Vízilabda: Märcz Tamás keretet hirdetett a világliga szuperdöntőjére

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 21:34
Märcz Tamás a férfi vízilabda-válogatott pénteki edzése után nevezte meg azt a tizenhárom játékost, aki vízbe ugorhat a Duna Arénában jövő hétfőn kezdődő világliga-szuperdöntőben. Jansik Szilárd sérülése miatt az utolsó pillanatban is változtatnia kellett.

„Több egészségügyi probléma is történt a kerethirdetés előtt, ami jelentősen alakított az előzetesen elképzelt csapaton – mondta a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak. – Vogel Somának a könyökgyulladás után már ugyan lekerült a gipsz a kezéről, sőt, vízi és tornatermi edzésen is részt vett, de csak a jövő héttől érhet labdába, így az ő sorsa már korábban eldőlt a világligát illetően.” „Több egészségügyi probléma is történt a kerethirdetés előtt, ami jelentősen alakított az előzetesen elképzelt csapaton – mondta a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak. – Vogel Somának a könyökgyulladás után már ugyan lekerült a gipsz a kezéről, sőt, vízi és tornatermi edzésen is részt vett, de csak a jövő héttől érhet labdába, így az ő sorsa már korábban eldőlt a világligát illetően.”

Hozzátette, az utolsó pillanatban Jansik Szilárd megsérült, ezért cserélnie kellett. Az egyik játékosnak pedig még nincs meg az eseményre a játékengedélye.

„A lehetőségeinkhez képest igyekeztem így is erős válogatottat kialakítani a világliga szuperdöntőjére. Nagyon várom már a mérkőzéseket, ám addig bizony van még mit tennünk."

A magyar keret a világliga szuperdöntőjére
Kapusok: KardosGergely (Szolnok),NagyViktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: AngyalDániel (Eger),BátoriBence (Szolnok),BedőKrisztián (Eger),ErdélyiBalázs (OSC),JansikDávid (Szolnok), KovácsGergő (Eger),ManherczKrisztián (FTC),MezeiTamás (Szolnok), PohlZoltán (FTC),VámosMárton (FTC),ZalánkiGergő (Szolnok)

Férfi világliga, szuperdöntő, 2018. június 18–23., Budapest, Duna Aréna
Csoportbeosztás
A-csoport:
Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport:Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország
A program
Csoportmérkőzések
1. forduló – június 18., hétfő

Horvátország–Kazahsztán, 15.15
Montenegró–Japán, 16.45
Egyesült Államok–Spanyolország, 18.15
MEGNYITÓ, 19.30
Ausztrália–Magyarország, 20.15
2. forduló – június 19., kedd

Ausztrália–Japán, 15.15
Horvátország–Spanyolország, 16.45
Montenegró–Magyarország, 18.15
Egyesült Államok–Kazahsztán, 19.45
3. forduló – június 20., szerda
Horvátország–Egyesült Államok, 15.15
Montenegró–Ausztrália, 16.45
Kazahsztán–Spanyolország, 18.15
Japán–Magyarország, 20.00
Negyeddöntő – június 21., csütörtök
A2–B3, 15.15
A3–B2, 16.45
A1–B4, 18.15
A4–B1, 19.45
Keresztbejátszás – június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15.15 és 16.45
Elődöntő, 18.15 és 19.45
Helyosztók – június 23., szombat
A 7. helyért, 15.15
Az 5. helyért, 16.45
A 3. helyért, 18.15
Döntő, 19.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik