Labdarúgás: Budafok és a „piaci rés"

Vágólapra másolva!
2021.02.11. 08:51
Címkék
Az NB I újoncaként különösen merész az az út, amelyet a Budafoki MTE klubvezetése választott azzal, hogy folyamatosan játéklehetőséget nyújt utánpótláskorú játékosoknak. Oláh Lóránt sportigazgatóval arról beszélgettünk, miért éri meg kölcsönvenni az U21-es válogatottban is számításba vett ígéreteket az élvonal topcsapataitól.

Aki az élvonalbeli mérkőzéseken hazai korosztályos reménységekre kíváncsi, az az MTK Budapest találkozói mellett leginkább a Budafok meccsein elégítheti ki igényeit. Csizmadia Csaba együttesében már az ősszel is meghatározó szerepet töltöttek be az U21-es fiatalok, olyannyira, hogy a téli szünetre összegyűjtött 4939 percnél csak a már említett kék-fehérek mutatója volt jobb az aktuális évad első felében (5875 perc). Nem véletlen, hogy a márciusi magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságra készülő válogatott legutóbbi, őszi összetartására négy budafoki játékost, Huszti Andrást (20), Skribek Alent (19), Szabó Mátét (22) és a Puskás-díjas Zsóri Dánielt (20) is meghívta Gera Zoltán szövetségi edző. Magára a kontinensviadalra pedig tovább nőhet ez a szám, hiszen januárban a Ferencvárostól Csonka Andrást (20), a Mol Fehérvártól pedig Zeke Máriót (20) is kölcsön vette a XXII. kerületi alakulat.Huszti Andrást (20), Skribek Alent (19), Szabó Mátét (22) és a Puskás-díjas Zsóri Dánielt (20) is meghívta Gera Zoltán szövetségi edző. Magára a kontinensviadalra pedig tovább nőhet ez a szám, hiszen januárban a Ferencvárostól Csonka Andrást (20), a Mol Fehérvártól pedig Zeke Máriót (20) is kölcsön vette a XXII. kerületi alakulat.

A fent sorolt labdarúgók közül egyébként kizárólag Szabó az, aki nem kölcsönszerződéssel tagja a keretnek.

A 20 éves, Puskás-díjas Zsóri Dánielt a Mol Fehérvártól vette kölcsön a Budafok Forrás: BMTE/Facebook
A 20 éves, Puskás-díjas Zsóri Dánielt a Mol Fehérvártól vette kölcsön a Budafok Forrás: BMTE/Facebook

A 20 éves, Puskás-díjas Zsóri Dánielt a Mol Fehérvártól vette kölcsön a Budafok  •  Forrás: BMTE/Facebook

„Valóban, nagy lehetőséget látunk az NB I-es topcsapatokban futballozó, 19-20 éves ígéretek szerepeltetésében – reagált megkeresésünkre Oláh Lóránt, a BMTE sportigazgatója. – A nemzetközi kupaindulásért küzdő együttesekben nagyon nehéz játéklehetőséghez jutniuk ezeknek a fiataloknak, ezért is gondolom úgy: fontos, hogy az első osztályban is találjanak maguknak olyan klubot, amelyben folyamatosan játszhatnak és fejlődhetnek. Ha csak az NB II-ben vagy az NB III-ban lépnének pályára húszévesen, esélyük sem lenne elérni az FTC vagy a Fehérvár szintjére. Mi az egész magyar futballnak szeretnénk értéket teremteni azzal, hogy kölcsönvesszük őket, és nálunk vehetik fel az élvonal tempóját.”

A Kaposvár, a Debrecen és a Ferencváros korábbi támadója szerint egyálatlán nem öngyilkosság részben utánpótláskorú játékosokkal harcolni a bennmaradásért. Üzleti szempontból pedig kifejezetten megéri.

„A tizenkét csapatos NB I-ben mindig ott van a kockázat – ha fiatalokkal játszol, ha légiósokkal –, hogy akár egyetlen rossz széria is a kiesés szélére sodorhat. Én azt tartom kulcskérdésnek, hogy milyen arányban lépnek pályára az U21-eseink a rutinosabb játékosokhoz viszonyítva. Szerencsére akadnak a keretünkben olyanok is, akik felkarolják a hozzánk érkező fiatalokat, és már a saját utánpótlásunkból is tudunk meríteni. A jövőben azért kell dolgoznunk, hogy még több Szabó Máténk, Micsinai Miklósunk, Takács Ronaldunk és Soltész Istvánunk legyen, igaz, ebben a tekintetben úgy tizenöt éves az elmaradásunk a kiemelt akadémiákhoz viszonyítva. Most arra futja, hogy kölcsön vegyük a legígéretesebbnek tartott fiatalokat. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez a piaci rés, amit igyekszünk az előnyünkre fordítani, hiszen a többi klub nem feltétlenül lát fantáziát ebben. Mi viszont igen, és az anyakluboknak is az az érdekük, hogy az utánpótlásból kikerülő fiataljaik fejlődése töretlen maradjon, ezért könnyen megszerezhetők. Nem utolsósorban pedig hiszünk benne, hogy ezzel a fiatal csapattal is kivívjuk a bennmaradást, és stabilizáljuk a helyünket az élvonalban.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik