Férfi vízilabda: Nagy Viktor alig bírt kiúszni a partra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 11:27
Nagy Viktor pénteken jó teljesítménnyel járult hozzá a szegedi vízilabdacsapat egri bajnoki győzelméhez, ám a világbajnok kapusnak nem csak pozitív emlékei vannak a találkozóról. A harmadik negyedben görcs miatt percekig ápolni kellett.

„Örülök, hogy ilyen korábban nem fordult elő velem – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Nagy Viktor. – Mind a két combom egyszerre görcsölt be, ráadásul mind a két vádlim is. Ilyet még nem éltem át, alig bírtam kiúszni. Még most is fáj. Jó, hogy a három perc szünet után vissza tudtam menni – az elég volt a nyújtásra –, fel sem vetődött bennem, hogy ne folytassam a játékot. Annak is örülök, hogy a szerencsétlen gólom nem fogta meg a csapatot, mert én túl tudok lendülni rajta, csak aggódtam, nehogy a társaknak ne sikerüljön.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik