Visszavághatunk a görögöknek a nyári vereségért

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 11:11
null
Nagy Viktor szerint nem lesz probléma a hozzáállással (Fotó: Mirkó István)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a németek és a szerbek legyőzése után Görögországgal csap össze a zágrábi Európa-bajnokság B-csoportjában. A mieink a nyári felkészülés során meglepetésre kikaptak a mai ellenféltől, de Nagy Viktor szerint ezúttal jobban felpörög majd a csapat a találkozóra.

A magyar csapat következő riválisa az előző világbajnokságról lemaradó görög válogatott. Nem szabad kézlegyintéssel elintézni, már csak azért sem, mert a nyár első felében rendezett siracusai nemzetközi tornán hatalmas meglepetésre 11–8-ra legyőzte a mieinket. Válogatott és klubszinten is tapasztalhattuk, hogy a görögök nem virtuóz játékukról ismertek, a begyakorolt figurákat viszont igen precízen végrehajtják.

Az utóbbi években erőteljes fiatalításba kezdtek, az idősebb klasszisoktól elbúcsúztak, s azt szeretnék, ha a londoni olimpiára érne be az új generáció. Zágrábban az első meccsükön simán kikaptak a szerbektől (5–13), a vereséget a macedónok legyőzésével (10–5) feledtették. A görög válogatott a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon az utolsó előtti, 11. helyen végzett. Bár a mieink a találkozó toronymagas esélyesei, erre a találkozóra is fel kell készülni.

„Valóban automatikus, hogy a nehezebb meccsekre jobban felpörögjünk, és azt hisszük, a kisebbekre nem kell – mondta Nagy Viktor a Nemzeti Sportnak. – Ez volt a hiba a nyáron, s jó tanulópénz volt a két torna, a siracusai és a portugaletei. Ezekből tanult a csapat, az Európa-bajnokságon nem fogunk ilyen hibát elkövetni. A görögök ellen mindenki úgy száll vízbe, mintha a szerbek lennének az ellenfelek."

A szerbek egyébként alig kerülnek szóba, Kemény Dénes már a hétfői meccs után arról beszélt, hogy le kell zárni a hétfőn történteket, és a kapus is azt képviselte, hogy csak előre szabad nézni, kizárólag a görög válogatottal kell foglalkozni, különben semmit sem ér a szerbek legyőzése. Nagy Viktor hétfői remeklése után felvetettük neki a kérdést, ki véd szerdán.

„Szecska – érkezett a válasz, amire mi vágtunk kissé meglepett arcot. – Nincs ebben semmi különös, előre tudjuk, ki fog védeni, s aki beáll, jól teljesít. Hogy nekem melyik lesz a következő meccsem? Még nem tudom, de hiszek benne, hogy amikor én jövök, bemegyek, és jó leszek."

A mai ellenféllel kapcsolatban Kemény Dénes elmondta, hogy a görögök sok mindent megtanultak a fegyelmezett játékból, és azt, amit tudnak, álmukból felkeltve is végre tudják hajtani. „Ennél kell nekünk jobbat nyújtanunk, bízom benne, hogy a siracusai meccs szakmai tapasztalata jó teljesítményt hoz ki játékosaimból" – szólt Kemény.

A 16.30 órakor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik