Nemzetisport.hu nyomtatott 2005.10.23 14:34 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Vízilabda: mindhárom magyar csapat továbbjutott

Mindhárom LEN-kupában érdekelt magyar csapat bejutott a legjobb 16 közé. A Szeged a szlovén Kranjt győzte le két góllal, a Ferencváros pedig hárommal a német Cannstattot. Utóbbiak ezzel csoportgyőztesként jutottak tovább. Az Eger hazai pályán tizenhét góllal nyerte meg harmadik mérkőzését. Utóbbiak ma azzal a Vojvodinával mérkőztek, amelyek hozzájuk hasonlóan két ponttal álltak a második játéknapot követően, azaz amelyikük győz, az jut a Kazany mellett tovább a csoportból.
A hazai gárda nem bízta a véletlenre a dolgot, s már az első negyedet követően három góllal vezettek, a félidőben pedig már kilenccel. Az egrieknek a védekezését is feltétlenül dicséret illeti, hiszen mindössze négy gólt kaptak.
LEN-kupa selejtező, 3. forduló
Szeged (magyar) - Kranj (szlovén) 13-11
Ferencváros (magyar) - Cannstatt (német) 13-10
Eger (magyar) - Vojvodina (szerb) 17-4
Kazany (orosz) - ASV Wien (osztrák) 26-5
Az egri selejtező-csoport végeredménye:
1. Kazany (orosz) 6 pont
2. Eger (magyar) 4
3. Vojvodina (szerb) 2
4. ASV Wien (osztrák) 0
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2005-2006-s nemzetközi vízilabdakupák


Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004-2005-s nemzetközi vízilabdakupák

SztárChat rovatunk vendégei voltak

Bajnokság, kupa, olimpia, vb, Eb, világliga, Világkupa

Vízilabda-lexikon
2022.02.24 12:48:41

Vízilabda MALONYAI PÉTER

a Gyarmati sors a huszadik századról szól, szűkebben a nekünk rendelt változatáról.

2022.02.21 22:35:38

Vízilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A ma 70 éves Magas István közgazdászprofesszor anno nem is várta, hogy átfogó ismeretekkel bírjak a tudományágából, de ezzel nem csupán én vagyok így, hanem tisztelőinek zöme is az uszodából. Merthogy ott Magas „Öcsi” volt és marad, nem mellesleg olimpiai ezüstérmes (1972), kétszer világbajnoki második (1975, 1978) és Európa-bajnok (1977) pólós.

2021.10.16 21:34:06

Vízilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A fentiekből adódóan messze nem olyan éles tehát a határvonal feddhetetlenség és becstelenség között, mint azt első hevületünkben hinnénk. Mondhatjuk, a csalás a beismeréseken túl kezdődik.