Tekvondó: jelentősen megviselték a járvány hatásai az utánpótlást

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 16:49
Címkék
A Magyar Tekvondó Szövetség elnökével, Patakfalvy Miklóssal beszélgettünk a koronavírus-járvány utánpótlásra gyakorolt hatásairól és a sportági élet folytatásának menetéről.

„Március közepén az első szövetségek egyike voltunk, amely úgy döntött, a versenyzők testi épségének és egészségének megőrzése érdekében felfüggesztjük a csoportos tréningeket, és online munkarendre állunk. Az edzők és a sportolók egyaránt komolyan vették a helyzetet, és jól alkalmazkodtak az új kihíváshoz. A gyerekek motivációja ugyanakkor láthatóan visszaesett; formagyakorlatban még valamelyest tűzben lehetett tartani őket, hiszen online Európa-bajnokság is volt, de a küzdelemre nem volt lehetőség”− emlékszik vissza a koronavírus-járvány miatt tavasszal történekre a Magyar Tekvondó Szövetség elnöke, Patakfalvy Miklós.„Március közepén az első szövetségek egyike voltunk, amely úgy döntött, a versenyzők testi épségének és egészségének megőrzése érdekében felfüggesztjük a csoportos tréningeket, és online munkarendre állunk. Az edzők és a sportolók egyaránt komolyan vették a helyzetet, és jól alkalmazkodtak az új kihíváshoz. A gyerekek motivációja ugyanakkor láthatóan visszaesett; formagyakorlatban még valamelyest tűzben lehetett tartani őket, hiszen online Európa-bajnokság is volt, de a küzdelemre nem volt lehetőség”− emlékszik vissza a koronavírus-járvány miatt tavasszal történekre a Magyar Tekvondó Szövetség elnöke, Patakfalvy Miklós.

Patakfalvy Miklós és a Márton lányok sem tudják biztosan, lesz-e Eb az idén Forrás: wtftaekwondo
Patakfalvy Miklós és a Márton lányok sem tudják biztosan, lesz-e Eb az idén Forrás: wtftaekwondo

Patakfalvy Miklós és a Márton lányok sem tudják biztosan, lesz-e Eb az idén  •  Forrás: wtftaekwondo

A pandémia első hulláma a lemorzsolódás mértékére is hatással volt.

„A kluboktól kaptunk olyan visszajelzéseket, amelyek szerint visszaesett a létszámuk – legfőképpen a kadétokra volt ez jellemző. Ebben persze az is közrejátszott, hogy nem mindenkinek állt rendelkezésére az online munkához szükséges technikai feltétel, ráadásul az iskolai rendszer is megváltozott, teljesen más módszereket kellett alkalmazni. Ahogy a helyzet engedte, rögtön cselekedtünk, és nyár elején már elkezdtünk közös felkészülési program mentén dolgozni – ekkor már újra egymásnak estek a fiatalok, villámgyorsan visszatértek a lemorzsolódni látszó, válogatott sportolók.”

A nyáron tehát végig dolgozhattak a tekvondósok. A kérdés csupán az volt, mire készülnek.

„Szeptember elejéig az összes versenyt halasztották. Ősszel eleinte nagy volt az öröm, de már augusztus végén, a Budapesten rendezett nemzetközi edzőtáborban látszódott, hogy az utánpótlás Európa-bajnokságot és a junior-vb-t valószínűleg nem rendezik meg. Ez nehezítette a helyzetet, hiszen azok a tekvondósok, akik ezeknek a viadaloknak a reményében dolgozták végig kőkeményen a karanténidőszakot, nagyon letörtek.”

A szövetség persze mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a sportolók motivációját.

„A válogatottedzések folytatódtak, ez némi pluszt jelent a gyerekek lelkének. Igaz, csak a szigorú fertőzésmegelőzési szabályok betartása mellett folyhat a munka. Ami a versenyeket illeti: változékony a helyzet. Tavasszal a diákolimpia volt programon, ezt törölték. Az országos bajnokságot – amelyen az összes korosztály szerepel – meg szeretnénk tartani, november 28-án tervezzük; mindenkin szeretnénk a helyszínen gyors koronavírustesztet végezni. Mindenki nagyon ki van már éhezve a megméretésre, úgyhogy nagy szükség van rá. Főleg amiatt, mert továbbra is kilátástalannak tűnnek a nemzetközi viadalok: az U21-es és a kadét Európa-bajnokság rendezését tervezi a nemzetközi szövetség, én ugyanakkor kevés esélyt látok erre; Szarajevóban lenne a verseny.”

További korosztályos hírekTEKVONDÓBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik