Ökölvívás: Kovács Nikolett ezüstérmet nyert a Szilézia Openen

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 18:17
Címkék
A 70 kg-sok mezőnyében érdekelt, 16 éves Kovács Nikolettet csak a döntőben állították meg a lengyelországi Szilézia Openen, aki így a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett.

Hagyományosan Gliwice városa a rendezője a nemzetközi eseménynek, amelyen a házigazda lengyelek legjobbjai mellett az oroszok, a spanyolok, a németek, a svédek, a norvégok, a franciák, a horvátok, a csehek, a szlovákok, a ciprusiak, az örmények, a görögök, és a szerbek is szerepeltek. A magyar női csapat junior, ifjúsági, és felnőttkorú versenyzőkkel szerepelt a lengyelországi nemzetközi tornán – számolt be a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.

Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség
Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

 •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

A soproniak sportolója, Kovács Nikolett (70kg) már 2019-ben a serdülő Európa-bajnokságon és a júliusi junior Eb-n is érmes volt. Az elsőfordulós rivális, a lengyel Oliwia Scislawska után újabb hazai ökölvívót győzött le, Aleksandra Cyrek sem tudta őt megállítani.

Niki a fináléban egy újabb lengyellel került szembe, Aleksandra Jankowiak az egyik legjobb juniorkorú bunyósa a házigazdának, de teljesen egyenlő erők küzdelmét hozta az összecsapás. A 16 éves Niki keményen harcolt, minden helyzetből ütni próbált, támadó bokszot mutatott be, mint a korábbi mérkőzésein is. A szoros csatát követően a lengyel kezét emelték a magasba, megosztott pontozást követően, így a házigazda szerezte meg a súlycsoport aranyérmét, de a magyar lány ismét bizonyította, hogy értéke a magyar ökölvívásnak.

„Egyetlen magyar döntősként a soproni Kovács Nikolett lépett ringbe az ötödik versenynapon lengyel ellenféllel szemben. Megmutatta ezen a versenyen is, hogy jól bírja a sorozatterhelést, mentálisan, és fizikailag is jó állapotban van. A döntőben nagyon szoros küzdelmet láthattunk, versenyzőnk arannyal felérő ezüstérmet szerzett”– értékelte a végén Seres Attila edző.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik