Ökölvívás: már az első nap nagy csatákat hozott az egri ob-n

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 13:25
Címkék
Már az első napon remek mérkőzéseket vívtak a fiatal ökölvívók az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban zajló országos bajnokságon, a 20 éves Lakotár Hanna hatalmas csatában múlta felül a még ifjúsági korú Megyeri Barbarát.

A nagysikerű Bornemissza-emlékverseny és az Eger Kupa után a felnőtt női, junior és serdülő ökölvívó országos bajnokságot is a hevesi megyeszékhelyen tartják. Szerdán, az esemény első napján 51 pár küzdelmeit bonyolították le.

A serdülő korosztályban a 2007-ben és 2008-ban született versenyzők indulhatnak, a juniorok között pedig a 2005-ös, valamint a 2006-os korcsoport tagjai bokszolhatnak. Mindkét kategóriában idei Eb-érmesek is akadnak.

Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

 •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A nap talán legizgalmasabb mérkőzésén, a felnőtt ob-n Lakotár Hanna – aki már hat éve rendszeres résztvevője a nemzetközi eseményeknek – nagy csatára kényszerült az idei ifjúsági Európa-bajnokságon résztvevő, 18 esztendős Megyeri Barbarával szemben, s végül csak megosztott pontozással győzte le fiatalabb riválisát egy pörgős, sok ütéssel tarkított összecsapáson.

A serdülő fiúk között már az első versenynapon is három küzdelem csak megosztott pontozással dőlt el. A legkisebb 37 kg-sok között Csiki Csanád 3:2-vel győzte le Laklóth Zoltánt, és jutott be a követkető körbe. Budai Szebasztián pedig 4:1-es győzelmet aratott Váradi Leventével szemben a korosztály 66 kg-os súlycsoportjában. Bozai Gyula esélyesebb volt Dékán Péterrel szemben, de csak megosztott pontozással tudott továbbjutni. A serdülő Európa-bajnokságon is szereplők közül Brázovics Tamás és Szakál Ahmed magabiztos győzelmet aratott az első napon.

A juniorok mezőnyében a szegediek kiválóan kezdték az első versenynapot, mindhárom bokszolójuk győzelmet aratott. Megyeri Kolozs egyhangú pontozással győzte le a debreceni Szabó Sándort, míg a másik 57kg-os reménységük, Petrovics Krisztofer mérkőzés nélkül jutott tovább Kovács Márkkal szemben. A júliusi junior Eb-bronzérmes Gémes Levente már egy súllyal feljebb, a 70 kg-sok között szerepel; Budai Adrián a második menet elején feladni kényszerült ellene az összecsapást.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik