Vizes vb: „A magyarok évek óta a világ legjobbai közé tartoznak”

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 10:36
A szakág közepes ismertsége miatt nem beszélhetünk világszerte ismert sztárokról, de ettől még tény, az amerikai Maggie Steffens a jelenlegi női póló egyik legjelentősebb alakja.

Kétszeres olimpiai bajnok, aki 17 évesen győztes gólt szerzett a 2010-es világliga döntőjében, majd a 2012-es olimpián hét gólt lőtt a magyarok ellen 14–13-ra megnyert meccsen, amivel olimpiai rekordot állított be, az esztendő végén pedig megválasztották az év játékosának. 2015-ben aztán világbajnok lett, tavaly újra olimpiát nyert. Egyébként meg egy mindig mosolygós 24 esztendős lány, akiről már 12 éves korában páratlan tehetségként beszélt az őt felfedező Adam Krikorian, az amerikai válogatott kapitánya. Maggie Steffensről van szó, aki most kezdi a harmadik olimpiai ciklusát, ami azért nem megszokott az Egyesült Államok női pólósainál.

Valóban több játékos dönt úgy, hogy miután befejezi az egyetemet, elkezd dolgozni, családot szeretne, ezzel együtt pedig abbahagyja a vízilabdát – mondta Maggie Steffens, aki társaival együtt Egerben készül a budapesti világbajnokságra. – Én azonban imádom a vízilabdát, a szenvedélyt, a hangulatot, és azt érzem, hogy ég bennem a tűz. Élvezem a meccseket, a edzéseket, nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy olimpikon sportoló lehetek, és amíg ezt érzem, addig nem hagyom abba."

És éppen ez az egyik nagy erőssége az amerikai válogatottnak: habár négyévente új csapatot kell építeni – Budapestre a 13 riói győztesből heten érkeznek –, marad néhány kulcsjátékos, rájuk épülhet az együttes, és mivel a nyugati parton népszerű a női póló, nagy merítési lehetősége van a szakvezetőségnek.

Szó sincs titokról, sokkal inkább szisztematikus építkezésről, illetve arról, hogy mindannyian tudjuk, mit akarunk: a legjobbak lenni, azért dolgozunk mindennap, hogy győzzünk – folytatta Steffens. – A fejlődésünket segíti a magyar válogatottal való közös gyakorlás is, szerintem kifejezetten hasznos, ha erős csapatok egymás ellen készülnek, a magyarok pedig évek óta a világ legjobbjai közé tartoznak. Várom már, hogy Budapesten legyünk, ami újabb energiával tölt fel, és örömmel tapasztaltam, milyen sokan szeretik itt a vízilabdát, a médiában is sokat szerepel a csapat, látszik, hogy jelentős hagyományai vannak a sportágnak."

A magabiztos és laza Steffens azért kicsit visszafogottabbá vált, amikor a világbajnoki esélyekről kérdeztük, noha a világliga megnyerése azt vetíti előre, hogy hiába a hat új játékos, az amerikai csapat nem nagyon gyengült az olimpia óta.

Egyelőre az számít, hogy mi lesz július tizenhatodikán, aztán tizennyolcadikán, majd huszadikán, de ennél előrébb semmiképpen sem akarok tekinteni, a végén kiderül, hogy mire leszünk képesek" – tette hozzá Maggie Steffens. Mi azért gyanítjuk, a dobogón látjuk viszont az amerikaiakat.

A MAGYAR KERET
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (DUE-Maarsk Graphics).
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley Egyetem –amerikai), Bujka Barbara (Szegedi Vízmű-Taylor&Nash-Szegedi Egyetem), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya (mindkettő Dunaújváros), Takács Orsolya (BVSC-Zugló-Diapolo)

A játékosoknál az előző idénybeli klubjukat tüntettük fel.

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport:
Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport:
Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport:
Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP
9.30: Olaszország–Kanada
10.50: Brazília–Kína
12.10: Új-Zéland–Spanyolország
13.30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17.30: Ausztrália–Kazahsztán
18.50: Hollandia–Franciaország
20.10: Japán–MAGYARORSZÁG
21.30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD
9.30: Egyesült Államok–Spanyolország
10.50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12.10: Kína–Kanada
13.30: Japán–Hollandia
17.30: Görögország–Kazahsztán
18.50: Ausztrália–Oroszország
20.10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21.30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK
9.30: Japán–Franciaország
10.50: Új-Zéland–Egyesült Államok
12.10: Ausztrália–Görögország
13.30: Oroszország–Kazahsztán
17.30: Olaszország–Kína
18.50: Brazília–Kanada
20.10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21.30: Dél-Afrika–Spanyolország

JÚLIUS 22., SZOMBAT
Helyosztók
10.30: A4–B4 (H1)
12.00: C4–D4 (H2)
A negyeddöntőbe jutásért
17.30: A2–B3 (NJ1)
19.00: A3–B2 (NJ2)
20.30: C2–D3 (NJ3)
22.00: C3–D2 (NJ4)

JÚLIUS 24., HÉTFŐ
Helyosztók
9.30: H1 vesztese–H2 vesztese (H3)
10.50: H1 győztese–H2 győztese (H4)
12.10: NJ1 vesztese–NJ3 vesztese (H5)
13.30: NJ2 vesztese–NJ4 vesztese (H6)
Negyeddöntő
14.50: A-csoport győztese–NJ3 győztese (N1)
16.10: B-csoport győztese–NJ4 győztese (N2)
20.30: C-csoport győztese–NJ1 győztese (N3)
22.00: D-csoport győztese–NJ2 győztese(N4)

JÚLIUS 26., SZERDA
Helyosztók
10.30: H5 vesztese–H6 vesztese
12.00: H5 győztese–H6 győztese
13.30: N1 vesztese–N2 vesztese (H7)
15.00: N3 vesztese–N4 vesztese (H8)
Elődöntő
20.30: N1 győztese–N2 győztese (E1)
22.00: N3 győztese–N4 győztese (E2)

JÚLIUS 28., PÉNTEK
A hetedik helyért
12.00: H7 vesztese–H8 vesztese
Az ötödik helyért
13.30: H7 győztese–H8 győztese
A harmadik helyért
15.00: az elődöntő vesztesei
Döntő
20.30: az elődöntő győztesei

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik