Ökölvívás: a kapitány reméli, hogy feltűnik néhány fiatal az ob-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 11:45
Címkék
Jövő hét szerdán kezdődik Győrben a felnőtt ökölvívó magyar bajnokság, amellyel kapcsolatban Bertók Róbert szövetségi kapitány az utánpótláskorúak előretörését várja.

A 98. felnőtt férfi országos ökölvívóbajnokságot az idén is Győrben tartják, csakúgy, mint egy évvel korábban. Bertók Róbert szövetségi kapitány a boxing.hu-nak adott interjújában elmondta, bízik benne, hogy az ifjúsági korcsoportból fellépő tehetségek le tudják tenni a névjegyüket a felnőttek között is, és nagy csatákra késztetik az idősebb versenyzőket. A bajnokságot közel százéves története során első alkalommal rendezik tizenhárom súlycsoportban, miután a nemzetközi szövetség augusztus elsejével új kategóriákat vezetett be.Bertók Róbert szövetségi kapitány a boxing.hu-nak adott interjújában elmondta, bízik benne, hogy az ifjúsági korcsoportból fellépő tehetségek le tudják tenni a névjegyüket a felnőttek között is, és nagy csatákra késztetik az idősebb versenyzőket. A bajnokságot közel százéves története során első alkalommal rendezik tizenhárom súlycsoportban, miután a nemzetközi szövetség augusztus elsejével új kategóriákat vezetett be.

Kiss Levente Fotó: Bodrogi Tamás/Utánpótlássport
Kiss Levente Fotó: Bodrogi Tamás/Utánpótlássport

Kiss Levente  •  Fotó: Bodrogi Tamás/Utánpótlássport

Az ob, majd azt követően a Bocskai-emlékverseny egyaránt fontos állomás lesz a nemzetközi versenyek felé vezető úton. Március végén Zágrábban tartják az U22-es Európa-bajnokságot, majd májusban az örmény főváros, Jereván rendezheti meg a felnőtt Eb-t.

„A felnőtt országos bajnokságon nagyon kíváncsian várom azt, hogy a válogatott tagjai milyen formában lépnek majd ringbe. Lesznek olyan súlycsoportok, ahol szinte borítékolható eredmények lesznek, de pár súlycsoport hozhat nagyobb csatákat.Minden évben érdekes színfoltja szokott lenni az országos bajnokságnak az, hogy az ifjúsági korosztályból fentebb lépő tehetségesebb versenyzők is elindulnak a felnőttek között. Tavaly a férfiak között elsősorban Kiss Levente volt az, aki megmutatta, hogy ifjúsági versenyzőként is lehet felnőtt országos bajnoki címet nyerni.Most az ifjúságiak közül olyan tehetséges fiatalok előtt nyílik meg a lehetőség az indulásra, mintSamu Ferenc (60kg), Római Ruben (60-63,5kg), Bernáth Laci (51kg), Petrimán Patrik, Simon Attila (67kg), Gál Patrik (92kg), Szabados Béla (92kg), valamint Bogdalik Bence (+92kg). Ez korántsem jelenti azt, hogy el is indulnak majd az országos bajnokságon. Sajnos két olyan súlycsoportunk is van, amelyik szinte teljesen kiürült, az egyik az újonnan bevezetett és visszahozott 48kg, a másik az 57kg.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik