Labdarúgás: legyőzte a török csapatot a női U19-es válogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.26. 20:36
Címkék
A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte az Eb-selejtezőkör utolsó mérkőzésén a török korosztályos csapatot, ezzel a harmadik helyet szerezte meg a csoportjában.

A török és a magyar válogatott is pont nélkül állt a keddi találkozó előtt, így mindkét csapat számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény az egymás elleni összecsapáson. Ez meg is látszott a pályán, ahol mindkét fél nagyon szeretett volna gyorsan gólt szerezni, de a sietség a találkozó első szakaszában kapkodásba csapott át.

Forrás: MLSZ
Forrás: MLSZ

 •  Forrás: MLSZ

Az MLSZ beszámolójaszerint első találatot a 32. percben Árvay Hanna jegyezte, aki Siber Glória felpasszát vette át jól, kicselezte a védőjét, és végül a kapus mellett elpasszolva a labdát megszerezte a vezetést (0–1).

A szünet előtt azonban emberhátrányba került a magyar csapat, Bokor Blanka kapott piros lapot. A pihenő alatt Turtóczki Sándor szövetségi edzőnek át kellett szerveznie csapatát, ami jól sikerült, a cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, és a második játékrészben tíz emberrel isa magyarok támadtak többet.

A 65. percben Sali Rebeka szerezte meg második gólunkat a kapu előtt kialakult kavarodásból (0–2). Végül a hajrában, a 93. percben a csereként beállt Kiss-Lantos Hanna állította be a 3–0-s végeredményt, így a magyarok a csoport harmadik helyén zárták a selejtező őszi fordulóját.

„Sok energiát kellett mozgósítania a csapatnak, amit meg is tett. Törökország nem játszott alárendelt szerepet, megnehezítette, hogy megszerezzük a három pontot, de a lányok meg tudtak felelni az elvárásoknak. A két csoportfavorit ellen is tisztességgel helytálltunk, de akkor még a támadójátékunk miatt maradt bennem hiányérzet. A csapat az utolsó találkozóra összeállt, és meg is nyerte azt. Többen is ragyogó teljesítményt nyújtottak a tornán, mint például a kapusunk, Török Noémi, vagy Árvay Hanna. Nagy Fanni végig stabil teljesítményt hozott és Sali Rebeka is nagy akarattál játszott ma, és még sorolhatnám a neveket. Elégedett lehetek a csapatommal”– nyilatkozta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor szövetségi edző.

Női U19-es Eb-selejtező, Dánia
Magyarország–Törökország 3–0 (1–0)
Magyarország:
Török Noémi–Peónia Zsófia,Székely Zsófia(Sain Anna 45.),Bokor Blanka,Nagy Fanni–Sali Rebeka(Németh Mirtill 82.),Gaál Rebeka,Kránitz Viktória,Vida Boglárka(Kiss-Lantos Hanna 90.),Siber Glória– Árvay Hanna
Szövetségi edző:
Turtóczki Sándor
Gólszerző:
Árvay H. 31.,Sali R. 64., Kiss-Lantos H. 92.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik