Vízilabda: „Két csúcs van, az egyik a Fradi, a másik a kapitányi poszt” – újabb jelölt

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 16:02
null
Vad Lajos elgondolkodna a szövetségi kapitányi poszton
Vad Lajos, a Honvéd férfi vízilabda-csapatának edzője a Digi Sport Reggeli start című műsorában jelezte, elgondolkodna a szövetségi kapitányi poszton. A szakember a leköszönő Benedek Tiborról is beszélt.

„Ez Tibi választása volt, nem tudom, hogy mi alapján döntött, egyik pillanatról a másikra jelentette be. Tiszteletben kell tartani” – mondta Vad, aki szerint nem lenne szabad külföldi kapitányt kijelölni a magyar válogatott élére.

Persze egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy mi alapján választ majd kapitányt a Magyar Vízilabda-szövetség. Négy éve nyilvános pályázaton lehetett jelentkezni, végül Benedek Tibor lett a befutó.

„Jelölt mindig akad, azzal nem kell foglalkozni. Az, hogy az elnökség kit fog kijelölni, majd kiderül” – mondta Vad, aki még szintén nem tudja, hogy pályázat útján vagy „rábökéses” alapon lesz majd új kapitány.

Mint ismert, eddig Gyöngyösi András és Vincze Balázs jelezte, hogy vállalná a feladatot. Adódik a kérdés, hogy Vad Lajos vajon elvállalná-e a szövetségi kapitányi posztot.

„A vízilabdázásnak, talán Gerendás Gyuri mondta, két csúcsa van, az egyik a Fradi, a másik a szövetségi kapitányi poszt. Szerintem hülye, aki nem gondolkozik el rajta.”

Azaz Vad Lajos vagy hülye, vagy ő is lenne kapitány. Az első opciót biztosan kizárjuk...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik