Öttusa: minden magyar döntős a junior-világbajnokságon

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 08:55
Címkék
A három magyar női versenyző után a négy férfi is bejutott az egyiptomi Alexandriában zajló junior öttusa-világbajnokság döntőjébe.

Ahogyan a magyar női versenyzők, úgy a férfiak is mindannyian bejutottak az öttusázók Alexandriában zajló junior-világbajnokságának döntőjébe.

Az egyiptomi viadalon Koleszár Mihály és Tamás József az A, Bőhm Csaba és Gyurka Márk Manó a B jelű selejtezőcsoportban kapott helyet.

Koleszár Mihály magabiztos versenyzéssel jutott döntőbe Forrás: EMPF
Koleszár Mihály magabiztos versenyzéssel jutott döntőbe Forrás: EMPF

Koleszár Mihály magabiztos versenyzéssel jutott döntőbe  •  Forrás: EMPF

Az előbbiben mindkét magyarnak jól ment a vívás. Koleszár Mihály 22, Tamás József 24 győzelemmel zárta a számot, ez a hatodik és a harmadik legjobb teljesítményt jelentette a mezőnyben. Tamás az úszásban is jó formát mutatott, a kettő percen belüli ideje az ötödik legjobb volt a sorban, Koleszár eredménye pedig a tizennegyedik idő volt a csoportban. A kombinált számban (lövészettel egybekötött futás, más néven laser run) Tamás visszafogottabb produkciót nyújtott, de mindent egybevetve így is a tizedikként zárt a kvalifikációs csoportban, míg Koleszár végül az ötödik lett.

Bőhm Csaba úszásban a két percen belüliek közé tartozott, és miután a vívásban is a középmezőnyben zárt, a laser runban sem kellett megszakadnia ahhoz, hogy a B csoport hetedik helyét elcsípve készülhessen a fináléra. Gyurka Márk Manónak mindehhez már jó „kombis” teljesítmény kellett, hiszen a vívásban a hátsó, úszásban a középső részén végzett a mezőnynek. Gyurka meg is futotta a harmadik legjobb időt a selejtezőcsoportban, ezzel a tizenötödik helyre előlépve a szombati döntőbe is befért. A magyar csapat ráadásul Bőhm, Tamás és Koleszár eredményeit figyelembe véve a második helyen zárt a fehéroroszok mögött és az egyiptomiak előtt.

Pénteken újra a nők vannak fókuszban. A döntőben Breitner Hanna, Erdős Rita és Kovács Eszter képviseli a magyar színeket.

A részletes eredményekITTérhetők el.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik