Férfi vízi Eb: a szerb kapitánynak nem tetszett, hogy leálltak

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.07.24. 22:25
Szerbia igazolta esélyességét a Magyarország elleni negyeddöntőben a Barcelonában zajló férfi vízilabda Európa-bajnokságon, s magabiztosan, 8–5-ös győzelemmel jutott a legjobb négy közé. A címvédő a második negyed elején 5–0-ra vezetett, s utána már csak arra figyelt, hogy az előnyét megőrizze a találkozó végéig.

„Kiválóan kezdtünk, a védelem és Mitrovics lehúzta a rolót. Ha egy válogatottnak ilyen védelme van, akkor élvezet játszani – nyilatkozta a Szerb Vízilabda-szövetség hivatalos honlapjának Filip Filipovics csapatkapitány, aki azonban azt is hozzátette, sokkal jobb teljesítményt is nyújthattak volna: – Többre vagyunk képesek, és nem tetszik, hogy leálltunk, de bízom benne, hogy az elődöntőben már jobb lesz, mert ott ilyennek nem szabad előfordulnia."„Kiválóan kezdtünk, a védelem és Mitrovics lehúzta a rolót. Ha egy válogatottnak ilyen védelme van, akkor élvezet játszani – nyilatkozta a Szerb Vízilabda-szövetség hivatalos honlapjának Filip Filipovics csapatkapitány, aki azonban azt is hozzátette, sokkal jobb teljesítményt is nyújthattak volna: – Többre vagyunk képesek, és nem tetszik, hogy leálltunk, de bízom benne, hogy az elődöntőben már jobb lesz, mert ott ilyennek nem szabad előfordulnia."

Braniszlav Mitrovics, a szerbek kapusa is a védelmet dicsérte, s hangsúlyozta, az egész együttes érdeme, hogy ő elkapott néhány lövést.

„Valahol erre a végkifejletre számítottam, mivel pihentebbek voltunk, mint a magyarok, akik a nyolcaddöntőben is játszottak. Az elején ezzel a frissességgel sikerült szép előnyre szert tennünk, amit aztán megőriztünk."

Dejan Szavics, a címvédő és olimpiai bajnok válogatott szövetségi kapitánya nagyon elégedett volt az erős kezdéssel, amelynek aztán meg is lett az eredménye.

„Utána a magyarok erőteljes letámadással próbálkoztak, s ezzel sikerült is a játékosok koncentrációját megzavarni, aminek az lett a következménye, hogy rosszul használtuk ki az emberelőnyös helyzeteket. Az elődöntőben ezt majd ki kell javítanunk" – mondta Dejan Szavics.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA
NEGYEDDÖNTŐ

SZERBIA–MAGYARORSZÁG 8–5 (4–0, 1–1, 2–2, 1–2)
Barcelona, 2400 néző. V: Paoletti (olasz), Naumov (orosz)
SZERBIA:
B. MITROVICS – JAKSICS 3, Prlainovics 1, Filipovics 2, D. Pijetlovics, Mandics, Milos Csuk. Csere: V. Rasovics 1, VICO 1, Sz. Mitrovics, Randjelovics, Alekszics
Szövetségi kapitány:
Dejan Szavics
MAGYARORSZÁG:
NAGY V. – Erdélyi, Bátori 1, Jansik D., Mezei, Vámos, Kovács Gergő. Csere: Manhercz K. 1, BEDŐ 2, Zalánki 1, Pohl, Angyal
Szövetségi kapitány:
Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből:
15/5, ill. 9/2
Kipontozódott:
Pohl (22. p.), Angyal (26. p.), Jansik D. (32. p.), Randjelovics (32. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik