Műkorcsolya: Vardanjan Gurgen kiválóan értékeli az up ob-t

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 12:24
Címkék
Vardanjan Gurgent, a műkorcsolya ágazat sportigazgatóját meglepte, hogy a koronavírus-járvány ellenére több fiatal vett részt a korosztályos magyar bajnokságon, mint az egy évvel ezelőtti viadalon. Több szempontból is beérni látszanak a közelmúltban bevezetett reformok.

A Vasas Jégcentrumban három sportág közel 460 versenyzője gyűlt össze azért, hogy a négy napon keresztül tartó országos bajnokságon előrukkoljon a legjobb formájával, s minél előkelőbb helyen végezzen a szezon legfontosabb megméretésén. A műkorcsolya-, jégtánc- és szinkronkorcsolya-utánpótlás színe-java megmutatta magát, Vardanjan Gurgen sportigazgató alig győzte aláírni a fiatalok okleveleit.Vardanjan Gurgen sportigazgató alig győzte aláírni a fiatalok okleveleit.

„Amikor tavaly március közepén feje tetejére állt minden, nem gondoltam volna, hogy az idei országos bajnokságon még többen versenyeznek majd, mint tavaly – nyilatkozta megkeresésünkre a sportvezető. – Azzal is számoltam, hogy esetleg a nemzetközi megméretések elmaradása miatt egyesek kevesebb tapasztalattal vágnak neki az ob-nak, és hogy ez a teljesítményükön is érződhet. Ehhez képest kiváló programokat és élvezetes versenyeket láttam, csak azt sajnálom, hogy a szülők, hozzátartozók nem lehettek a helyszínen gyermekeik mellett.”

Műkorcsolyában a Sebestyén Korcsolya SE fiataljai szerezték a legtöbb aranyérmet Forrás: SKSE/Facebook
Műkorcsolyában a Sebestyén Korcsolya SE fiataljai szerezték a legtöbb aranyérmet Forrás: SKSE/Facebook

Műkorcsolyában a Sebestyén Korcsolya SE fiataljai szerezték a legtöbb aranyérmet  •  Forrás: SKSE/Facebook

A sportigazgató a műkorcsolyázók közül az élete rövidprogramját futó Ekker Lénát, Incze Brigittát, a legnépesebb, 32 fős mezőnyben diadalmaskodó Zhang Boglárkát, valamint az egy korosztályban versenyző, és egymással nagy csatát vívó Papp Vivient és Virányi Laurát külön is kiemelte, mondván, a juniorok mögött is sorjáznak az ígéretes fiatalok. Hozzátette, a fiúk mezőnyében is egyre többen mutatják meg magukat évről évre, így valós verseny alakulhat ki a résztvevők között, s ezáltal mindenki még jobb teljesítményre sarkallja a másikat.

„A junioroknál kisebb meglepetés történt, hiszen a legnagyobb esélyesnek nevezhető Schermann Regina ezúttal csak második helyen zárt, de hozzá kell tenni, hogy a győztes Szigeti Bernadett megérdemelten nyert. Viszont az egyik legnagyobb meglepetést Zsembery Katinka nyújtotta, aki a harmadik helyen zárta első szereplését a junior ob-n.”

Vardanjan Gurgen hangsúlyozta, a másik két szakágban, jégtáncban és szinkronkorcsolyában is elégedett a látottakkal.

„Összesen 17 táncospár lépett jégre az idei ob-n, ami rekord. És megmerem kockáztatni, hogy jövőre még 8-10 duóval több fog versenyezni. Nagyon örülök neki, hogy egyre többen választják a jégtáncot. De szinkronkorcsolyában is egyre több csapat alakul, ami azért is nagy szó, mert ők egy ideig nem edzhettek a bevezetett korlátozások miatt. A korosztályos világbajnokságon szerepelt Team Magic mellett az idén már az UTE csapata is megmérette magát a juniorok mezőnyében, ami egészen biztosan jót tesz majd a szakágnak."

Mint ahogy a néhány éve bevezetett kritériumrendszernek is az a szerepe, hogy ösztönzően hasson a nagy terveket dédelgető gyerekekre.

„Ez egy mindenki számára nyitott, egyértelmű rendszer, amelyben megfogalmaztuk, hogy mit kell teljesítenie a fiataloknak ahhoz, hogy a következő szintre léphessenek. Aki az olimpiáról és az egyéb felnőtt-világversenyekről álmodik, annak szezonról szezonra teljesítenie kell a kritériumrendszerben a saját korosztályára vonatkozó részt, különben lemarad. Azt gondolom, a kiváló teljesítményekben fontos szerep van ennek, éppen úgy, mint ahogy a Sport XXI. programunknak is. Azok, akik ennek köszönhetően még tavaly tavasszal bekerültek a rendszerünkbe, olyan sokat fejlődtek egy év alatt, hogy a többségük el tudott indulni az ob-n, ami egyértelműen az utánpótlás-nevelő műhelyekben szívvel-lélekkel dolgozó edzők munkáját is dicséri.”

Ugyan az egyesületek hivatalosan nem versenyeznek egymással az országos bajnokságon, mégis presztízsértékkel bír, hogy az egyes szakágakban melyik klub fiataljai gyűjtötték a legtöbb aranyérmet. Nos, műkorcsolyában immár évek óta a Sebestyén Korcsolya SE, jégtáncban a Hoffmann Korcsolya Akadémia, szinkronkorcsolyában pedig ezúttal az UTE versenyzői vitték a prímet.

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik