Vízilabda: Dömsödi Dalma értékes évadot zárt az ob I-ben

Vágólapra másolva!
2021.05.06. 13:39
Címkék
A 18 éves, szentesi Dömsödi Dalma a felnőtt vízilabda-bajnokság harmadik legértékesebb játékosa lett.

A leány vízilabdázók utánpótlás-bajnokságaiban a Szentessel nemcsak bajnoki, hanem gólkirálynői címet is ünnepelhetett már a 18 éves Dömsödi Dalma. A korosztályos válogatott pólós azonban a felnőttélvonalban is mindinkább kiteljesedik. A Matajsz Márk irányította Szentes az előkelő ötödik helyen zárt a nemrégiben véget ért női ob I-ben, a fiatal center pedig egyik kulcsfigurája volt az együttesnek. Hogy teljesítményével valóban sokat tett hozzá a csapat jó szerepléséhez, érdekes mutató jelzi.Dömsödi Dalma. A korosztályos válogatott pólós azonban a felnőttélvonalban is mindinkább kiteljesedik. A Matajsz Márk irányította Szentes az előkelő ötödik helyen zárt a nemrégiben véget ért női ob I-ben, a fiatal center pedig egyik kulcsfigurája volt az együttesnek. Hogy teljesítményével valóban sokat tett hozzá a csapat jó szerepléséhez, érdekes mutató jelzi.

Dalma a Szentes ifjúsági csapatával bajnoki címre pályázik Fotó: Bodrogi Tamás
Dalma a Szentes ifjúsági csapatával bajnoki címre pályázik Fotó: Bodrogi Tamás

Dalma a Szentes ifjúsági csapatával bajnoki címre pályázik  •  Fotó: Bodrogi Tamás

Az ígéret ugyanis a két válogatott kiválóság, Keszthelyi Rita és Gurisatti Gréta mögött a harmadik legértékesebb játékosa lett a sorozatnak. Ez a hazai szövetség pontszámítása alapján – amely a játékosok statisztikáit összesíti – felállított ranglistából derül ki.

„Meglepődtem, amikor a bajnokság végén szembesültem a rangsorral – mondja Dalma. – Nem is tudom, hová tegyem ezt a dolgot. Persze, jó ránézni, de én különösebben nem vagyok elragadtatva magamtól, hiszen tisztában vagyok vele, hogy rengeteg munka áll még előttem. Elsősorban mindig a csapatsikerek motiválnak. Örülök, hogy így teljesítettünk ebben az évadban, hiszen a felnőttkeretünk felét ifjúsági és serdülőjátékosok adják. Az ötödik hely nekünk felér az aranyéremmel, hiszen közvetlenül a négy nagycsapat mögött végeztünk. Minden mérkőzésen igyekeztem a többiek hasznára lenni; sok kiállítást szállítottam, és fontos szituációkban szereztem centergólokat. A mostani már a negyedik évadom volt az ob I-ben, és úgy érzem, sok mindenben valóban felveszem a versenyt a felnőttekkel.”

A Szentes utánpótlás-nevelő klub lévén a korosztályos bajnokságokban rendre az élmezőnyhöz tartozik. Az ifjúsági együttes – melynek Dalma a csapatkapitánya – jó eséllyel pályázik a bajnoki címre. Elég csak abból kiindulni, hogy a fiatalok tavaly nyáron elhódították, és „hazavitték” a 2013-ban elhunyt szentesi klasszisról, a világ- és Európa-bajnok Sipos Editről elnevezett ifjúsági Magyar-kupa-trófeát. Dalma az aranyérmét később Sipos Edit családjának ajánlotta fel és adta át.

„Az a győzelem nagy motivációt adott a folytatáshoz, és megalapozta a bajnokságot is. Már a tény, hogy nyáron, napsütésben, kinti medencében játszhattunk, feldobta a csapatot. Korábban ilyen csak világversenyeken fordult elő. Ezzel együtt rengeteg munka volt abban, hogy a felnőttekkel az ötödik helyen végeztünk, az ifjúságival pedig most küzdünk a bajnoki címért. Az előző évad a vírushelyzet miatt félbeszakadt, pedig a korosztályos bajnokságban akkor az első helyen álltunk. Most pótolni akarjuk az elmaradt sikert.”

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik