Úszás: 29 aranyéremmel zárt a magyar csapat a belgrádi CECJM-versenyen

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 19:23
Címkék
Huszonkilenc arany-, huszonegy ezüst- és tizenhárom bronzéremmel tért haza a magyar úszóválogatott a közép-európai országok Szerbiában tartott viadalán.

Péntektől-vasárnapig tartották Belgrádban a CECJM-versenyt, azaz a közép-európai országok úszóviadalát. A hagyományoknak megfelelően a serdülőkorosztály vett részt az eseményen, vagyis a fiúk mezőnyében a tizenhat, a lányok között pedig a tizenöt év jelentette a felső korhatárt.

Elsöprő teljesítményt nyújtott a serdülőválogatott Belgrádban Forrás: MÚSZ
Elsöprő teljesítményt nyújtott a serdülőválogatott Belgrádban Forrás: MÚSZ

Elsöprő teljesítményt nyújtott a serdülőválogatott Belgrádban  •  Forrás: MÚSZ

A magyar válogatott mellett a házigazda szerb, a bosnyák, a cseh, a svájci, a szlovén és a szlovák válogatott vett részt, az eseményen, de az éremtáblázaton nem volt kétséges a mieink első helye: huszonkilenc arany-, huszonegy ezüst- és tizenhárom bronzérmet tempóztak össze a fiatalok.

A huszonkilenc magyar győztes közül nehéz bárkit is kiemelni, meg sem próbálkoznánk vele magunktól. A LEN-pontszámok alapján a fiúk között a legjobb három versenyző között volt egyaránt 200 m háton Kováts Alex (2:01.92) és Balogh Levente (2:02.10). A lányok mezőnyében pedig 50 m háton Komoróczy Lora Fanni (28.66), 200 m gyorson Pádár Nikoletta (2:01.04), 100 m háton pedig Molnár Dóra (1:02.80) teljesített kiemelkedően.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik