Labdarúgás: Biben kulcsszerepet vállalt az U19-es bajnoki címben

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 18:00
Címkék
Szombaton hivatalosan is befejeződnek az U19-esek A csoportjának küzdelmei, amelyet – ahogy június elején eldőlt – az MTK Budapest labdarúgócsapata nyert meg. Az egyesület egyik kulcsembere kétségtelenül a 17 éves Biben Barnabás volt, aki nem csak a fiatalok között, hanem a felnőtt NB I-ben is megmutathatta már tudását.

Június másodikán, az ETO FC Győr elleni rangadó lefújásával biztossá vált, hogy az MTK Budapest labdarúgócsapata végez az U19-es A csoport első helyén. A kék-fehérek 3–0-ra győzték le a győrieket, ezzel pedig matematikailag is bebiztosították a tabella tetején betöltött pozíciójukat. Jelentősen hozzájárult a sikerhez a középpályás Biben Barnabás játéka, akire nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőttek között is számítottak a klubnál a 2020/2021-es évadban.Biben Barnabás játéka, akire nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőttek között is számítottak a klubnál a 2020/2021-es évadban.

Biben gólöröme a Vasas Kubala Akadémia ellen Forrás: sandorkaroly.hu
Biben gólöröme a Vasas Kubala Akadémia ellen Forrás: sandorkaroly.hu

Biben gólöröme a Vasas Kubala Akadémia ellen  •  Forrás: sandorkaroly.hu

„Nagyon jó csapattal indultunk neki az idénynek, az első félévben viszont a vírus igencsak megnehezítette a mi életünket is. Sokan kiestek a kezdősorból, nem nagyon volt olyan meccs, amikor ne lett volna hiányzónk. Emellé jött a felnőttek közé való feljátszás, amely többünket is érintett már az ősz folyamán is. Talán a decemberi hónap sikerült a leggyengébben, a hetedik helyig estünk vissza, így végül abban a pozícióban sikerült bejutni az A csoportba. Tavasszal sikerült megmutatni, hogy a miénk az egyik legerősebb csapat a korosztályban, sorban jöttek a győzelmek, egy idő után pedig már a bajnoki cím megszerzése is reális céllá vált. Szerencsére végig kitartott a jó forma, nyertük a rangadóink nagy részét, így pedig meglett az arany is – értékeli a szezont Biben, aki nagy eséllyel megnyeri hét tavaszi találatával az A csoport gólkirályi címét is. – Örülök, hogy gólokkal is segíthettem a csapatnak. Jó idényt tudhatok magam mögött, ebből nem szeretnék lejjebb adni a jövőben sem.”

A 17 éves játékos számára tavaly ősszel már a felnőtt NB I-es bemutatkozás pillanata is eljött, amikor volt csapata, a Puskás Akadémia ellen csereként állhatott be. A debütálással együtt végül tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget a nagyok között, kétszer ráadásul – a Ferencváros és a Paks ellen – a kezdő tizenegy tagjaként.

Forrás: sandorkaroly.hu
Forrás: sandorkaroly.hu

 •  Forrás: sandorkaroly.hu

„Természetesen megvolt a pikantériája a debütálásnak, különleges érzés egy olyan klub ellen pályára lépni, ahol éveket töltöttem el korábban. Felejthetetlen élmény marad, hogy 16 évesen már a nagyok között játszhattam. Ha választani kéne a debütálás, vagy a Ferencváros elleni első kezdésem között, hát… Lehetetlen lenne. Most is kiráz a hideg, mikor ezekre a pillanatokra gondolok.”

Bár sikeres szezont tudhat maga mögött, Biben Barnabás már a jövőre is gondol, hiszen nagy megmérettetések állnak előtte.

„Úgy néz ki, hogy a felnőttekkel kezdem meg a felkészülést, amit már nagyon várok. Próbálom a lehető legtöbbet tanulni közöttük, és remélem, a következő évadban is lesz lehetőségem az NB I-ben játszani. Az U19-es gárdával a bajnoki címnek köszönhetően indulási jogot szereztünk a Youth League-be, az ifi BL-be; amellett, hogy nagyszerű lehetőség lesz nemzetközi porondon is megmutatni magunkat, az eredmény sem lesz másodlagos: a lehető legmesszebb szeretnénk jutni.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik