Vízilabda: Kis Gábor élete születésnapját ünnepelte a Hajós Alfréd uszodában

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 11:48
A férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének programját színesítette a Masters-csapatok versengése, amelyet az olimpiai bajnokokból álló Millennium Masters nyert meg. A csapat többsége 20 éve Sydney-ben küzdött az olimpiai aranyéremért. Az NSO Tv-nek Märcz Tamás idézte fel az ötkarikás győzelmet, valamint az MK-döntő előtti megemlékezés kapcsán beszélt Benedek Tiborról is. Kis Gábor örömvízilabdával ünnepelte 38. születésnapját. 

„Ez az eddigi legjobb szülinapom! Milyen sokan eljöttek, nagyon jólesett! mondta viccelődve Kis Gábor, majd hozzátette, ha nem szeptember 27-én ünnepelte volna a születésnapját, akkor is olyan lett volna, hiszen nagyon élvezi, amikor együtt játszhat az olimpia bajnok társakkal.

Märcz Tamás egészen más évfordulóra készül, kicsit hitetlenkedik is, hogy már 20 éve annak, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott 2000. október elsején olimpiai bajnoki címet nyert Sydney-ben. Bár elismeri, a következő napokban valószínűleg nosztalgiázik, szövetségi kapitányként előre is tekint: bízik benne, hogy a 2021-ben esedékes tokiói ötkarikás játékokról hasonló színű éremmel tér haza a csapatával, mint amilyet a nyakukba akasztottak 20 éve.

Videónkban a Magyar Kupa-döntő előtti megemlékezés kapcsán beszél Benedek Tiborról, míg Kis Gábor elmondja, hogy ez volt-e az utolsó tornája a Millennium Mastersnek vagy a jövőben láthatjuk még együtt játszani a sportág legendáit.

MASTERS-KUPA (HAJÓS USZODA)
FTC Masters–OSC Masters 17–4

Millennium Masters–Oázis Masters 15–9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik