Úszás: Pádár Nikoletta a kazanyi Eb-n robbant be a felnőttválogatottba

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 09:03
Címkék
Öt korosztályos csúcsot döntött a Kazanyban rendezett felnőtt rövid pályás úszó Európa-bajnokságon a Szegedi Úszó Egylet 15 éves versenyzője, Pádár Nikoletta; ráadásul 200 m gyorson ötödik lett pályafutása első felnőttvilágversenyén.

A megszokottnál kisebb létszámú csapattal utazott az oroszországi felnőtt rövid pályás úszó Eb-re a magyar válogatott: csak az olimpiai döntősök és az idei junior Európa-bajnokságon egyéni érmet nyert versenyzők vehettek részt a kontinensviadalon.

Örömteli, hogy mind az öt utánpótláskorú versenyző (Betlehem Dávid, Kós Hubert, Fábián Bettina, Pádár Nikoletta, Ugrai Panna) úszhatott legalább egy döntőben, Kós érmet is nyert 400 m vegyesen. De talán annál is nagyobb szenzáció a csupán 15 esztendős Pádár szereplése, aki amellett, hogy öt hazai korosztályos rekordot adott át a múltnak, ötödik lett fő számában, 200 m gyorson, amelyen egyébként a nyáron, Rómában a korosztályos Eb-n nem talált legyőzőre.

Pályafutása első felnőttvilágversenyén, novemberben még ő maga sem várt ilyen formát.

„Az elutazás előtt pénteken és szombaton is leúsztam ugyanazt az edzést, mint az itthon maradó csapattársaim, vagyis különösebben nem készültünk rá a versenyre – kezdte a Szegedi Úszó Egylet fiatalja, aki aztán kitért az első felnőtt Európa-bajnoki fináléjára. – A hetedik idővel kerültem a döntőbe, de mivel az egyik ellenfelem visszalépett, edzőm, Gellért Gábor a negyedik-ötödik-hatodik hely valamelyikére várt. Klasszisok között versenyezhettem, a tetejébe tovább javítottam az egyéni legjobbamat, ezért teljes mértékben elégedett voltam.”

A júliusi junior Európa-bajnokságot követően, pályafutása második jelentős nemzetközi versenyén természetesen volt benne némi drukk, ám azt – részben a csapattársak segítségével – sikerült leküzdenie.

Pádár Nikoletta a kezdeti izgatottság után úgy úszott Kazanyban, mintha az ifjúsági magyar bajnokságon lenne Fotó: Derencsényi István/MÚSZ
Pádár Nikoletta a kezdeti izgatottság után úgy úszott Kazanyban, mintha az ifjúsági magyar bajnokságon lenne Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Pádár Nikoletta a kezdeti izgatottság után úgy úszott Kazanyban, mintha az ifjúsági magyar bajnokságon lenne  •  Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

„Az első és a második napon még izgultam kicsit, hogy mi lesz, mi történik majd. De aztán többekkel beszéltem a csapatból, és mindenki nyugtatott, hogy nem kell stresszelnem, én pedig rájöttem: igazuk van. Kicsit el is engedtem magamat, teher nélkül álltam hozzá, valahogy úgy, mintha otthon, az ifjúsági bajnokságon úsznék. És végül is bejött lazaság, szerintem elsősorban ennek köszönhető, hogy ilyen jól sikerült számomra az Eb.”

A 100 m gyorson egyébként középdöntős fiatal megemlítette, hogy azért hosszú volt az Oroszországban eltöltött szűk hét, pláne, hogy az arrafelé jellemző időjárás miatt a Napot szinte nem is látta. Jelképes lehet, hogy éppen akkor sütött ki először, amikor az öt korosztályos csúcs után elindult hazafelé a magyar csapattal.

És fényesre sikerült az egész szezonja is. Hiszen serdülőkorúként nem csak felnőtt Európa-bajnoki döntősnek, hanem junior Eb-aranyérmesnek is mondhatja magát.

„Természetesen az év elején aláírtam volna ezeket az eredményeket. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy mindezt elérem, elsőre lehet kicsit el is csodálkozom. De visszaemlékezve, hogy mennyit edzettem és mennyi áldozatot hoztam a sikerekért, talán valahol mélyen már akkor is elhittem, meg tudom csinálni.”

Pádár nem sokat pihent a kazanyi kontinensviadal után, hiszen a következő héten rendezték Kaposváron a felnőtt rövid pályás magyar bajnokságot, amelyen kétszáz gyorson arany-, százon pedig bronzérmet nyert.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik