Ökölvívás: sok fiatal készülhet a Bocskai-emlékversenyre

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 19:50
Címkék
Sok U22-es, de még két ifjúsági korú versenyző is ott van az ökölvívó-válogatott Bocskai-emlékversenyre készülő keretében, amely Budapesten kezdte meg a munkát.

A magyar válogatott megkezdte a felkészülést a 66. Bocskai István nemzetközi emlékversenyre, amelyet február 7. és 13. között rendez meg a hazai szövetség. Az első héten a Kellner Ferenc Sportközpontban (Madárfészek-akadémia) készülnek a versenyzők Bertók Róbert szövetségi kapitány vezetésével – olvasható a szövetség közleményében.Bertók Róbert szövetségi kapitány vezetésével – olvasható a szövetség közleményében.

Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

 •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A Bocskai-emlékverseny a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek (IBA) köszönhetően ezüstkategóriás esemény lesz, és a versenyen elért eredmények beszámítanak majd az új világranglistába. A debreceni viadal World Boxing Tour első ezüst fokozatú állomása lesz, és az IBA jelentős pénzdíjakat is kioszt az érmeseknek.

Több utánpótláskorú versenyző is tagja a keretnek, így az esemény fontos állomása lehet a márciusi, poreci U22-es Európa-bajnokságra történő felkészülésnek.

Az ifjúsági keret:
60 kg Oláh Levente TBS
70 kg Gémes Levente SZB
Az U22-es férfi keret:
51 kg Bernáth Attila DVS
54 kg Bernáth László DVS
57 kg Rózsavölgyi Márk TAS
60 kg Római Ruben MAA
63,5 kg Danyi Dániel ESI
67 kg Petrimán Patrik NYV
71 kg Gerzsenyi István GYG
75 kg Mester Soma HFC
80 kg Krekó István MAA
86 kg Beri Kevin NYV
92 kg Baracsi Dániel MAA
92 kg Kiss Levente UTE
+92 kg Fehér Koppány VSC
+92 kg Felföldi László UTE

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik