„Okosan, taktikusan, szívvel-lélekkel játszottunk"

Vágólapra másolva!
2010.08.31. 13:28
null
A hadvezér: Kemény Dénes elégedett lehet csapatával (Fotók: Mirkó István)
A meccsen három gólig jutó Madaras Norbert elégtételt érzett a szerbek ellen 9–6-ra megnyert mérkőzést követően, míg Biros Péter már-már tökéletes játékról beszélt. Abban pedig mindenki egyetért – a szerbek is –, hogy megérdemelten győztük le riválisunkat a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében. 2004 óta először...

 

„Nyilván elégtétel. Minden sorozat megszakad előbb-utóbb. Nagyon készültünk, úgy látszik, ilyen meccsek kellenek, hogy százszázalékosan odategyük magunkat. Minden bejött, főleg hátul, Viktorral az élen. A védekezés volt a lényege az egésznek, amiatt bizonytalanodtak el a szerbek" – mondta Madaras Norbert a szerb válogatott elleni találkozót követően.

 ELKEZDIK A NŐK IS
 

Bő egy hete még az új-zélandi világkupán szerepelt a női válogatott – ahol egyébként kivívta a 2011-es vb-részvétel jogát –, majd a hosszú utazás és néhány otthoni edzés után vasárnap este megérkezett Zágrábba, ahol kedden az olimpiai bajnok Hollandia ellen játssza az első meccsét. A tavalyi világbajnokságon a hetedik helyen végző együttes Róma óta tovább fiatalodott, hiszen Pelle Anikó családi okok miatt hiányzik, Tomaskovics Eszter sérült, míg a helyére szánt Jancsó Patríciának hamarabb kellett visszautaznia az Egyesült Államokba, ahol tanul, így nélkülük száll harcba a válogatott.

 

„Ez az év sok olyan váratlan eseményt hozott, amelyre előre nem készül az ember, viszont hosszú távon kamatozni fog – mondta Petrovics Mátyás szövetségi kapitány a nehézségekről. – Ez arra sarkallta azokat, akik így több lehetőséghez jutottak, hogy megszilárdítsák a helyüket, s ne engedjék vissza a hiányzókat. Több mint húsz meccset vívtunk, a játékunk csiszolódik, alakul, de még nem tökéletes. A lányok az erőtartalékok vége felé járnak, mind szellemileg, mind fizikailag. Három hónapja folyamatosan játszunk, de ez csak hasznára válhat a csapatnak."

 

A magyar válogatott a torna egyik legfiatalabb csapata lesz 22.5 éves átlagéletkorával. Éppen a rutintalanság lehet az egyik legfőbb probléma.

 

„Ha végigvesszük az ellenfeleket, akkor szinte mindegyiket vertük már meg, és szinte mindegyiktől kaptunk is ki – mondta Petrovics a riválisokról. – Azt gondolom, a jó eredmény az éremszerzés lenne. Ám ez csak úgy sikerülhet, ha a hibaszázalékot nullára tudjuk csökkenteni. Hat-hét egyforma csapat van, és ez a mostani válogatottunk bárkit meg tud verni. Rajtunk múlhat az eredményesség, nem a riválisokon: tudunk úgy játszani, hogy nagyon sokra legyünk képesek."

Balkezes klasszisunk rendre fontos pillanatokban szerzett gólt. De az egész magyar csapat remekül játszott, még akkor sem esett össze, amikor a remek kezdés után a szerbek 3–1-ről egyenlítettek. Szinte az egész mérkőzésen remekül zárt hátul az együttes.

„Így kell védekezni, ha nyerni akarunk egy szerb, vagy egy szerb szintű, sőt bármelyik jó csapat ellen. Jó volt a kapusteljesítmény, jól blokkoltunk, ami olyan magabiztosságot adott, amellyel elöl gólra tudtuk váltani a lehetőségeket" – vélekedett Szivós Márton.

Az első meccsen a németek ellen világklasszis teljesítményt nyújtó Biros Pétertől tartottak a leginkább a szerbek. Sikerült is „csak" egy gólon tartaniuk Fácánt, ám ő ennek ellenére rendkívül hasznosan pólózott. Biros már-már tökéletes játékról beszélt – a válogatott részéről.

„Eddig is jól játszottunk a jó csapatok ellen. Mindenki tudja, mekkora presztízse van a szerbek elleni meccseknek. Okosan, taktikusan, szívvel-lélekkel pólóztunk, helyén volt az eszünk végig, egyszer sem kezdtünk el kapkodni. Szépen, kiegyensúlyozottan játszottunk, ami meghozta a gyümölcsét" – adta meg a siker receptjét Biros.

A csapatjáték kiváló volt, de mindez semmit sem ért volna, ha a kapuban Nagy Viktor nem babonázza meg az ellenfél tagjait.

„Vasárnap este tudtam meg, hogy én védek a szerbek ellen. Úgy készültem, hogy nem gondoltam rá. Persze, nagyon nehéz nem rá gondolni ilyenkor, de igyekeztem, s úgy tapasztaltam, hogy ez így jobb. Hétfőn a meccs előtt nagyjából két órával kezdtem el foglalkozni a szerbekkel, végiggondoltam, kivel kerülhetek szembe, ki hova szokott lőni. Úgy érzem, jól ment."

A másik oldal érthetően nem volt ennyire elégedett. A szerbek 2004 után kaptak ki ismét tőlünk. Azt azonban sportszerűen elismerték, hogy a tegnapi mérkőzésen egyértelműen a magyar csapat volt a jobb.

„Túl sok helyzetet puskáztunk el, és ha nem használjuk ki a lehetőségeinket, az olyan, mintha kapnánk két gólt, mivel a magyarok könyörtelenül büntetnek. A mai napon Magyarország teljesen megérdemelte a győzelmet" – értékelt Dejan Udovicsics, a szerb szakvezető.

„Nem volt jó napunk, bár a magyarok éremesélyesek. Biztos vagyok benne, hogy a másik három csoportellenfelünk ellen jobban játszunk, és még minden esélyünk megvan, hogy bejussunk az elődöntőbe" – így a szerbek legjobbja, Filip Filipovics.

A férfiak számára a kedd szünnap Zágrábban, legközelebb szerdán 16.30-kor Görögország ellen játszik Kemény Dénes együttese. Ma azonban bemutatkozik női válogatottunk, amely 16.30-kor Hollandia ellen meccsel.

Varga Dániel és a csapat hatalmas örömet szerzett a szurkolóknak
Varga Dániel és a csapat hatalmas örömet szerzett a szurkolóknak
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik