Férfi vízilabda: mivel jár a világbajnoki hetedik hely?

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 08:52
null
Märcz Tamás szövetségi kapitánynak és a játékosoknak sem volt okuk a derűre a világbajnoki szerepléssel kapcsolatban (Fotó: Tumbász Hédi)
Három hete tologatják a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségi ülését, de végre találkozik a testület, és nagy horderejű döntést hozhat.

 

Hétfőn ismét összeül a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége, és több jel is arra utal, hogy nagy horderejű döntést hoz a testület. Az első mindjárt az, hogy csaknem három hete tologatják az ülés időpontját a hazai rendezésű világbajnokságot követően, márpedig ha minden rendben lenne, valószínűleg nem kellett volna ennyi idő a találkozó előkészítésére.

Azt, mondjuk, tudjuk, hogy nincs minden rendben.

A magyar férfiválogatott ugyanis mindössze a hetedik helyen zárta a világbajnokságot (a nők ezüstérméről nincs miért tanácskozni), ráadásul minden idők második legrosszabb vb-helyezésénél is sokkal nagyobb gond, hogy az olaszok elleni negyeddöntőben lényegében esély sem volt a győzelemre, azt követően pedig teljesen szétesett társaság. Az elnökség össze is ült egy órával a válogatott utolsó mérkőzése után (úgy, hogy közben még javában tartott a világbajnokság), de semmilyen döntést sem hozott.

Viszont Vári Attila elnök két fontos dolgot mondott utólag az M1-nek.

Egyrészt arról beszélt, hogy biztosan változtatni kell, de nem indulatból, hanem átgondoltan, majd a kérdésre, a változtatás jelentheti-e azt is, hogy új szövetségi kapitánnyal vág neki a férfiválogatott az Európa-bajnokságnak, azt válaszolta, hogy minden megtörténhet.

Magyarán, hétfőn minden bizonnyal Märcz Tamás jövőjéről tárgyal az elnökség.

A sportági vezetőség dönthet úgy, hogy meneszti a kapitányt, de úgy is, hogy további bizalmat szavaz neki, amint Benedek Tibor is megkapta a lehetőséget a 2015-ös kazanyi világbajnokság hatodik helye után, de akkor messze nem tűnt ennyire reménytelennek a csapat játéka, mint most. Csank Jánost idézve, azt biztosan nem mondja az elnökség a hazai világbajnokságon elszenvedett blamázs után, hogy csak így tovább…

Arról nem is beszélve, hogy tudomásunk szerint a válogatott Európa-bajnoki felkészülése egy hetet csúszik, az eredetileg kiírt július 25. helyett csak augusztus elsején találkoznak a játékosok a spliti kontinenstorna előtt. Nyilván így is egy hónapos edzőtábor vár a csapatra, szóval lesz idő dolgozni, de maga a későbbi kezdés is beszédes.

Märcz Tamás az utolsó mérkőzés után elmondta, hogy vállalja a felelősséget, elviszi a balhét, de reméli, hogy nem ő lesz egyedül önkritikus. Mint megírtuk, a kapitány tételesen felsorolta, milyen kívülről vagy belülről keletkező problémákkal kellett megküzdenie a tornával kapcsolatban, kezdve a Bajnokok Ligája nyolcas döntője miatt látatlanban kijelölt kerettől a szövetségtől érkező elváráson át a játékosok közötti dinamika és kapcsolat nem megfelelő minőségéig.

Ezzel együtt elmondta, hogy kész terve van a folytatásra, elkészítette a nyár programját (amely ugye azóta máris átalakult), de hogy folytathatja-e a munkáját – mint jelezte, szívesen tenné –, az az elnökség döntésén múlik. Ez a döntés születik meg minden bizonnyal hétfőn. Hozzátesszük, régi sportági legenda, hogy a mindenkori kapitány szerződésében van egy kitétel, mely szerint ha csapatával nem jut négy közé az év fő világversenyén, akkor következmények nélkül felbontható a szerződése.

Egyébként sikerült úgy időzíteni az elnökség ülést, hogy Märcz Tamás 48. születésnapja után egy nappal határoznak arról, folytathatja-e a munkáját – hát, kapott ennél már szebb ajándékot is, az biztos. Halkan jegyezzük meg, hogy 2018-ban a borzasztó emlékű, nyolcadik helyen zárt barcelonai Európa-bajnokság után két hónappal megnyerte a világkupát, szóval fordított már meg rövid idő alatt a vesztébe rohanó hajót.

Kérdés, ezúttal megkapja-e rá a lehetőséget.

A horvátoknak is megvan a maguk baja
A horvát férfiválogatott vasárnap este kezdte el a felkészülést a spliti Európa-bajnokságra, és ha azt hinnék, hogy a világbajnoki negyedik helyezés után minden adva van arra, hogy a hazai kontinenstornán nagyot dobjon a csapat, akkor tévednek. Kezdjük azzal, hogy amikor Ivica Tucak szövetségi kapitány keretet hirdetett, kihagyta Josip Vrlicet,  majd sajnálkozva közölte, hogy a világ egyik legjobb centre visszavonult a válogatottságtól. Ezen maga Vrlic lepődött meg a legjobban, így estére mégis kerettag lett, Tucak pedig hamut szórt a fejére, azt nyilatkozta, félreértették egymást a játékossal. Két kérdésünk lenne: az ilyesmit vajon hogyan lehet félreérteni, illetve, hogy valóban a kapitány tette-e vissza a csapatba a centert, vagy inkább rászóltak odafentről… Ehhez jön még, hogy ketten kiestek a csapatból, Ante Vukicevicre és a volt szolnoki Kristijan Milakovicra is műtét vár, így Tucak mozgósította a Solaris játékosát, Jerko Penavát is – a pótlólagos meghívásban már úgyis volt gyakorlata.
Josip Vrlic (Fotó: Reuters)
Josip Vrlic (Fotó: Reuters)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik