Kosár: tornagyőztesként kikaptak a spanyoloktól az U20-as lányok

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 21:29
Címkék
Az U20-as női kosárlabda-válogatott a soproni Challenger-torna utolsó, ötödik játéknapján – a végső győzelem pénteki bebiztosítása után – 65-57-re kikapott a spanyol csapattól a már tétnélküli mérkőzésen.

A csehek pénteki legyőzésével matematikailag is bebiztosította első helyét az U20-as női kosárlabda válogatott a Sopronban zajló hatcsapatos Challenger-tornán, így a négy megnyert meccs után a szombati spanyolok elleni utolsó találkozónak már tét nélkül vághatott neki Gáspár Dávid együttese.Gáspár Dávid együttese.

Forrás: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball
Forrás: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

 •  Forrás: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

Ugyan a presztízs mellett már nem volt másjelentősége a mérkőzésnek, a szövetségi edző most is a megszokott kezdő ötöst küldte a pályára (Angyal-Wentzel-Mányoky-Kiss-Varga A.).A spanyolok játszottak jobban az elején, de a pár pontos előnyüket a magyarok azonnal eltüntették nyitó negyed közepére, és ezt követően a félidő végéig fej fej mellett haladtak a csapatok, a szünet előtt pedig Varga Alíz kosaraival 32-29-es előnybe kerültek a hazai lányok.

A fordulást követően a spanyolok átvették a kezdeményezést, és magabiztosan 21-9-re megnyerték a harmadik negyedet, ezzel pedig közel tíz pontos előnnyel (50-41) mehettek neki a záró tízpercnek.

Anegyedik etap első felében 15 pontra is felkúszott a különbség. Így az utolsó öt percben Angyal Barbara és Tóth Franka pontjaival már csak kozmetikázták az eredményt a lányok,de a veretlenség megőrzése nem sikerült, 65-57-re nyertek a spanyolok.

Azonban az utolsó vereségtől függetlenül4-1-es mérleggel, tornagyőzelemmel zárták az utolsó utánpótlás-tornájukat Gáspár Dávid játékosai, így szép élményekkel gazdagodva emlékezhetnek majd vissza erre a soproni viadalra. A torna legértékesebb játékosa a Sopron Basket bedobója, Varga Alíz lett, aki 16,8 pontos, 8 lepattanós meccsenkénti átlagával, végig egyenletes teljesítményt nyújtva vezére volt a magyar lányoknak.

FIBA U20-as női európai Challenger-torna:
Sopron,5. játéknap
Spanyolország - Magyarország 65-57 (16-17, 13-15, 21-9, 15-16)
Spanyolország:
Rovira 20/6, Monreal 8, Batet 18, Garcia, Moya.
Csere: Ramirez 4, Aguirre, Bermejo, Ortiz S. 4/3, Soler 7/3, Roters-Dubinina 4. Edző: Ruben José Burgos Lopez
Magyarország:Angyal 3/3, Wentzel 12, Mányoky, Varga A. 13/3, Kiss.
Csere: Boros 3, Horváth 10/6, Tóth 16/3, Varga S.. Edző: Gáspár Dávid

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik