A Cavaliers már vezet, a Rockets visszavágott a Clippersnek

Vágólapra másolva!
2015.05.13. 09:24
null
LeBron James kosárra tör a Chicago ellen (Fotó: Reuters)
A Cleveland Cavaliers nyerte meg a kritikus ötödik meccset a Chicago Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második körében, így egyetlen győzelemre került a főcsoportdöntőtől. A Los Angeles Clippers elsőre nem tudta lezárni a párharcot az alaposan felpaprikázott Houston ellen, James Harden tripla duplájával simán szépített a Rockets – mindkét csata péntek hajnalban folytatódik.

 

CLEVELAND CAVALIERS–CHICAGO BULLS 106–101

Jó kezdés, összezuhanás. Pau Gasol most is csak öltönyben figyelhette csapatát, de a meccs elején volt oka örömre: helyettese, Taj Gibson vezérletével 8–0-val kezdettt a Bulls, és 18–8-ra vezetett. Itt azonban véget is értek a szép chicagói pillanatok, LeBron James ugyanis megrázta magát. Először kiharcolt két faultot Jimmy Butleren, és egy időre a kispadra száműzte, majd Butler hiányát kihasználva elkezdte megbüntetni a Bulls védekezésbeli hibáit. A negyed végére már a Cavaliers vezetett, a nagyszünetben már tíz pont volt közte. A Bulls innentől nem tudta visszavenni a vezetést, pedig a harmadik negyed derekán egy pontra felzárkózott, majd miután a Cavs néhány perc alatt 17-et rakott közé, a végjátékra megint feljött két egységre. Végül azonban James remeklése mellett azt már nem bírták el, hogy Rose 7/24-gyel dobjon, Taj Gibson pedig teljesen feleslegesen kiállíttassa magát a negyedik negyedben egy tömegjelenet végén összeszedett flagrant-2-vel.

Statement game. Rengeteg problémával küzd a Cavaliers, ilyenkor pedig a vezéreknek kell a csapat élére állniuk – ez most megtörtént Clevelandben. Ahogy fentebb már említettük, James ellenállhatatlan volt, 38 pontja mellé 12 pattanót és hat gólpasszt, három-három blokkot és labdaszerzést szállított, illetve nem adott el labdát – playoffmeccsen legalább 35 pontra, tíz lepattanóra, öt gólpasszra és eladott labda nélküli játékra eddig csak Shaq és Larry Bird volt képes. Ugyanakkor közel sem volt egyszemélyes hadsereg a Cavs: Irving 25 pontot szórt, Thompson dupla duplát ért el (12 pont, tíz lepattanó, két blokk, 5/7 mezőnyből), Shumpert és Smith pedig, bár egyikük sem volt hatékony a triplavonalon túlról, összehozott 25 pontot. A Bulls ugyanakkor figyelmeztette ellenfelét, hogy sohasem lehet hátradőlni ellene: a negyedik negyedben Gasol és Gibson nélkül is egylabdás mérkőzést küzdöttek ki 17 pontos hátrányból, erre a következő meccsen (vagy meccseken) nagyon figyelnie kell a Cavsnek.

A párharc állása: 3–2 a Cavaliers javára
A Cavaliers legjobb dobói: James 38/3, Irving 25/9, Shumpert 13/3
A Bulls legjobb dobói: Butler 29/9, Dunleavy 19/6, Rose 16

James Harden kulcsember volt (Fotó: Reuters)
James Harden kulcsember volt (Fotó: Reuters)

HOUSTON ROCKETS–LOS ANGELES CLIPPERS 124–103

DeAndre Jordan volt a kulcs. A Clippers játékát alapvetően meghatározta, hogy centere már az első negyedben összeszedett két faultot, majd a második elején megkapta a harmadikat is, így az első félidő nagy részét a padon töltötte. A helyére beálló Hawes eleinte betalált, de a nagyszünet előtt a Rockets megbüntette a védekezési hiányosságokat: 48–46 után megrázta magát, és 63–48-ra elhúzott. A harmadik negyedben 20 pont körül is járt a különbség, amikor azonban belelendült volna a Clippers, a Houston előkapta a Hack-A-DJ-t, és megállította a rohamot. A Clippersben így hiába ért el dupla-duplát Griffin (30 pont, 16 lepattanó), Chris Paul (22 pont, tíz gólpassz) és alig 24 perc alatt Jordan (13 pont, 11 lepattanó) is, szemernyi esély sem nyílt a párharc lezárására.

Most felpörgött a Rockets. Sokan adósak voltak már egy jó meccsel a Houstonnál, szerencséjükre most egyszerre játszott jól a tripla duplázó James Harden (26 pont, 11 lepattanó, tíz gólpassz) és Dwight Howard (20 pont, 15 lepattanó). Hozzájuk csatlakozott a három veterán: Ariza elöl-hátul remekelt (22 pont, nyolc lepattanó, három labdaszerzés), Brewer 15 pontot termelt, Terry pedig 11 pontja mellé hét gólpasszt kézbesített. Támadásban extra volt a Houston (54 százalék mezőnyből), védekezésben pedig kihasználta Jordan limitált szerepét, és 58–39-re hozta a lepattanócsatát. A hazaiak mestere, Kevin McHale is hozzátett a győzelemhez, az előző két, 25 és 33 pontos különbséggel elvesztett mérkőzés után Terrence Jonest kivette a kezdőből és Josh Smitht rakta be a helyére – ez a változtatás is segített.

A párharc állása: 3–2 a Clippers javára
A Rockets legjobb dobói:
Harden 26/3, Ariza 22/12, Howard 20
A Clippers legjobb dobói: Griffin 30, Paul 22/12, Jordan 13

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
KELETI FŐCSOPORT, 5. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 106–101

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Cleveland javára

NYUGATI FŐCSOPORT, 5. MÉRKŐZÉS
Houston Rockets–Los Angeles Clippers 124–103

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Clippers javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik