Női vízi-világliga: szoros lett a vége, de legyőztük a spanyolokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.19. 20:22
A női vízilabda-világliga selejtezőkörének 2. fordulójában a magyar válogatott 10–9-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Spanyolországot.
Javított a magyar válogatott – a mérkőzésről készített galériánkhoz kattintson a képre! (Fotó: Koncz György)
Javított a magyar válogatott – a mérkőzésről készített galériánkhoz kattintson a képre! (Fotó: Koncz György)

 

A világliga selejtezőjének európai csoportjában négy válogatott vesz részt összesen – Magyarország, Hollandia, Spanyolország és Oroszország. A körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszer végén az első három jut tovább a nyolccsapatos szuperdöntőbe.

A selejtező 1. fordulójában a nem a legjobb összetételében vízbe szálló nemzeti együttesünk 7–6-ra kikapott Hollandiától. Ezúttal Gangl Edina és Keszthelyi Rita is játszott, így Bíró Attila csapata erősebb összeállításban küzdhetett.

Nos, Keszthelyi négy gólt is dobott, ezzel Beatriz Ortiz Munozzal a mezőny legeredményesebbje volt.

Úgy tűnt, a magyar csapat többgólos győzelmet arat, ám a harmadik negyed végére kiharcolt 9–5-ös előny a meccs végére 10–9-re változott. De a lényeg, a három pont megvan.

A forduló másik találkozóját, az Oroszország–Hollandia mérkőzést pénteken játsszák.

NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Magyarország–Spanyolország 10–9
(4–1, 3–2, 2–2, 1–4)
Hajós uszoda, 800 néző. V: Raszovics (szerb), Van der Loo (holland)
MAGYARORSZÁG: GANGL – Szilágyi, Máté, Szücs G. 1, Parkes, KESZTHELYI 4, Leimeter
Csere: Gurisatti 1, HORVÁTH B. 2, Vályi, Gyöngyössy, GARDA 2
Szövetségi kapitány: Bíró Attila
SPANYOLORSZÁG: Ramos – A. Espar 1,
B. ORTIZ 4, M. Ortiz, C. Espar 2, Pena, Leitón
Csere: Bach, Lloret, FORCA 2, Crespi, García
Szövetségi kapitány: Miguel Oca
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 11/2
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Máté (19. perc)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nagyon boldog vagyok, hogy a világbajnoki ezüstérmest a közepesnél jobb játékkal legyőztük, és hogy a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóinkat meg tudtuk ajándékozni ezzel a gyönyörű győzelemmel karácsony alkalmából.
Miguel Oca: – Jobban kezdte a mérkőzést az ellenfél, gyorsan négygólos előnyt harcolt ki, mi pedig végig futottunk az eredmény után. Az utolsó negyedben úgy tűnt, lehet esélyünk, de be kell látni, ezúttal jobb volt a magyar csapat.
Az állás: 1. Hollandia 3 pont/1 mérkőzés, (7–6), 2. Spanyolország 3/2 (18–18), 3. Magyarország 3/2 (16–16), 4. Oroszország 0/1 (8–9)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik