Férfi vízi BL: fontos mérkőzésen kapott ki az OSC Újbuda

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.08. 21:16
null
Az OSC Újbuda kulcsfontosságú mérkőzést bukott el (Fotó: Dömötör Csaba)
A továbbjutásért küzdő OSC Újbuda hazai környezetben 17–12-re kikapott a német Hannovertől a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 12. fordulójában.

 

 

A németek már az első negyedben háromgólos előnyre tettek szert (1–4), amelyet a nagyszünetre további egy találattal növelni tudtak (5–9). A fordulás után elkezdett visszajönni a mérkőzésbe az OSC, de az utolsó negyed előtt nem tudta csökkenteni a hátrányát (9–13).

Végül a Hannover az utolsó felvonást is megnyerte egy góllal, így 17–12-re húzta be a meccset. A sikernek köszönhetően a német együttes négy pontra növelte az előnyét a negyedik – utolsó továbbjutást érő – helyen az OSC Újbudával szemben.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa három találattal Vigvári Vince volt, míg Manhercz Krisztián, Csacsovszky Erik és Salamon Ferenc két-két alkalommal volt eredményes.

Az OSC legközelebb április 19-én ugrik medencébe a BL-ben, a Crvena zvezdát fogadja, míg a rivális Hannover a Spandut látja vendégül. A csoportkörből még összesen két forduló van hátra.

FÉRFI VÍZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, B-CSOPORT, 12. FORDULÓ
OSC Újbuda–Hannover 12–17 (1–4, 4–5, 4–4, 3–4)

OSC:
Lévai – VIGVÁRI VINCE 3, Manhercz K. 2, Csacsovszky E. 2, Tóth M., Burián 1, Várnai. Csere: Sziládi 1, SALAMON F. 2, Dala D., Hárai 1, Bundschuh. Edző: Varga Dániel
HANNOVER: SCHENKEL – Muslim 1, DARKO BRGULJAN 4, NAGAJEV 4, Real 2, SCHÜTZE 3, Winkelhorst 2. Csere: Macan, M. Brguljan, Corusic 1, Schipper, Kubisch. Edző: Karsten Seehafer
Nyéki uszoda, 700 néző. V: Koryzna (lengyel), Budramisz (görög). Gól – emberelőnyből: 13/4, ill. 16/11. Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: M. Brguljan (23. p.), Bundschuh (28. p.), Sziládi (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Teljesen lefagytunk, az nem kérdés, hogy az edzői pályafutásom legrosszabb mérkőzése volt, és feltételezem, hogy a játékosaim pályafutásának is az volt. Tizenhét kapott gól után nincs miről beszélni, próbálom megtalálni az okokat és a magam felelősségét, lehet, hogy nem vagyunk még elég nagy csapat ahhoz, hogy megküzdjünk a kötelező győzelmekkel. Nagyot nyerhettünk volna, ehelyett nagyot veszítettünk.
Karsten Seehafer: – Nagyon jól védekeztünk, ráadásul emberelőnyben és emberhátrányban is felülmúltuk az ellenfelet. Kiválóan kezdtünk, az első pillanattól kezdve éreztem a játékosaimon, hogy akarják ezt a győzelmet. A Spandau elleni bajnoki rangadón pihentettük a kulcsjátékosainkat, és ez kifizetődött. Két lehetőségünk van bebiztosítani a továbbjutást, már az elsővel élni akarunk.

AZ ÁLLÁS
1. Pro Recco
1211
01
175–89 +8633
2. CN Marseille
121101150–95+5533
3. Jug Dubrovnik12903147–117+3027
4. Hannover
12525126–157–3117
5. OSC Újbuda
12417123–150–2713
6. Spandau 04 Berlin
12318113–126–1310
7. Steaua Bucuresti121110112–154–424
8. Crvena zvezda
12
11
1099–157–584

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik