Megtört az átkok: húsz éve után nyert Wales Twickenhamben

A walesi siker különösen annak fényében dicsérendő, hogy Wales otthon sem gyakran győzött az utóbbi időben az angolok ellen. Bár a vendégeknek is voltak lehetőségeik, a hazaiak uralták a játékot. Egységes csapatként muzsikáltak, és a szélsőik, akik az „újak" voltak, sokat segítettek ebben, jól megértették egymást a régi harcosokkal.

Az angol cél is úgy esett az első félidőben, hogy Wilkinson magasan balra rúgta a labdát, Vainikolo (aki Strettle helyére állt be hamar) elcsípte, őt még Byrne megállította, de az óriás az érkező Floodnak passzolt, aki előtt szabad volt az út. A másik szélen Sackey is majdnem betett egy célt, de a videóbíró nem adta meg. Nemcsak a futósorban, a tolongásban is voltak új harcosok, de Narraway is megfelelt.

Ráadásul Wilkinson is pontosan tüzelt, a második félidőben már 19-6-ra vezettek a hazaiak. Az angol szurkolók akár hátra is dőlhettek volna, de bizonyára sokuknak eszébe jutott a világbajnokság talán legjobb meccse, amikor a walesiek több mint 20 pontos hátrányból fordítottak Fidzsi-szigetek ellen – igaz, azt a mérkőzést elvesztették a végén. A fordításhoz kellettek az angolok hibái is.

Egy ízben Sheridan rosszul passzolt hátra a walesi térfélen, a vendégek lerohanták a labdát, előrerúgták, Balshaw pedig elesett vele, és nem engedte el; a megítélt büntetőből Hook megkezdte a felzárkózást. Balshaw teljesen elbizonytalanodott, de Haskell is rendre rossz passzokkal hozta veszélyes helyzetekbe az angol fogót. A walesiek átköltöztek az angol térfélre.

Egy támadásnál a hetvendik percben Hook cikázott át a védők között, majd a három érkező csapattárs közül Byrne-t hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A vendégek tízese be is vágta a jutalomrúgást, ezzel lett egyenlő, de a walesi gárda, akik most nem sújtásos atillában parádéztak, a következő percben újabb célt vitt. Blokkoltak egy rúgást, rohantak előre, az angolok csak a hátukat látták, és két passz után Phillips a célvonalra tette a labdát. (Előtte mintha Alun-Wyn Jones blokkolta volna Balshaw-t). Hook az oldalvonalról is betalált (ő is lett a „Meccs embere"); a hátralévő időben a walesi tolongás az angol 22-esen belül tartotta a labdát. Az Ospreys – Anglia meccsen tehát a „klubcsapat" nyert!


Írországban, ahol a házigazdák az olaszokat látták vendégül, inkább a küzdelem dominált. Tekintettel arra, hogy Dublinban volt a meccs, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a két 22-esen belüli területet bátran hasznosíthatták volna krumpliföldként a rendezők, olyan ritkán keveredtek oda a csapatok.

Az olaszok már eljutottak arra a szintre, hogy egyenlő ellenfelei szinte bárkinek Európában, de annyit még nem tudnak, hogy sorozatban nyerjenek. Az írek játékát teljesen elfojtották, ahogy azok is az övékét. Emiatt nem gördültek látványos akciók a gyepen.

A tizenkettedik percben O'Gara büntetőjével megszerezték a vezetést a hazaiak, sőt hat perc múlva célt is vittek. O'Gara rúgta magasra a labdát az olasz vonal fölött, Trimble összeszedte, őt Mauro Bergamasco még levitte, de az érkező Girvan Dempsey előtt már nyitva volt az út. Tíz pont előny tehát az íreknek.

Az írek rúgójának és Bortolussinak a párbaja jelentette a további izgalmat, ámbár az olasz 10-es nem remekelt: 13-3-as ír vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

A második félidőben folytatódott a nagy pozícióharc. Egyik gárda sem tudott fölénybe kerülni. Tulajdonképpen váratlan volt, hogy az olaszok a 62. percben benyomtak egy bedobást követő csomagot az ír célterületre.

A célbíró hosszas vizsgálódás után megadta a célt, mert nem látott okot arra, hogy ne adja meg. A furcsa ítéletet senki sem tartotta igazságtalannak, mert a labdát ugyan nem lehetett látni, de a labda valószínű tartózkodási helyén nem volt ír játékos – vagyis a labda alatt. Az izgalmak a folytatásban sem torlódtak egymásra. O'Gara és Bortolussi megint váltott egy-egy lövést, ezzel alakult ki a végeredmény.


Az első félidőt egy sikeres Parks-drop nyitotta, aztán a franciák egy váratlan akcióval átvették a vezetést. Trinh-Duc tette jobbra, Heymans, a fogó Clercnek adta ki a szélére, a célfelelős visszatette Heymans-nak, majd hurok után kapta újra, és a célvonalig vergődött. A cél után a két 12-es (Henderson és Traille) összekapott, a skót megfejelte a francia centert; a játékvezető büntetőt ítélt a kezdőpontról, de Trinh-Duc nem kapura rúgta a labdát. Így nem láthattuk, hogyan lehet egy akcióval 10 pontot elérni. Pár perc múlva újabb célt értek el a franciák.

Parks elhibázott egy szinte biztos büntetőt, a franciák indultak, a félpályán a hazai védők lesre estek, Elissalde Malzieu-t indította a szélen a büntetőből. A szélső átrúgta a skótok felett, a célvonalnál az egyik skót elől elpattant a labda, Parks meg úgy találta el lábbal, hogy éppen Malzieu-höz került, aki a kapu mögé vitte a célt. Hogy csak 17-6-ra vezettek a Kékek a félidőben, csak annak köszönhető, hogy Elissalde két közeli büntetőből is mellétrafált. A másodikat ráadásul középről rúghatta, így joggal képedt el Lievremont szövetségi kapitány! A skótok igyekeztek, de támadásaikban nem sok ötlet volt, ez inkább a vendégeket jellemezte, ők gyakran adták ki villámgyors passzokkal a labdát a szélre, ahol rendszeresen a hazai védelem mögé kerülhettek. A skótok inkább középen erőltették a támadást.

A folytatás elég álmosra sikeredett. A franciák birtokolták a labdát, a skótok a másik térfélre át sem mentek, csak néha átrúgták a labdát. Clerc tehát nem váratlanul szerezték a harmadik céljukat. Újra gyors labda érkezett a jobb szélre, Clerc elrúgta magának, a nagy tumultusban a kezébe pattant (ez egy intelligens labda volt) és a kapu mögé vetődött vele. Nemsokára beállt -végre- Paterson, és a skótok is erőre kaptak. A kiváló irányító-szélső majdnem célt is vitt, amikor előrerúgott egy kósza labdát, de a célvonal előtt leszedték. A meccs meglehetős unalomban ért véget, a vendégek nem erőltették a negyedik célt, a skótok meg nem tudták bevinni az elsőt. Ezzel a sikerrel a címvédők már az első fordulóban az élre álltak, a jövő héten Párizsban az írek következnek: az nehezebb eset lesz!