Kézilabda: Fazekas Gergő visszatért, bemutatkozott a Wisla Plockban

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.25. 14:56
Címkék
Felépült a sérüléséből, féléves kihagyás után tért vissza a pályára a 19 éves Fazekas Gergő, aki bemutatkozott a lengyel Wisla Plock csapatában.

Szerencsétlenül kezdődött a magyar kézilabdázás egyik legnagyobb utánpótláskorú reménységének, a 2021/22-es NB I-es évad legeredményesebb fiatal játékosának, Fazekas Gergelynek a lengyelországi kalandja. Márciusban vált biztossá, hogy a Telekom Veszprém által szerzőtetett iránító a nyártól két évadot kölcsönben a lengyel Wisla Plock csapatában játszhat, ahova át is tette a székhelyét, ám az első edzési egyikén súlyos vállsérülsét szenvedett, amit műteni kellett.Fazekas Gergelynek a lengyelországi kalandja. Márciusban vált biztossá, hogy a Telekom Veszprém által szerzőtetett iránító a nyártól két évadot kölcsönben a lengyel Wisla Plock csapatában játszhat, ahova át is tette a székhelyét, ám az első edzési egyikén súlyos vállsérülsét szenvedett, amit műteni kellett.

Januárban viszont elérkezett a nagy pillanat, visszatérhetett a pályára: zártkapus edzőmeccsen lendült újra akcióba, féléves kihagyás után. A fiatal a vehir.hu-nak nyilatkozott az elmúlt időszakkal kapcsolatban.

„Júliusban csatlakoztam a Wisla Plockhoz. Új ország, új csapat, egyedül a nagyvilágban; először tapasztaltam meg ezt az érzést az életemben. A harmadik edzésen azonban megtörtént a baj: összeütköztem az egyik társammal, a vállamban pedig elkezdtem nyomást érezni. Azonnal tudatosult bennem, hogy megsérültem. A műtétet követően három hetet töltöttem itthon, amíg a rögzítőt viseltem. A rehabilitációt már Lengyelországban, a Plock kötelékében folytattam. Köszönettel tartozom a gyógytornászunknak, az erőnléti edzőnknek, illetve a gyúrónknak is, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy mihamarabb visszatérhessek. A csapattársak lelki támogatása szintén kedves volt a szívemnek!”
Fazekas az álmáról is beszélt: édesapja, a korábbi klasszis kapus, Fazekas Nándor útját követné a sportban. Emellett szóba került, miért volt speciális jelentősége a visszatéréskor viselt mezszámának, illetve a magyar felnőttválogatott vb-esélyeit is latolgatta a játékos.

A teljes cikk ITT érhető el.

(A kiemelt képen: Fazekas Gergő / Forrás: MKSZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik