Sakk: Borhy Marcell simán nyert a korosztályos ob-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 11:23
Címkék
Látszólag nagyon könnyen szerzett első helyet Borhy Marcell a korcsoportos magyar sakkbajnokság U16-os mezőnyében.

A Magyar Sakkszövetség versenyterme adott otthont a hétvégén véget ért korcsoportos országos bajnokságnak. A lányok és a fiúk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályban körmérkőzések során mérték össze tudásukat. A vírushelyzetre való tekintettel a csoportok létszámát tíz főben maximalizálták, a lányok mezőnyében így is jó néhány hely maradt üresen, ezzel együtt izgalmas és színvonalas partikat játszottak a fiatalok. Már a verseny előtt is tudni lehetett, hogy az egyik legnagyobb csata az aranyéremért az U16-os fiúk mezőnyében alakulhat ki, hiszen ebben a korcsoportban szerepelt az egész bajnokság három legnagyobb értékszámával bíró játékosa. A Borhy Marcell, Juhász Ágoston, Persányi Barnabás trióból aztán az előbbi került ki győztesen. Nem is kicsivel. Borhy kilenc meccséből hatot megnyert, háromszor döntetlent játszott, így 7,5 ponttal végzett a második, 6 pontot gyűjtő Persányi előtt.Borhy Marcell, Juhász Ágoston, Persányi Barnabás trióból aztán az előbbi került ki győztesen. Nem is kicsivel. Borhy kilenc meccséből hatot megnyert, háromszor döntetlent játszott, így 7,5 ponttal végzett a második, 6 pontot gyűjtő Persányi előtt.

Borhy Marcell végig magabiztosan játszott Fotó: Fehér Gyula
Borhy Marcell végig magabiztosan játszott Fotó: Fehér Gyula

Borhy Marcell végig magabiztosan játszott  •  Fotó: Fehér Gyula

„Nagyon örülök, de nem számítottam rá, hogy ez ilyen sima lesz – mondja az U16-os bajnok. – A partik alapján nem is volt, csak a pontszámból tűnik úgy. De valóban némileg meglepő, hogy a hetedik forduló után már majdnem biztosra vehető volt a bajnoki címem, az utolsó fordulóban pedig teljesen felszabadultan ülhettem le, mert az eredménytől függetlenül már első voltam. Sokat számított, hogy az első öt fordulóban az általam három legjobbnak vélt ellenfelet is megkaptam. Ekkor két győzelem mellett egy döntetlent értem el. A többiek a rangadókon körbeverték egymást, én a későbbiekben csak két döntetlent játszottam.”

A fiatal sakkozó szerint az is közrejátszott magabiztosságában, hogy a bajnokság előtt a Rigochess nemzetközi versenyén szerepelt.

„Ott az edzőmmel, Ruck Róberttel annyira ráhangolódtunk a sakkra, és annyit készültünk, hogy ezen a versenyen, amelyen esélyes voltam, ki tudtam hozni azt, ami bennem van. Mondhatni, magaslati edzőtáborból érkeztem a bajnokságra. Ez az ötödik bajnoki címem, és még mindig nehéz elhinni, valamint megmagyarázni, hogy jött össze ilyen könnyen. Másfél pont az nagyon sok. Ennyi különbség nincs köztem és a mögöttem végzők között.”

A fiúk között U14-ben Palczert Mátyás, U18-ban Vodila Martin Botond nyert, míg a lányok mezőnyében U14-ben Buri Petra Zsuzsanna, U16-ban Sulyok Eszter, U18-ban pedig Tóth Kincső lett a bajnok.

KORCSOPORTOS MAGYAR SAKKBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Végeredmény

Leány U14:1. Buri Petra Zsuzsanna 6 p, 2. Alexandrova Angelina 5,5 p, 3. Vicze Kata 5 p
Fiú U14:1. Palczert Mátyás 7 p, 2. Pásztor Balázs 7 p, 3. Könyves Álmos 6,5 p
Leány U16: 1. Sulyok Eszter 5,5 p, 2. Koltai Dóra 5,5 p, 3. Tóth Nikoletta 5,5 p
Fiú U16: 1. Borhy Marcell Boldizsár 7,5 p, 2. Persányi Barnabás 6 p, 3. Lakatos Tamás 5.5 p
Leány U18: 1. Tóth Kincső 3,5 p, 2. Lukács Anna Kata 2 p, 3. Szalovszky Viktória 0,5 p
Fiú U18: 1.Vodila Martin Botond 6,5 p, 2. Pogány Zsombor 6 p, 3. Öngüt Tamás Günes 5,5 p

További korosztályos hírekSAKKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik