Úszás: a medencés és a nyílt vízi Eb-n is indul Betlehem Dávid

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 14:00
Címkék
A veszprémi Balaton Úszó Klub 18 éves sportolója, Betlehem Dávid medencében és nyílt vízen is bekerült a budapesti felnőtt Eb-csapatba, a májusi kontinensviadal után pedig utánpótlás-világversenyek sora vár még rá az idén.

Sós Csaba a medencés, Gellért Gábor a nyílt vízi csapatba válogatta be a Balaton Úszó Klub 18 éves versenyzőjét, Betlehem Dávidot a májusi, budapesti felnőtt Európa-bajnokság előtt. Persze nem az idén derült ki, hogy a zalaegerszegi nevelésű úszó két fronton is megállja a helyét: a 2019-es, bakui EYOF-on 1500 m gyorson lett második, míg nyílt vízen korosztályos Európa-bajnoki arany- és világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet.Betlehem Dávidot a májusi, budapesti felnőtt Európa-bajnokság előtt. Persze nem az idén derült ki, hogy a zalaegerszegi nevelésű úszó két fronton is megállja a helyét: a 2019-es, bakui EYOF-on 1500 m gyorson lett második, míg nyílt vízen korosztályos Európa-bajnoki arany- és világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet.

S természetesen már javában zajlik a felkészülése a hazai rendezésű kontinensviadalra, éppen a héten tért haza a Sierra Nevada-i edzőtáborból.

Betlehem Dávid akár az idén is dobogóra állhat a korosztályos világversenyeken Forrás: ZÚK
Betlehem Dávid akár az idén is dobogóra állhat a korosztályos világversenyeken Forrás: ZÚK

Betlehem Dávid akár az idén is dobogóra állhat a korosztályos világversenyeken  •  Forrás: ZÚK

„Magaslati környezetben készültünk három hétig, az alapozásról szólt a munka. Most, hogy hazaértünk, elkezdődnek a gyorsító edzések az Európa-bajnokság előtt – kezdte az Utánpótlássportnak Betlehem Dávid, majd kitért a felnőtt országos bajnokságon nyújtott teljesítményére is. – Sajnos a Duna Arénában úszott időkkel nem lehetek elégedett. Előtte a szintén háromhetes beleki edzőtáborunkban összeszedtem egy vállsérülést, amely aztán rányomta a bélyegét az ob-ra is. Remélem, most már minden rendben lesz, és a budapesti Eb-kre problémamentesen fel tudok készülni.”

Eseményből nem lesz hiány a nyáron a felnőtt Eb után először a korosztályos országos bajnokságok, majd pedig a világversenyek várnak Betlehemre.

„A felnőtt Eb után következik egy négyhetes ciklus az ifjúsági országos bajnokságok előtt. Utána jön a junior medencés Eb, onnan kell majd bekerülni a vb-re utazó csapatba, és nyílt vízen is ugyanez a séma. Ez valóban nem lesz kis terhelés, de mindig feldob, amikor világversenyen a magyar színeket képviselhetem.

A 18 éves sportoló januárban igazolt át Zalaegerszegről Veszprémbe a Balaton Úszó Klubhoz, ahol Rasovszky Kristóf és Kalmár Ákos mellett fejlődhet Szokolai László irányítása alatt.

„Természetesen ez rengeteget számít a mindennapokban, Ákossal ráadásul egy helyen lakunk itt Veszprémben. Számomra ők igazi példaképek, mentálisan és a felkészülésben is nagy lendületet kaptam csak a jelenlétüknek köszönhetően. Nagyon nem mindegy, amikor egy kemény edzés közben átnézik a medence másik oldalára, és ott látok egy akkora klasszist, mint Rasovszky Kristóf.”

Hosszú távon felvetődhet a kérdés, hogy a medencét vagy a nyílt vízet preferálja az utánpótlás-válogatott úszó. Vagy kell-e egyáltalán választani?

„Jelenleg ugyanúgy koncentrálok mindkettőre. Jövőre valószínűleg a nyílt víz kerül előtérbe, mivel a medencés versenyeken már nem indulhatok majd az utánpótláskorúak között. Hosszú távon viszont nem gondolnám, hogy választanom kéne. Vannak rá példák, hogy lehet összehangoltan csinálni a kettőt: a 2019-es kvangdzsui világbajnokság a német Florian Wellbrock 1500 méteren nyert medencébe és 10 kilométeren nyílt vízen, ahogyan az olasz Gregorio Paltrinieri is kiváló mindkét műfajban.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik