Vízilabda: meglepő! Az OSC elküldte a csapatkapitányát

– Mi történt?
– Derült égből villámcsapásként ért, hogy a klubban már nem tartanak rám igényt – felelte Gór-Nagy Miklós, az A-Híd OSC-Újbuda 35 éves világbajnok csapatkapitánya, aki pénteken már nem játszott a Debrecen elleni bajnokin, ezt követően írtuk meg, információnk szerint szerződést bontott vele a klub. – Hétfőn elmondták, úgy látják jónak, ha már nem vagyok tagja a csapatnak, bővebb indoklást nem kaptam. Nyilván az idei teljesítményünk lehet a gond, én is tisztában vagyok vele, hogy elmaradtunk a várakozásoktól. Talán így akarják felrázni a csapatot.

– Még így is meglehetősen szokatlan megoldásnak látszik elküldeni valakit a rájátszás kezdete előtt, aki ráadásul a csapat kapitánya. Mi volt a probléma? Fegyelmi ok?
– Nemcsak most, egész pályafutásom során igyekeztem a lehető legtöbbet nyújtani, ez az, ami minden helyzetben, minden edzésen hajt, egy tét nélküli egykapuzáskor is le akarom győzni az ellenfelet. Bisztritsányi Dávid után a második csapatkapitány voltam az idényben, éreztem a felelősséget, hogy minél többet hozzunk ki magunkból. Nekem váratlan az ügy, de nem szeretnék találgatni, ez a klub belső dolga. Ha találgatnék és nyomoznék, még mindig a kanapén ülnék, ott, ahol bejelentették a hírt nekem, márpedig én szeretnék felállni onnan, és becsukni az ajtót.

– Azért ez csak nem ilyen egyszerű…
– Nyilván rettenetesen rosszulesett a döntés. Az OSC-ben képzeltem el a pályafutásomat, és nem ennek az idénynek a végéig. Majdnem négy évet töltöttem itt, és bár korábban hívtak máshová, mindig megköszöntem a megtiszteltetést, mondván, én az OSC-család tagja vagyok, nagyon jól érzem itt magam. Ettől függetlenül nincs bennem harag, csak mélységes csalódottság. Nem feltételezek rosszindulatot, nyilván ők így látták a legjobbnak. Békésen váltunk el.

– Hogyan tovább? Kész, ennyi volt?
– Harmincöt évesen már évről évre haladok, felelőtlen is volna hosszabban terveznem. Azzal, hogy az OSC-vel elváltak egymástól az útjaink, kétségtelenül hamarabb szembesültem a választás szükségességével. Két lehetőség kínálkozik: a civil élet felé fordulok, és mellette már nem professzionális szinten vízilabdázom, vagy igyekszem legalább egy évig a legmagasabb szinten teljesíteni.

– És melyik vonzza?
– Még nyitott a kérdés, a váltás hallatán több klub is megkeresett, ami, mondanom sem kell, végtelenül jólesett. Úgy érzem, a következő hetekben eldől a sorsom. Van közgazdasági és jogi diplomám is, azt hiszem, nem rossz kombináció. Talán jó is volna kinézni az élsport jelentette burokból. Fantasztikus, hogy sportolóként gyakorlatilag nem kell azzal foglalkozni, mi történik körülöttünk, mert csupán az a dolgunk, hogy a hálóba kerüljön a labda, illetve ne, ha kapus az ember. Talán most eljött a váltás ideje. Ugyanakkor óriási bennem a tettvágy és az elszántság is, mert méltatlan volna, ha így zárulna le a pályafutásom.