Kajak-kenu: Vajda Attila saját egyesületében neveli a tehetségeket

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 09:02
Címkék
Az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila a dunaújvárosi éveket maga mögött hagyva tavaly ősszel megalapította saját egyesületét, amelyben a saját útját járva szeretné felkészíteni az ifjú ígéreteket.

A pekingi ötkarikás játékok aranyérmes kenusa, Vajda Attila versenyzői pályafutása után 2016-ban edzőnek állt. Trénerként pedig a Távol-Keleten is kipróbálhatta magát, a tajvani és a japánversenyzők szakmai munkáját is irányította. A kétéves ázsiai kaland után 2019-ben tért vissza Magyarországra, Dunaújvárosban kezdett el felnőttekkel és fiatalokkal is foglalkozni. Úgy érzi, az elmúlt években rengeteg tapasztalatot gyűjtött mind külföldön, mind itthon. De vajon mi sarkallta végül arra Vajdát, hogy a DKSE-t otthagyva, saját egyesületet alapítson?Vajda Attila versenyzői pályafutása után 2016-ban edzőnek állt. Trénerként pedig a Távol-Keleten is kipróbálhatta magát, a tajvani és a japánversenyzők szakmai munkáját is irányította. A kétéves ázsiai kaland után 2019-ben tért vissza Magyarországra, Dunaújvárosban kezdett el felnőttekkel és fiatalokkal is foglalkozni. Úgy érzi, az elmúlt években rengeteg tapasztalatot gyűjtött mind külföldön, mind itthon. De vajon mi sarkallta végül arra Vajdát, hogy a DKSE-t otthagyva, saját egyesületet alapítson?

Kis csapatban, nagy tervekkel Forrás: HB
Kis csapatban, nagy tervekkel Forrás: HB

Kis csapatban, nagy tervekkel indult el a Vajda SE  •  Forrás: HB

„Sok szempontból előnyös volt nekünk Dunaújvárosban a nagy egyesület részeként. Azonban arra jutottam ahhoz, hogy igazán komoly edzővé váljak ki kell nevelnem a tehetségeket, ez pedig a leghatékonyabban a kisebb csoportokban működik. Úgy érzem, egyéni látásmóddal állok az edzői munkához, és sokat tudok segíteni ezáltal a reménységeknek. A kiválást, illetve a saját egyesület megalapításának ötletét rajtam kívül többen is osztották, így októberben hivatalosan is megalakultunk. Nagyon nehéz dolgunk van, hiszen a nulláról kell felépítenünk mindent, de állunk elébe a kihívásnak”– nyilatkozta a versenyzőkéntolimpiai, világ- és Európa-bajnok38 éves edző azUtánpótlássportnak.

És milyen szakaszban tartanak éppenséggel a megálmodott tervek? Mi a helyzet most a Vajda SE-nél?

„Jelenleg a szövetségtől várjuk a támogatásokat, hogy az egyesület alapjait végérvényesen lerakhassuk, hiszen most még Ráckevén edzünk a fiatalokkal, viszont a végleges bázisunk majd Makádon lesz. A pontos helyszín már adott, a tervek szerint júniusra elkészül és birtokba vehetjük az új csónakházat. Azt követően megindulhat a toborzó munka is nagyobb intenzitással. Pillanatnyilag négy versenyzővel dolgozom itt a Vajda SE-ben, három kenus lánnyal, Fehér Annával, Kémenes Enikővel és Kőhalmi Szidóniával, illetve egy japán kenus lánynak, Terui Sarának is segítem a fejlődését.”

Attila a 15 éves Fehér Annával és a 16 éves Kémenes Enikővel még a dunaújvárosi időszakban kezdett el együtt dolgozni, és a közös munka sikerességét kiváló eredmények támasztják alá. Kémenes a tavalyi korosztályos magyar bajnokságon C1-ben 200 méteren az elsőlett, majd az olimpiai reménységek versenyén ugyanebben a számban a másodikként zárt. Eközben Fehér párosban ért el hasonló sikereket, 200 méteren ezüstérmes, míg az olimpiai számban, 500 méteren bronzérmesként végzett a hazai bajnokságon, majd az ORV-n újabb harmadik helyett gyűjtött be a rövidebb távon.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik