SZABÓ GÁBOR
2005.02.15 23:35 Frissítve: 2023.02.17 04:52
online

Molnár vette a szárnyai alá

Hárai Balázs akár már Pekingben kulcsfigurája lehet a válogatottnak
Hárai Balázs akár már Pekingben kulcsfigurája lehet a válogatottnak
A pécsi összetartás utolsó tréningjét követően Kemény Dénes tömören összefoglalva igényeit búcsúzott el a vízilabda-válogatott keretének még vízben lihegő tagjaitól. A szövetségi kapitány azt mondta a rá figyelő 19 pólósnak, hogy az egymás elleni kétkapuzáson tapasztalt akaratot szeretné viszontlátni a lelátóról a bajnoki találkozókon, örülne, ha nehéz döntés elé állítanák őt a bő világbajnoki keret májusban esedékes kialakításakor. Addig mégegyszer találkozik a kerettagokkal, hiszen március 13-15-ig Hódmezővásárhelyen készül a társaság, más kérdés, hogy a Pécsett látott arcok nem mindegyike köszön majd vissza az alföldi városban. A külföldön játszók is hazatérnek arra a két és fél napra, meg Kemény Dénes is fenntartja a változtatás jogát.

Hogy Hárai Balázzsal találkozunk-e Hódmezővásárhelyen, nem tudni, mindenesetre figyelemreméltó, hogy a Domino-BHSE nem egészen 18 esztendős játékosát is tesztelte Kemény Dénes - aki nem tartja lehetetlennek, hogy már Pekingre is beérik a fiatal, 202 centi magas, 110 kilós center.
- Meglepődött, hogy a december végi, kassai edzőtábor után, Pécsre is meghívót kap? - kérdeztük a nyáron a BVSC-ből a Kőér utcába költöző pólóst.
- Meglepődtem, a kassai edzőtábort amolyan egyszeri alkalomnak hittem. Ugyanakkor igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy újra itt lehessek ebben a nagyszerű csapatban.
- Mi a legnagyobb haszna a válogatottban elvégzett munkának?
- Az, hogy a világ egyik legjobb edzőjével dolgozhatok, csak kiváló bekkek ellen centerezek, és keményebbek az edzések, mint általában a klubokban.
- Ki az, akire a leginkább felnéz?
- Molnár Tamást említeném. Ô az, aki a Honvédban külön tanítgat, megmutatja a centerszakma fogásait, ha kell, hajt. Jó érzés, hogy kedvel engem.
- Nem féltékeny Papesz?
- Egyáltalán nem, minden szakmai titkot elárul.
- Pólózott valaki korábban a családjában?
- Nem.
- Semmi sportmúlt?
- De, a nagypapám bokszolt. Nagyon jó ökölvívó volt, ha jól tudom, nem is kapott ki soha. Sajnos korán véget ért a pályafutása, mert az egyik meccsén rosszul tették fel az ellenfele kesztyűjét, és egy ütés következtében fél szemére megvakult…
- A szülei is ilyen jegenyefa-termetűek?
- Áááá! Szerintem még egy nyolcvan sincs apukám. Úgy látszik, mindent beleadtak.
- A legközelebbi céljai?
- Szeretnék bajnok- és Euroliga-győztes csapat tagja lenni, az ifiválogatottban is lesz tennivalóm bőven, a juniorválogatottba pedig most kaptam meghívást.
2023.05.24 00:42:32

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nincsenek légiósok, a gárda fiatal, sok van még benne. Ezt már az edző, Szivós Márton mondta, aki hihetetlenül hálás a fiúknak, hogy partnerei voltak mindenben. Ez egyébként oda-vissza igaz, másként nem lehet. Kétségtelen, ha siker van, akkor minden szép és jó, de a Honvéd-pólósokon most tényleg nem lehet fogást találni.

2023.04.22 10:38:52

Vízilabda nemzetisport.hu

Zákonyi S. Tamás 149 perces alkotása a magyar vízilabdázás legutóbbi dicső korszakát mutatja be.

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.