Utánpótlás: Kemény Dénes az edzők legfontosabb feladatairól

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 16:02
Címkék
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címhez segítő korábbi szövetségi kapitány szerint az utánpótlásedzők legfontosabb feladata, hogy a gyerek másnap is részt vegyen az edzésen.

A hét első felében a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is.a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is.

Kemény Dénes A hónap utánpótlásedzője díj sajtótájékoztatóján Fotó: Mura László
Kemény Dénes A hónap utánpótlásedzője díj sajtótájékoztatóján Fotó: Mura László

Kemény Dénes A hónap utánpótlásedzője díj sajtótájékoztatóján  •  Fotó: Mura László

A Magyar Sport Házában tartott eseményen Kemény Dénes, a Magyar Edzők Társasága mesteredzői kollégiumának elnöke is részt vett, és megosztotta gondolatait a kezdeményezésről.

„Az utánpótlásedző szerepe ugyanannyira fontos, mint azé a szakemberé, amelyik majd világszintre viszi a sportolót, megtanítja győzni, és érmeket nyer vele– mondta a férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címhez segítő korábbi szövetségi kapitány.– Mindkét fázis döntő. Felnőttként már nagyon nehéz az utánpótláskorból kimaradt tanulnivalókat elsajátítani. Sajnos, az utánpótlásedzők hajlamosak a lehető legtudományosabb, legsportszakmaibb munkát végeztetni a gyerekekkel, amellyel sok esetben elveszik a kedvüket. Ezért olyan kompromisszumot kell kötni, mely által a munka is jó, egyben szórakoztató marad, a fiatal pedig boldognak érzi magát a sportközegben. Az utánpótlásedzők legfontosabb feladata, hogy a gyerek másnap is jöjjön le edzésre.”

Kemény Dénes az elismeréssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy:

„Ezeknek a díjaknak a sajátossága, hogy mindig lesznek elégedetlenkedők, akik úgy gondolják, hogy esetleg másnak kellett volna megkapnia. De ez már pont elég ahhoz, hogy felfigyeljünk az utánpótlásedzőkre és aláhúzzuk a fontosságukat.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik