Tollaslabda: nemzetközi babérokra törnek a VS Dunakeszi játékosai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 18:46
Címkék
A Városi Sportegyesület Dunakeszi tollaslabda-szakosztálya 2018-ban indult, a szakvezetők pedig a folyamatos növekedésnek és a hazai versenyeken elért eredményeknek egyaránt örülhetnek az utóbbi időszakban. Velük beszélgettünk a kezdetekről, a változásokról és a jövőbeni tervekről.

Több mint három és fél éve alakult meg a Városi Sportegyesület Dunakeszi tollaslabda-szakosztálya, amely a kezdetektől folyamatos fejlődésen megy keresztül. A Richvalski Viktor által irányított szekció nem állna meg ezen az úton, a szakosztályvezető azonban először a múltat idézte fel az Utánpótlássport számára.Richvalski Viktor által irányított szekció nem állna meg ezen az úton, a szakosztályvezető azonban először a múltat idézte fel az Utánpótlássport számára.

Forrás: VS Dunakeszi
Forrás: VS Dunakeszi

 •  Forrás: VS Dunakeszi

„A városban és környékén 2007 óta van jelen a tollaslabda, ez kezdetben az amatőröket célozta meg, nekik szerettünk volna sportolási lehetőséget biztosítani – emlékszik vissza Richvalski. – A fordulat 11 évvel később jött el, amikor beléptünk a VSD szakosztályai közé. Ez azt jelentette, hogy a versenysport is előtérbe került esetünkben. Mivel fiatal szakosztály vagyunk, elsősorban utánpótláskorú versenyzőink vannak, ott viszont U13-tól U19-ig mindenhol jelen vagyunk. A célunk a fokozatos növekedés, szívesen látjuk a tollas iránt érdeklődőket. Együttműködünk a helyi általános iskolával is, ahol igyekszünk népszerűsíteni a sportágat, emellett országos versenyeket is szervezünk.”

A szakosztály edzője, Varga Máté úgy véli, jó irányba haladnak.

„Három évvel ezelőtt iskola utáni edzésekről beszélhettünk, amit lelkes, de kezdő gyerekeknek tartottunk. Azok a gyerekek azóta már ranglistaversenyeken képviselik a klubunkat a magyar viadalokon, gyakorlatilag minden korosztályban. Büszkék vagyunk arra, hogy ez milyen rövid idő alatt ment végbe. Illetve arra is, hazai és nemzetközi szinten is eredményes játékosokat tudunk igazolni, akiknek minőségi feltételeket biztosítunk a felkészüléshez és a versenyzéshez.”

Forrás: VS Dunakeszi
Forrás: VS Dunakeszi

 •  Forrás: VS Dunakeszi

Vetor Nikol és Vetor Tánya ősszel csatlakozott a Dunakeszi csapatához, előtte a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben játszottak komoly hazai és nemzetközi eredményeket elérve. Az ikerpár tagjai jelenleg is előkelő helyen állnak a magyar ranglistákat tekintve, hiszen a felnőttek között egyéniben mindketten top 10-esek, míg a női és a vegyes párost tekintve Nikol egyaránt az első helyen áll. Néhány hete a 16 éves lányok a VSD színeit képviselve Szlovéniában az élmezőnyben végeztek vegyes párosban, ráadásul Tányáék a dobogó harmadik fokára is felállhattak.

„Nagyon szeretem a külföldi versenyeket, hiszen a színvonal is magasabb az itthonihoz képest, mindig remek a hangulat. Örülök, hogy éremmel zárult a szlovéniai verseny, pozitívan gondolok rá vissza” – mondja Tánya.

„Nyár végén a Pécsen rendezett Multi Alarm-kupán győzni tudtam a párommal, ami hatalmas élmény volt. Nívós nemzetközi mezőny jött össze, de szerencsére beérett az a sok munka, amit a felkészülésbe tettünk. A döntőben ráadásul Tányáék ellen tudtunk nyerni, ami szintén nem egy mindennapi élmény” – teszi hozzá Nikol.

A célokat tekintve nagyobb egyetértés nem is lehetne a lányok között, ugyanis mindketten egy dolgot emelnek ki: 2028-ban ott szeretnének lenni Los Angelesben az olimpiai játékokon.

További korosztályos híreinkTOLLASLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik