Vizes vb: tíz versenyző, akire érdemes figyelni Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 19:03
Világsztárok, feltörekvő tehetségek, visszatérők, magyar reménységek – a budapesti vizes világbajnokságon részt vevő 2500 sportoló mindegyikének megvan a maga története. Tíz versenyzőt emeltünk ki a tömegből, akire ilyen vagy olyan okok miatt mindenképpen érdemes figyelni július 14. és 30. között.

ÚSZÁSÚSZÁS

KATIE LEDECKY

Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, a budapesti vizes világbajnokságon a legtöbben Hosszú Katinkát akarják látni. Valószínűleg ő is lesz az egyik sztárja az eseménynek, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy mellette még számos világklasszis úszó szeli majd a habokat a Duna Arénában. Köztük az ötszörös olimpiai bajnok amerikai Katie Ledecky, aki még mindig csak húszéves, és akinek a riói olimpiai után fenekestül felfordult az élete.

Gyorsúszásban nincs párja Katie Ledeckynek (Fotó: AFP)
Gyorsúszásban nincs párja Katie Ledeckynek (Fotó: AFP)

Először is Washingtonból Stanfordba költözött, merthogy ott kezdett el egyetemre járni. A környezetváltás egyúttal edzőváltással is járt, no, meg azzal, hogy a családja az ország másik végén maradt. Öt olimpiai bajnoki cím ide vagy oda, Katie nem hosszú kívánságlistával érkezett az egyetemre, csak a holmijával, és a többi egyetemistához hasonlóan beköltözött a kollégiumba, ahol három szobatársat is kapott.

„Imádom az iskolát, imádom az edzéseket is” – mondta két hónap után, és ezt bizonyítja, hogy aktívan részt vesz az egyetemi életben. Egyvalamire azonban a tanévben nem jutott ideje: megszerezni a jogosítványt. Ezt a nyárra tervezi, de csakis az után, hogy a budapesti vizes vb-n leúszta (és megnyerte?) az 1500, a 800, a 400 és a 200 gyorsot a váltószámokkal együtt.

CAMILLE LACOURT

Camille Lacourt-rajongók, figyelem! A budapesti vizes világbajnokságot egyszerűen nem hagyhatják ki, ha kedvencüket még látni akarják a medencében! A többszörös világ- és Európa-bajnok hátúszó ugyanis nemrég bejelentette:a budapesti vb után befejezi a pályafutását.

Camille Lacourt a budapesti vb után visszavonul (Fotó: AFP)
Camille Lacourt a budapesti vb után visszavonul (Fotó: AFP)

A 2010-es évek egyik legsikeresebb francia úszója a riói olimpiáról érem nélkül tért haza. Ezzel a keserű szájízzel azonban nem akart felhagyni az úszással, ezért úgy döntött, hogy 50 méter háton rajthoz áll a Duna Arénában. Már csak azért is bizakodik a jó szereplésben, mert első aranyérmeit éppen a 2010-es budapesti Európa-bajnokságon nyerte meg.

Persze, ha nem jön össze a dobogó, akkor sem dől a kardjába, hiszen várja a civil élet: nemrég Párizsba költözött, hogy több időt tölthessen a lányával, és már nyitott is egy bárt.

Egyébként ha bárki bárhol összefutna vele, nyugodtan kérjen autogramot tőle, készítsen közös fotót, szelfit. Ugyanis imádja, hogy ezzel mosolyt varázsol az emberek arcára.

MILÁK KRISTÓF

Vessünk csak egy pillantást a férfi 200 méteres pillangóúszás világranglistájára! Az év második legjobb idejévelMilák Kristóf büszkélkedik.

Nem hallott még róla? Sebaj, feltehetően még sokat fog. Az érdi úszó az 1:53.79-es, egyébként junior-világcsúcsot jelentő időt június végén úszta a netanyai ifjúsági Európa-bajnokságon, s naná, hogy ezzel meg is nyerte a versenyt.

A 17 éves úszó egy éve, a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon robbant be a nemzetközi élvonalba, amikor nemcsak a mezőnyt, saját magát is alaposan meglepte, hogy 200 pillangón elsőként csapott a célba. A jelenlegi szövetségi kapitány, Sós Csaba akkor meglepő kijelentést tett, miszerint Milák a ritmust, légzést váltogatva, gazdaságtalanul úszott: „Nem tudja még úszni ezt a számot, és mégis nyert, ez már világszínvonal.”

Milák Kristóf 200 pillangón nem indul a vb-n (Fotó: MÚSZ)
Milák Kristóf 200 pillangón nem indul a vb-n (Fotó: MÚSZ)

Kristóf a jelek szerint nagyon is tudja úszni a 200 pillangót, ezen a távon azonban nem láthatjuk a budapesti vizes vb-n, mert a debreceni országos bajnokságon a második lett Kenderesi Tamás mögött. Slusszpoénként azonban100 méter pillangón legyőzte Cseh Lászlót, s ideje (51.98) a hazai ranglista második helyét, azzal együtt a felnőtt-világbajnokságon való indulást jelentette.

Érdemes már most megnézni őt a Duna Arénában, hiszen a jövő nagy magyar úszócsillaga lehet.

VÍZILABDA

MANHERCZ KRISZTIÁN

Manhercz Krisztián még csak húszéves, de már ötvenegyszer húzta a fejére a magyar férfi vízilabda-válogatott sapkáját. Tagja volt a 2016-ban Európa-bajnoki bronzérmes csapatnak, majd részt vett a riói olimpián. Már eddig is voltak emlékezetes pillanatai, meccsei − például a belgrádi Eb-n a Montenegró elleni elődöntőben, ami után a hazai sajtó csak „szupertehetségként” emlegette −, de vezérré igazán még nem sikerült válnia.

Manhercz Krisztián lehet a magyar pólóválogatott vezéregyénisége (Fotó: AFP)
Manhercz Krisztián lehet a magyar pólóválogatott vezéregyénisége (Fotó: AFP)

De miért ne válhatna éppen most, a hazai rendezésű világbajnokságon? A felkészülési meccseken bizonyította, megvan benne a képesség és az akarat is. Márpedig ha „Manó” valamit nagyon akar…

Mondjuk, vízilabdázni gyerekként éppenséggel nem nagyon akart, pontosabban azt nem akarta hallgatni, hogy három évvel idősebb bátyja, Ádám ilyen jó meg olyan ügyes, ő pedig… Aztán mégsem a vívást, a kosárlabdát vagy a kézilabdát választotta, és ez jó döntésnek bizonyult.

NIKOLA JAKSICS

Vízilabdában a bekkekre kevesebb rivaldafény jut, pedig a szerb Nikola Jaksics pályafutása igazán figyelemre méltó. Ha a húszéves pólós a riói olimpia után úgy döntött volna, hogy felhagy a vízilabdával, akkor is úgy vonul vissza, hogy mindent megnyert, amit csak lehetett: egy éven belül olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet ünnepelhetett.

Az olimpiai bajnok Nikola Jaksics a vb után a Fradiban folytatja (Fotó: AFP)
Az olimpiai bajnok Nikola Jaksics a vb után a Fradiban folytatja (Fotó: AFP)

A belgrádi Partizanban nevelkedő játékos természetesen új kihívásokat keresett, a szezon végén távozott nevelőegyesületétől, hogy az alaposan megerősített, Európa-kupa-címvédő Ferencvároshoz igazoljon – amelyben speciel Manhercz csapattársa lesz.

No, és persze nyilván jól nézne ki a joghallgató fiatal vitrinjében egy újabb világbajnoki aranyérem is.

ARIA FISHER

A női vízilabdázók világbajnoki címének legnagyobb várományosa az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok – ehhez kétség sem férhet, de hogy beigazolódik-e a papírforma, az a Hajós Alfréd Uszoda medencéjében dől el. Bár a riói csapathoz képest néhány helyen változott az amerikai keret, a tizenhét évesen olimpiai bajnoki címet ünneplő Aria Fischer Budapesten is medencébe száll majd.

Aria Fischer 17 évesen már olimpiai bajnok volt (Fotó: AFP)
Aria Fischer 17 évesen már olimpiai bajnok volt (Fotó: AFP)

Szobáját minden bizonnyal nővérével, Makenzie-vel osztja meg. Nem véletlen, hogy a Fischer lányok a vízilabda mellett kötöttek ki, hiszen édesapjuk, Erich 1992-ben tagja volt a barcelonai olimpián szereplő amerikai válogatottnak. A centert játszó Ariával kapcsolatban nemcsak az érdekes, hogy a korosztályos világversenyeken rendre begyűjti az MVP-nek járó elismerést, hanem az is, hogy karrierjére a legnagyobb hatással az olimpiai bajnok úszó, Janet Evans volt.

És bár furcsán hangzik: példaképének a Nobel-díjas fizikus és kémikus Marie Curie-t tartja. Meglátjuk, a világbajnokságon milyen hatékonysággal kísérletezik góllövéssel az ellenfelek kapuja előtt.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS

RASOVSZKY KRISTÓF

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya a minap az M4 Sport vizes világbajnoksággal foglalkozó műsorában azt mondta, azért is örülne Rasovszky Kristóf sikerének, mert ha az emberek megismernék, azonnal közönségkedvenc lenne.

Rasovszky Kristóf medencében és a Balatonban is úszik (Fotó: AFP)
Rasovszky Kristóf medencében és a Balatonban is úszik (Fotó: AFP)

A szakember minket mindenesetre kíváncsivá tett, így szurkolunk a junior-világbajnok úszónak, hogy a Duna Arénában 1500 méteres gyorsúszásban, Balatonfüreden pedig 5 és 10 km-en robbantson nagyot. Kenderesi Tamás után szabadon: az érem mellé hátha megörvendeztet bennünket egy aranyköpéssel is.

Komolyra fordítva a szót, nem alaptalan, hogy a húszéves versenyzőtől várja a kapitány a kiugró eredményt, hiszen június végén 10 km-en elsőként csapott a célba a nyílt vízi úszók világkupa-sorozatának portugáliai állomásán.

MŰÚSZÁS

BILL MAY

Vegyes szinkronúszás? Na, jó ezt nem hagyhatjuk ki! Pláne azért, mert a Városligeti Műjégpályán felállított műúszó-létesítményben vízbe ugrik minden idők legeredményesebb férfi műúszója, Bill May is. Tízévesen próbálta ki a sportágat, miután megnézte a nővérét az első edzéseinek egyikén. A kilencvenes évek végén partnerével minden versenyt megnyert, amelyiken elindult, a vegyes szinkronúszás azonban 2015-ig nem szerepelt a világbajnokság programjában.

Bill May igazi csodabogár (Fotó: AFP)
Bill May igazi csodabogár (Fotó: AFP)

Már rég visszavonult – és a Cirque du Soleil vizes előadásaiban kamatoztatta tudását −, amikor a FINA úgy döntött, Kazanyban a vegyes szinkronúszóknak is rendeznek versenyeket, így tíz év után ismét visszatért szeretett sportágához. Nem tette hiába, hiszen Christina Jonesszal a rövid programban a legjobbnak bizonyult, így ő lett az első férfi a sporttörténelemben, aki világbajnoki aranyérmet nyert szinkronúszásban.

Bár May már 38 éves, esze ágában sincs felhagyni a versenysporttal. Budapestre új partnerrel, a japán származású, olimpiai ezüstérmes Kanako Spendlove-val érkezik. A legnagyobb riválisuknak az Alekszandr Malcev, Mihaela Kalancsa orosz páros ígérkezik. A duó férfi tagja Kazanyban Darina Valitovával megnyerte a szabad programot, együtt pedig kétszer is a dobogó legfelső fokára állhattak fel a 2016-os Európa-bajnokságon.

Azóta azonban versenyen nem lehetett látni őket, nem úgy Mayt és Spendlove-ot.

A parton is trükköznek (Fotó: AFP)
A parton is trükköznek (Fotó: AFP)

MŰUGRÁS

KIM KUK HJANG

Kim Kuk Hjang 2015-ben Kazanyban hatalmas meglepetésre 10 méteres toronyugrásban maga mögé utasította a favoritnak számító kínai versenyzőket. Ezzel történelmi tettet vitt véghez, hiszen az akkor 16 éves lány szerezte Észak-Korea első aranyérmét a vizes világbajnokságokon.

Észak-Korea első vb-aranyérmese és a párja (Fotó: AFP)
Észak-Korea első vb-aranyérmese és a párja (Fotó: AFP)

Nyilván még nagyobbat szólt volna, ha mindezt egy évvel később megismétli a riói olimpián is, de Brazíliában az álom rémálommá vált: már a selejtezőben kiesett, és csupán a 25. helyen végzett. A sokk után gyorsan talpra állt azonban, és ebben az évben dobogós helyezéseket is ért el a nemzetközi versenyeken.

Budapestreegyértelműen azzal a céllal érkezik, hogy ismét a legjobbak közé kerüljön.

ÓRIÁSTORONY-UGRÁS

GARY HUNT

Állítólag nem árt némi szíverősítőt magunkhoz venni, mielőtt ellátogatunk az óriástorony-ugrás versenyeire, a látvány ugyanis szédítő, sőt félelmetes, ahogy a férfiak 27, a nők 20 méter magasságból belevetik magukat a vízbe. És ezen az idilli látkép sem enyhít a Parlamenttel a háttérben.

Gary Hunt majd Budapesten is festői környezetben vetheti magát a mélybe (Fotó: AFP)
Gary Hunt majd Budapesten is festői környezetben vetheti magát a mélybe (Fotó: AFP)

A férfiak versenyszámának nagy esélyese, Gary Hunt biztosan nevetne, ha ezt olvasná, hiszen úgy véli, azzal, hogy a műugrásról óriástorony-ugrásra váltott, új kapuk nyíltak meg előtte egy teljesen új világra. Ahonnan esze ágában sincs visszanézni a régire.

„A félelem része az óriástorony-ugrásnak, hogy ezt tudod kezelni, attól leszel igazán férfi. Nem találkoztam olyan óriástorony-ugróval, akinek ne lett volna egy-egy története nagyobb balesetről. Ha átléped a korlátaidat, új ugrásokat tanulsz, azzal együtt járnak a sérülések is” –nyilatkozta korábban a 33 éves brit versenyező, aki Budapesten meg akarja védeni a Kazanyban szerzett világbajnoki címét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik