Férfi vízi ob I: újabb két együttesnél jelent meg a koronavírus

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 10:10
null
A Tisza-partiak legközelebb a Magyar kupa kilencedik helyéért ugornak a medencébe (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország )
Elmarad a Szeged VE szombatra kiírt, KSI elleni idegenbeli mérkőzése, valamint a jövő heti, Kaposvár elleni bajnokija is, ugyanis mindkét együttesnél megjelent a koronavírus – olvasható a szegedma.hu oldalon.

 

„Nagyon sajnálom, hogy elmarad a következő két bajnokink, mert a csapat jelenleg olyan állapotban van, hogy szerénytelenség nélkül győzelmet várhattunk volna ezektől a találkozóktól” – nyilatkozta sajnálkozva Szabó Zoltán, a Szeged VE vezetőedzője a szegedma.hu hírmagazinnak. Hozzátette: az a játékosuk, aki pozitív koronavírustesztet produkált, tünetmentesen letöltötte a kéthetes karantént, így újabb teszteknek vethetik alá amelyek, ha negatívak lesznek, visszatérhet a keretbe.

A Szeged VE a bajnokságban legközelebb szeptember 23-án a BVSC-hez látogat. Ezzel kapcsolatban is kifejtette véleményét Szabó Zoltán: „A csapat önmagába vetett hite általam még sosem látott módon mutatkozott meg a Vasas elleni mérkőzésen. Ha ezt újra tudjuk produkálni, akkor bármi megtörténhet a BVSC ellen is" – vélekedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik