Kézilabda: tudatos építkezés eredménye a „váci dupla”

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 20:48
Címkék
Az élvonalbeli serdülő és ifjúsági leány kézilabda-bajnokságokban két-két váci csapat is szerepel, ráadásul eredményesen; a városban működő képzés egyik legfontosabb alakja, Németh András mellett játékosok is nyilatkoztak az Utánpótlássportnak.

A budapesti klubokat leszámítva nem megszokott, hogy egy élvonalbeli utánpótlás kézilabda-bajnokságban több, azonos városból érkező csapat is szerepeljen. A Váci NKSE és a településen 2017 óta működő Dunakanyar Kézilabda Akadémia fiataljai (akik a jelenlegi évadban Praktiker-Vác néven versenyeznek) szoros együttműködésben készülnek, ráadásul az U17-es és az U19-es élvonalbeli leánybajnokságban egyszerre szerepelnek; mondhatni, riválisai egymásnak, ám a hangsúly a közös fejlődésen van.

„Annak idején azok a klubok, amelyek akadémiai minősítést kaptak, névváltoztatás után folytatták tovább a munkát a már korábban is meglévő csapattal. Vácon máshogy alakult ez a helyzet: a Női Kézilabda SE mellett új egyesületet alapítottunk, így jelenleg két serdülő és ificsapatot ad a város a korosztályos első osztályú bajnokságokba – magyarázza a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Németh András, aki mindkét klubot szakmai igazgatóként segíti. – Ennek jelentős előnyei vannak, amiket igyekszünk minél jobban kihasználni; szerencsére a létszámra nem panaszkodhatunk. Ha jön egy új kézilabdázó, akkor két lehetőség is áll előtte, hol szeretne, illetve hol tud játszani. Nincs beszorulva egy helyre, ahol esetleg kevesebb lehetőséghez jutna. Az edzők ugyanolyan szakmai elképzeléssel, elvekkel fejlesztik a fiatalokat, és átjárás is van a csapatok között, bár ehhez átigazolás szükséges.”

A váci fiatalok előtt ráadásul remek példa áll, hiszen a felnőttcsapat az NB I 5. helyén áll, emellett a nemzetközi porondon is megmutathatja magát, hiszen tavaly bejutott az Európa-liga csoportkörébe.

„Az eredményeinkre büszkék lehetünk, a Praktiker-Vác az ifjúsági élvonalban harmadik, a serdülőben második, míg az NKSE mindkét esetben a középmezőny tagja. Ám ennél is fontosabb, hogy ebben az évadban az ifistáink közül már öten is lehetőséget kaptak a felnőttek között, ráadásul nem lógnak ki az NB I-esek közül. Meg kell említenem az NB II-es együttesünket is, amely szintén remek terepet biztosít a serdülőknek és az ifiknek ahhoz, hogy szokják a nagyok kézilabdáját.”

Az NB I-es Praktiker-Vácban többek mellett Kurucz Aida és Kovács Anikó is bemutatkozhatott az ősszel, amire érthető módon örömmel emlékeznek vissza a fiatalok.

„Azon szerencsések közé tartozom, akik megkapták a lehetőséget a felnőttélvonalban, majd Európa-liga-meccsen is bemutatkozhattam – mondja a 18 esztendős Kurucz. – Az NB I-es debütálásom nagyon izgalmasan alakult, a Győri ETO ellen vetettek be; egy nappal korábban tudtam meg, hogy számít majd rám a vezetőedzőnk, ennek ellenére még gólt is  szereztem. Rendkívül befogadó a társaság, rengeteget segítettek a beilleszkedésben.

Minden adott, hogy Vácon a fiatalokból élvonalbeli játékosok váljanak; igyekszem én is kiharcolni a helyemet!”

„Az utánpótlásban nagy előnyt jelent, hogy felnőttek között is készülhetünk – teszi hozzá a 19 éves Kovács. – Tudjuk alkalmazni a korosztályos bajnokikon az első csapatban tanultakat. Rendkívül összetartó társaságról van szó az U19 esetében – ennek is köszönhető, hogy dobogós helyről várjuk a folytatást. Az elmúlt félév legszebb pillanatai között ott vannak az Európa-ligás meccsek: emlékszem, kiskoromban ámulattal figyeltem a sorozat mérkőzéseit, ma pedig már szerepelhetek rajtuk; ez leírhatatlan érzés.”

(A kiemelt képen: Kurucz Aida (pirosban) a Győri ETO ellen debütált az NB I-ben / Forrás: Győri ETO)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik