Kick-box: magyar világkupa csúcsrészvétellel, maszkkal, nézők nélkül

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 13:19
Címkék
A részvételi rekord biztos, a maszkhasználat kötelező, néző ugyanakkor nem lesz a 26. magyar kick-box világkupán a BOK Csarnokban – többek között ez derült ki a péntektől vasárnapig zajló budapesti nemzetközi viadal hétközi sajtótájékoztatóján, amelyet a hazai sportági szövetség, az MKBSZ tartott.

A részvételt illető kick-box-históriai csúcsot a tavalyelőtti, jubileumi világkupa állította fel azzal, hogy 42 országból csaknem 1700-an jöttek el a magyar fővárosba. Az e hétvégi, 26. budapesti vk-ra viszont már 45 nemzet jelentkezett be, több mint 1700 versenyzővel.

„Bizony, ez megfelel egy kisebb világbajnokságnak is, és bevallom, a Covid árnyékában fele ennyi országból és fele ennyi versenyzővel számoltam előzetesen” - ismerte el Galambos Péter, a honi szövetség, az MKBSZ elnöke, aki persze örül a váratlan fejleménynek, még ha a részvételi rekord bizonyos fokig gondot is jelent:

A ringes szakágak is ott vannak a budapesti világkupán Forrás: kick-box.hu
A ringes szakágak is ott vannak a budapesti világkupán Forrás: kick-box.hu

A ringes szakágak is ott vannak a budapesti világkupán  •  Forrás: kick-box.hu

„Nézők nem lesznek a BOK Csarnokban, inkább lemondtunk a jegybevételről, mert fontosabb a biztonság – mondta az elnök, aki a Covid-protokollra is kitért: - Maximálisan odafigyelünk a biztonságos lebonyolításra, így a sportcsarnokba csak védettségi igazolvánnyal, illetve 72 óránál frissebb negatív teszt birtokában lehet belépni, az aktuálisan bemelegítő vagy éppen versenyző sportolókon kívül pedig mindenki számára kötelező a maszk használata, és a kellő távolságtartás.”

Maga a vk a tavaly március óta a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag teljesen szünetelő nemzetközi versenyek újjáéledését jelenti. Az esemény rangját emeli, hogy nemrég a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú sportágnak ismerte el a kick-boxot, amely jó esetben akár már a 2028-as Los Angeles-i nyári ötkarikás játékok hivatalos programjában helyet kaphat. Előtte pedig debütálhat a 2023-as lengyelországi Európa Játékokon, illetve a korábbi nemzetközi jóváhagyás értelmében ott lehet a 2022-es „sima” világjátékokon, s a küzdősportok 2023-as világjátékain egyaránt. Ám az sem mellékes szempont, hogy a budapesti verseny remek felkészülési lehetőséget kínál minden korosztálynak egyfelől az októberi felnőtt világbajnokságra, másfelől az utánpótlás novemberi Európa-bajnokságára.

A mind a hét kick-boxos szabályrendszer művelőit ringbe, illetve tatamira szólító vk-n 310 (!) magyar indul, s többüktől is aranyérmet vár a honi szövetség. Az eredményes helytállás igénye kiterjed a hazai utánpótlásra is, amely a magyar csapatkontingens zömét adja: az ifjabb korosztályokat– a 7-9 éves gyermekektől kezdve a kadétokon át a juniorokig – 220-an reprezentálják.

Sportdiplomáciai siker is kilátásban van: jó eséllyel az európai szövetség, a WAKO Europe elnökévé választják az eddig ügyvivő elnökként dolgozó Király Istvánt, az MKBSZ alelnökét a vk keretében tartandó tisztújító közgyűlésen.

A magyar világkupa a rangos támogatókban sem szenved hiányt: elfogadta a szervezők felkérését a fővédnökségre dr. Szabó Tünde sportállamtitkár, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Németh Szilárd, a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik