Kosár: az U18-as lányok is megőriznék az A-divíziós Eb-tagságot

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 16:44
Címkék
Az U18-as leány kosárlabda-válogatott vezetőedzőjével, Völgyi Péterrel beszélgettünk a csapat szerda reggel véget ért, kétnapos székesfehérvári összetartása után.

A székesfehérvári MKOSZ Központban kétnapos összetartáson vett részt a Völgyi Péter vezette U18-as leány kosárlabda-válogatott, amelyet a 2003-as és a 2004-es születésű játékosok alkotnak. A programhoz ezúttal tizenkét 2002-es születésű sportoló is csatlakozott− ők az augusztusi, debreceni U19-es világbajnokságra készülnek. Ahogyan azt a hazai szövetség főtitkára, Bodnár Péter és a szervezet szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajoshonlapunknak korábban már elmondta, az esemény prioritást élvez, lévén, hogy ez lesz a sportág klasszikus szakágának első Magyarországon rendezett vébéje. Emiatt külön stábot jelöltek ki az élére: Cziczás László lett a vezetőedző.MKOSZ Központban kétnapos összetartáson vett részt a Völgyi Péter vezette U18-as leány kosárlabda-válogatott, amelyet a 2003-as és a 2004-es születésű játékosok alkotnak. A programhoz ezúttal tizenkét 2002-es születésű sportoló is csatlakozott− ők az augusztusi, debreceni U19-es világbajnokságra készülnek. Ahogyan azt a hazai szövetség főtitkára, Bodnár Péter és a szervezet szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajoshonlapunknak korábban már elmondta, az esemény prioritást élvez, lévén, hogy ez lesz a sportág klasszikus szakágának első Magyarországon rendezett vébéje. Emiatt külön stábot jelöltek ki az élére: Cziczás László lett a vezetőedző.

Völgyi Péter a 2018-as U18-as Európa-bajnokságon Fotó: FIBA
Völgyi Péter a 2018-as U18-as Európa-bajnokságon Fotó: FIBA

Völgyi Péter a 2018-as U18-as Európa-bajnokságon  •  Fotó: FIBA

Elképzelhető, hogy a vb miatt gyengébb összeállításban szerepeljen az U18-as csapat a július végén esedékes, iráklioni U18-as Európa-bajnokságon?− kérdeztük Völgyi Pétert.

„Biztos, hogy néhány játékosunk a vébécsapatban szerepel majd. Nehéz elképzelni, hogy ők két világversenyen szerepeljenek a nyáron, mert az Eb vége és a világbajnokság rajtja között mindössze öt nap van. Ugyanakkor az is egyértelmű cél, hogy ez az együttes is megtartsa az A divíziós tagságát a kontinenstornán.”

Milyen erőt képviselnek az U18-as lányok?

„Vannak ígéretes fiatalok a csapatban, de nem olyan jók, mint mondjuk a 2001 esek és a 2002-esek, akik elképesztően kiemelkedő egységet alkotnak; két korosztályos Európa-bajnoki ezüst- és egy bronzérmet, U17-es világbajnoki negyedik helyet értek el. Az utolsó fellépésük utánpótláskorúként ráadásul idehaza, a soproni U20-as Európa-bajnokságon lesz a nyáron; remélem, megkoronázzák az elmúlt néhány évet. Visszatérve az U18-asokra: akadnak nagyon ügyes kosarasok, többen szerepelnek az felnőttélvonalban, ettől függetlenül a magas posztokon nehéz lesz úgy elosztani a lányokat, hogy a vébén és az Eb-n egyaránt ütőképesek legyünk.”

Völgyi arról is beszélt, hogy eredetileg háromnaposra tervezték a székesfehérvári összetartást.

„Hétfőn és kedden dolgoztunk, szerdáról már a legtöbb klub elkérte a gyerekeket. Hat edzés helyett így csak négy foglalkozást tartottunk. Sokan úgy érkeztek, hogy vasárnap este mérkőzést játszottak, emiatt kicsit fáradtak voltak, de a bajnokságoknak ebben a szakaszában ez normális. Ami a folytatást illeti: még két edzőtábort szeretnék tartani a nyári felkészülési időszak előtt.”

A székesfehérvári táborban résztvevő 2003-as és 2004-es születésű játékosok
Balogh Liza (Csata DSE), Csoma Petra (DVTK Akadémia), Dúl Terka (Vasas Akadémia), Gelei Karola (Csata DSE), Geleta Fanni (UNI-Győr), Gyöngyösi Janka (Csata DSE), Habling Lara (PEAC-Pécs),Holcz Rebeka (Atomerőmű-KSC Szekszárd), Horváth Boglárka (PVSK Akadémia), Horváth Dóra (Atomerőmű-KSC Szekszárd), Horváth Fruzsina (ZTE NKK), Katona Boglárka (ELTE-BEAC Újbuda), Kárpáti Réka (DVTK Akadémia), Krasovecz Lili (Olaszország, Stella Azzurra Roma), Kuncz Petra (Vasas Akadémia), Laczkó Sára (PEAC-Pécs), Márkusz Lilla (DVTK Akadémia), Miklós Melinda (Atomerőmű-KSC Szekszárd), Milkovics Réka (UNI-Győr), Németh Lili (Atomerőmű-KSC Szekszárd), Oláh Fruzsina (DVTK Akadémia), Pfeiffer Virág (Sopron Basket), Rakita Lili (Csata DSE),Renczes Rebeka (Atomerőmű-KSC Szekszárd), Siklós Dorottya (Vasas Akadémia), Sitku Zsuzsanna (Soproni Darazsak Sportakadémia), Telegdy Zsófia (Egyesült Államok, Trinity Christian High School)

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik