Itt fut, kocog Budapest! Te hol nyomod?

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 11:43
Minden futónak megvan a saját maga által bejáratott futóhelye, amelyet fűszálanként, porszemenként, a legapróbb tereptárgyakról ismer. A teljesség igénye nélkül, Magyarország legnagyobb futórendezvényeit szervező és lebonyolító Budapest Sportiroda (BSI) segítségével összegyűjtöttük azokat a magyarországi helyeket, ahol a legtöbb futó készül. Első részünkben a fővárosra fókuszáltunk, ahol tíz helyet külön is kiemeltünk. 

Az alfát és omegát jelentő Margitszigetet (5.3 km) pont ismertsége, népszerűsége miatt nem mutatjuk be. A közelmúltban felújított és kiszélesített pályán minden futó megfordul legalább egyszer, ha másért nem, hogy legyen egy klasszikus körideje. De nézzük a felfedezésre váró többit – szigorúan ABC sorrendben –, hátha meghozzuk a kedvet egy kis személyes, helyszíni terepszemléhez. Érdemes!

CSEPELI DUNA-PART

Budapest abszolút vidéki része, aki nem ismeri, talán el sem hinné, hogy a belvárostól autóval 8-10 percre van csupán, de tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. A közelben edző evezősök és kajak-kenusok számára viszont alap a terep. Kilométereken át futhatunk – vagy kirándulhatunk, kerékpározhatunk – közvetlenül a Duna mellett a Gubacsi hídtól egészen Csepel déli határáig, jó minőségű talajon. Gépjárművel több helyen közvetlenül a közelben parkolhatunk. Hétvégén sem túl forgalmas, hétközben pedig csábítóan üres.
Kb. 5 km


GIZELLA SÉTÁNY, PESTI ALSÓ RAKPART

A Petőfi híd és a Rákóczi híd az utóbbi években vált egyre népszerűbbé a futók körében. Előnye, hogy szem előtt van, a közelben pedig sokan laknak, így különösebb közlekedést sem igényel, és máris futhatnak a helyiek a viacolor térkövön vagy a kitaposott ösvényen. Előbbin azért a kerékpározókra, utóbbin a kutyásokra illik és kell figyelni.
Kb. 1.2 km

ÓBUDAI-SZIGET (HAJÓGYÁRI-SZIGET)

Előnye, ami a hátránya: a közelben kevesen laknak, gyalog nagyon kevesek számára elérhető. Ez be is határolja a benne rejlő lehetőségeket, bármilyen kiváló adottságokkal is bír. Hétvégén azonban tömegsportos Paradicsom lehetne, ha kitalálnák és megvalósítanák. Ehhez azonban fejlesztésekre lenne szükség, mindenekelőtt a bejutást kellene megkönnyíteni. Ezekre vonatkozó tanulmányok készültek a közelmúltban. Különösen éles a kontraszt a Margitsziget szomszédságában, ahol viszont minden feltétel adott – tömegközeledési szempontból nem lehet vele versenyezni –, ehhez mérten a kihasználtsága is megfelelő. Sőt, olykor már zsúfolt is, gyakran a megtelt tábláért kiált. A Hajógyári sziget tökéletes alternatíva lehetne a tehermentesítésre, de ez aligha a közeljövőben valósul meg.
Kb. 4 km

NÉPLIGET

Hiába a nagyszerű megközelítés tömegközlekedéssel és autóval, igazából kevesek használják. Ebben döntő szerepe van, hogy közvetlenül a szélén megépült lakóparkon kívül a lakóövezetek távolabb esnek, gyalog ezért nehezebben megközelíthető. Pedig természeti adottságok itt is lennének, bár a parkról mintha elfeledkeztek volna az elmúlt évtizedekben. A jobb kihasználhatóságról szintén a közelmúltban készültek tanulmányok. A Ferencváros sporttelepén és a mellette lévő lakóparkon kívül lényegi beruházás nem történt. Ha átvergődünk a 3-as metró megállójának nem éppen a XXI. századot idéző kivezetésén – az átellenben lévő modern buszpályaudvart és az új FTC-stadiont párhuzamba állítva még borzasztóbb –, pazar útvonalak kiáltanak felfedezésért. Lehet repeszteni vagy kilométereket gyűjteni aszfalton és földön, több futóhely várja a rajta taposókat.
Kb. 3.6 km

ORCZY-KERT/ORCZY-PARK

Átalakulóban a terep, a Nagyvárad téri metrómegálló feljárójában jelenleg félkész állapotban lévő épület mögött azonban már felsejlik valami izgalmas. A Ludovika szomszédságában megbúvó erdei tereppálya így sem ismeretlen a közelben élők számára. Egy falatnyi természet, szinte a belváros peremén. Jó tömegközeledés, a fizetős parkolási lehetőség belátható távolságra. Ha elkészül a beruházás, alighanem megnövekedett futóforgalomra számíthatunk a parkban.
Kb. 800 méter

ÓHEGY PARK

Kőbányán másfél évvel ezelőtt adták át a rekortán borítással megspékelt futókört, ami az amúgy is közkedvelt park számára még több vendéget hozott. Vagy aki addig sétált, az kocogásra, futásra váltott. Van ott minden, ami kell: egyenes, kanyar mindez a természet lágy ölében, a móka kedvéért pedig egy kis lejtő és persze emelkedő. Nyáron a sok zöld ad árnyat a pálya nagyobb részén. Jöhet mellettünk gyerek, szülő, barát kerékpárral vagy görkorival, de lehet a közelben labdás sportágakat is űzni, vagy kültéri erősítőgépeket használni.
1.4 km

RÁKOS-PATAK

A bátrabbak az M3-as bevezetőtől elfuthatnak a Kerepesi útig is, de ha valaki meg akarja úszni az intenzív autós forgalmat, nem akar méterenként közvetlenül a lába elé nézni és nem benzingőzből szereti a töményet, az a táv harmadát jelentő, legnépszerűbb szakaszt választja a Fogarasi úttól a Csömöri útig. Lehet a kitaposott futóösvényt is használni, vagy a viacolor térkövet, ami kerékpárút is egyben, utóbbi ezért fokozott figyelmet igényel. Kedvelt kutyasétáltató hely, de az állatok – a nagyon ritka kivételtől eltekintve – már hozzászoktak a futókhoz, így nem jelentenek számukra útakadályt vagy éppen extra motivációt a gyorsulásra.
Kb. 6, ill. 2 km

RÓMAI PART

Döntően két részre oszthatjuk. Az egyik a Békásmegyeri lakóparkot védő gát, a másik, az út déli folytatását jelentő szakasz, ahol csupán az ártér választ el minket a Dunától. Utóbbi déli vége különösen hétvégén sűrű, tekintve, hogy kiemelt kirándulóhelyként is funkcionál, több vendéglátós egységet találunk arra. Akkor talán nem is ajánlatos futni, legfeljebb a korán ébredőknek. A parton több csónakházat találhatunk, de kerékpárosok is tekernek innen Szentendre felé, ahová a bátrabb futók is elérnek.
Kb. 4 km

VÁROSLIGET

A város szívében lévő park kiemelt központ, nemcsak a közelben élők és a fővárosiak, hanem a turisták számára is. Éppen ezért ritka benne az üresjárat. Szebb tavaszi és őszi napokon pedig hétvégén megtelik. Akkor a futás is lényegesen több figyelmet, koncentrációt igényel. Futhatunk aszfalton és terepen, a kettőt olykor vegyítve. Nagy fővárosi futóversenyek központi bázisa. A helyi futóknak régóta vágya – amire több ígéret is elhangzott már az évek során – egy normálisan, kifejezetten erre a célra létesített futókör, ami azonban egyelőre várat magára. Az erősen megosztó helyi tervek, beruházások esetén most más a prioritás.
Kb. 1.5, ill. 3.5 km

VÁROSMAJOR

Két éve adták azt a rekortán borítású futókört, amit délelőttönként iskolások, délutánonként a közelben sportolók is használnak. Az amatőr futók pedig egész nap. A Széll Kálmán tértől nem messze található park ideális a kikapcsolódáshoz, hogy picit visszataláljunk a természetbe. Van játszótér kicsiknek és kicsit nagyobbaknak, de a futókat minimálisan zavarja a külvilág, szinte szeparáltan tudnak edzeni. Pedig nincsenek elválasztva senkitől. Ideális hely kezdőknek vagy újrakezdőknek.
585 m

BUDAPEST LEGKEDVELTEBB FUTÓHELYEI
III. kerület

Római part (4 km)
VIII. kerület
Orczky park (800 méter)
X. kerület
Népliget – több futókör (déli betonkör: 2.5 km; északi betonkör: 1.9 km; teljes nagykör: 3.6 km)
Óhegy park – sok a zöld és az árnyék, némi szintkülönbség (rekortán kör: 1400 m)
Újhegyi Sportliget – némi szintkülönbség, asztfaltos és füves terep (kb. 1800 m)
XI. kerület
Bikás park (rekortán kör: 750 m)
Duna-part (Kopaszi-gát – Nagytétényi út – Kopaszi-gát, részben kerékpárút: 12 km)
Duna-part (Rákóczi híd – Margit híd – Rákóczi híd: 11 km)
Kopaszi-gát (részben rekortán: 2 km)
Feneketlen-tó (rekortán kör: 530 m)
Citadella és környéke (különböző nehézségű emelkedőkkel, Citadella kör: 800 m)
Bikás park – Kelenvölgy (csendes, részben dimbes-dombos utcák: 10 km)
Kamaraerdő – több erdei terepút ( 4–10 km)
XII. kerület
Városmajor park (rekortán kör: 585 m)
XIII. kerület
Margitsziget (rekortán kör: 5320 m)
XIV. kerület
Rákos-patak part (6 km)
Városliget (1.5, ill. 3.5 km)
XVI. kerület
Szilaspatak part (5 km)
Havashalom park (rekortán kör: 830 m)
XVII. kerület
Rákospatak part (6.5 km, 13 km)
Merzse mocsár – természetvédelmi terület (3.6 km; 6.4 km; 7.5 km; 10.8 km; 21.6 km; 32.4 km)
Szárazhegy – Péceli erdő (12 km; 21 km)
XIX. kerület
Wekerle-telep, Kispest-kertváros (Temesvár u. – Pozsony u.)
XXII. kerület
Szoborpark
Tétényi fennsík (10 km)
Kamaraerdő (6 km)
Dunaparti kerékpár út

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik