Vízilabda Eb: óriáskivetítőkön nézhetők a meccsek a belvárosban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.23. 14:14
Csütörtöktől vasárnapig óriáskivetítőkön is nyomon követhetők a Budapesten, a belvárosban a vízilabda Európa-bajnokság záró szakaszának mérkőzései.

A kontinensviadal utolsó négy napján esedékes összes meccs megtekintésére az Erzsébet híd pesti lábánál, a Március 15. téren megépült Vodafone Vízilabda Aréna kínál lehetőséget, amelyet szerdán sajtótájékoztató keretében avattak fel.

„A szurkolói központban az M1-nek köszönhetően csütörtöktől az Eb valamennyi férfi és női mérkőzését, így az elődöntőket és a döntőket is élőben lehet látni” – fogalmazott Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, a hazai sportági szövetség társelnöke.

A minden nap délelőtt 10 órakor nyitó arénának – ahová a belépés ingyenes – a legfőbb eleme egy 8x16 méteres, átlátszó falú látványmedence, ahol bemutatómeccseket és egyéb attrakciókat rendeznek. A médiaeseményen a medencét a közelmúlt olyan pólós kiválóságai avatták fel, mint például az Eb női „arca”, a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely és Szécsi Zoltán, s az egyszeres ötkarikás aranyérmes Kósz Zoltán.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke az Eb iránti érdeklődésről elmondta, hogy a margitszigeti Hajós uszodába szerdán kilátogatókkal együtt összességében átlépik az ötvenezres nézőszámot, amit jelentősnek nevezett. Hozzáfűzte, azzal, hogy mindkét magyar válogatott a legjobb négy közé jutott, az általános elvárásnak Benedek Tibor és Merész András együttese is egyformán eleget tett.

„Csalódás már nem érhet bennünket, még ha vereséget szenvedne is akár a férfi, akár a női csapatunk a folytatásban. Na de mért kapna ki bármelyik is?…” – mondta Kemény Dénes.

Külföldi útja miatt nem volt jelen, ezért videoüzenetben mondott köszöntőt az V. kerület polgármestere, Rogán Antal, aki úgy fogalmazott: a Budapest legrégebbi közterén létrehozott vízilabdaközponttal igazi hazafias esemény, családi-baráti program valósul meg.

Jegyvásárlás: jegyed.hu

AZ NSO AJÁNLJA:
A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik