5-ös végeredményt, a tavalyi Stanley-kupa-győztes pedig összetettben feljött 3–2-re.

 

LOS ANGELES KINGS–SAN JOSE SHARKS 3–6

Eldőlni látszik a továbbjutó együttes kiléte a Los Angeles–San Jose párharcban, miután a Sharks másodszor is nyert a Kings otthonában. A gól nélküli döntetlennel zárult első harmad után tíz perc sem kellett a vendégeknek, hogy három gólt ütve elhúzzanak (Ryane Clowe duplázott, Jason Demers egyszer volt eredményes).

A hazai csapat még ebben a játékrészben egygólosra tudta csökkenteni hátrányát, a harmadik harmad azonban szinte ugyanúgy kezdődött, ahogy a második: a San Jose ismét háromszor talált be Jonathan Quick kapujába, így a Kingsnek szinte esélye sem maradt. Ezzel összetettben 3–1-re vezet a Sharks, a következő meccs pedig San Joseban lesz – igaz legutóbb a Kings itt 4–0-ra nyert, úgyhogy még korántsem lefutott a párharc.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Montreal Canadiens–Boston Bruins 4–5 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Vancouver Canucks–Chicago Blackhawks 0–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 3–6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik