A Chicago egy győzelemre a Stanley-kupától

Vágólapra másolva!
2010.06.07. 08:07
null
Byfuglien vezette sikerre a Chicagót (Fotó: Action Images)
A két gólt szerző, valamint két asszisztot adó Dustin Byfuglien vezette Chicago Blackhawks remek támadójátékot bemutatva 7–4-re legyőzte otthon a Philadelphia Flyerst az NHL nagydöntőjének ötödik meccsén, így egy győzelemre került a Stanley-kupa megszerzésétől.

Ismét Chicago, ismét Blackhawks-győzelem – így foglalható össze nagyon röviden az NHL nagydöntőjének ötödik mérkőzése. A chicagóiak két Philadelphiában elveszített találkozó után továbbra hazai pályán nem hibáztak.

Sőt, a Stanley-kupa-finálé eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratták: 7–4-re nyerték meg a mérkőzést, amellyel egy sikerre kerültek a végső diadaltól.

A meccs hőse Dustin Byfuglien volt, aki két góllal és két assziszttal járult hozzá a győzelemhez.

„A két idegenbeli mérkőzés után feltüzelve kellett visszatérnünk, és meg kell mutatnunk az ellenfélnek, hogy nem szálltunk ki a küzdelemből. Változtatnunk kellett a csapat összeállításán, de nem sok időnk volt azon morfondírozni, hogy kivel játszunk együtt. Az év közben is gyakran kevert sorokkal léptünk jégre, így nem volt nagy ügy. A lényeg, hogy csapatként kellett kitennünk magunkért" – mondta Byfuglien.

A Chicago 1961 után először hódíthatja el a Stanley-kupát, ha sikerül megvernie a Flyerst magyar idő szerint szerda éjjel Philadelphiában, vagy két nappal később Chicagóban. Az eddigiek alapján az utóbbira nagyobb az esély.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

NHL
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Philadelphia Flyers 7–4
Gólok: 12:17 Seabrook (1–0 – emberelőnyből), 15:26 Bolland (2–0), 18:15 Versteeg (3–0), 20:32 Hartnell (3–1), 23:13 Kane (4–1), 24:38 Timonen (4–2), 35:45 Byfuglien (5–2), 46:36 Van Riemsdyk (5–3), 56:08 Sharp (6–3), 57:24 Gagne (6–4), 57:55 Byfuglien (7–4)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
6 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik