Játék korhatárok nélkül – mikor talál egymásra gyerek és sportág?

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 09:03
Címkék
Az utóbbi időben jól megfigyelhető tendencia, hogy a gyerekeket egyre fiatalabban igyekeznek „megkaparintani” az egyes sportágak. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy miképpen működik a népszerűsítés az egészen kicsik körében, és arra is, hogy a korai kezdés együtt jár-e nem kívánatos mellékhatásokkal.

Hogy hány évesen ajánlott elkezdeni versenykörülmények között sportolnia a gyereknek, azt sportága válogatja. Akad, amelyben tíz év az alsó korhatár, és van, amelyben már három-négyévesen edzésekre járnak az apróságok. Ki választ, mikor és mi alapján? Milyen előnyt élveznek a társaságiadó-támogatásban részesülő látványsportágak (a labdarúgás, a jégkorong, a kézi-, a kosár-, a röp- és a vízilabda) a toborzásban? Miből meríthetnek a többiek? Ki, mennyire helyezi előtérbe a legfontosabb kérdést; nevezetesen, hogy mi a legjobb a gyereknek?

TÁMOGATÓ KÖZEG

A témáról mindenekelőtt a Testnevelési Egyetem pszichológia és sportpszichológia tanszékét vezető dr. Lénárt Ágotát kérdeztük.

„A jelenségnek több vetülete van. Az első a korai sportágválasztás problematikája. Az csak hét-nyolcéves korban derül ki, hogy a gyerek mire lesz alkalmas a későbbiekben, négy-öt évesen még nem. A másik a közeg. Ha a család erőlteti a sportágat, piciként a gyerek azonosul az elképzeléssel, de az még nem az ő választása. Serdülőkorban az szokott gondot jelenteni, hogy kiderül: a gyerek fizikálisan, mentálisan nem arra a sportágra termett, vagy egyszerűen csak nem szeretné tovább csinálni. Amennyiben a család támogatja a sportolást, az természetesen kiváló fejlesztő közeg. Jó hozzáállás, ha a szülők úgy gondolják, a gyerek élvezze, amit csinál, mozogjon, legyen együtt a társaival. Ha viszont kicsiként elkezdik számonkérmi, hogy »miért nem rúgtad be azt a helyzetet?!; miért nem voltál ügyesebb?!«, akkor fölösleges lelki nyomást helyeznek rá. Ráadásul abban a korban éretlen ahhoz, hogy az instrukciókat megértse.”

 

Jégkorongban az első lépés a magabiztos korcsolyázótudás megszerzése Fotó: Tumbász Hédi
Jégkorongban az első lépés a magabiztos korcsolyázótudás megszerzése Fotó: Tumbász Hédi

Jégkorongban az első lépés a magabiztos korcsolyázótudás megszerzése • Fotó: Tumbász Hédi

 

A szakember szerint ebben az életkorban a játékra, a fejlődésre és a mozgástanulásra kell(ene) helyezni a hangsúlyt, nem pedig a teljesítményre. Kiemeli: a kisgyerekek versengeni szeretnek, nem versenyezni.

„A harmadik aspektus, amikor elviszik a gyereket sportolni, de a szülőt egyáltalán nem érdekli, hogy a kicsi eredményes-e. Ez azért nem jó, mert ha a szülő nem támogatja, biztatja a gyereket a teljesítményre – fontos: nem a sportteljesítményre, hanem akár csupán az edzésre járásra –, akkor a közeg megint csak nem lesz motiváló, fejlesztő. Meghatározó az is: az adott országban hogyan és milyen szempontok alapján támogatják a gyereksportot? Ha a kicsiket versenyeztetni szükséges, és mindenféle ligában kell részt venniük, mert a klub csak így juthat támogatáshoz, akkor az magát edzésmunkát is veszélyezteti. Ez gyakran azt eredményezi, hogy a gyerekek képtelenek rendesen megtanulni a sportáguk alapjait. Mert aki csak versenyez, az biztosan nem fejlődik.”

„A sportágválasztáskor általában nem a jégkorong a gyerekek első gondolata” – ezt már az egyik legnépesebb hokiszakosztály, a Vasas utánpótlás szakmai igazgatója, Székely-Mádai László mondja, és hozzáteszi: többnyire a labdarúgás az első opció.

„Annak ellenére, hogy évről évre nő a gyereklétszám, és az iskolai toborzás helyett most már hozzánk is, úgymond, maguktól érkeznek a fiatalok, hátrányban vagyunk a többi csapatsportággal szemben. Hokizni az jön, akinek megtetszenek a különleges felszerelések vagy a jeges közeg.”

Hogy azért sokan vannak a hoki iránt érdeklődők, azt mutatja: a Vasasban jelenleg az U8-astól egészen az U21-es korosztályig nagyjából 270 gyereket foglalkoztatnak, de hamarosan szeretnék elérni a háromszázas „álomhatárt”. Pedig kívülről nézve azt gondolná az ember, az sem szól a sportág mellett, hogy a történet nem játékkal kezdődik, hiszen mindenekelőtt meg kell tanulni korcsolyázni.

„A kicsiknek már maga a jégre lépés is élményt nyújt, azt is egyfajta játéknak tekintik. Persze utána fontos fenntartani az érdeklődésüket, mert a fiatalok megtartása legalább akkora feladat, mint a bevonzásuk.”


KÉSEI NYITÁS

Az U17-es leány röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kőnig Gábor azzal kezdi, hogy csakúgy, mint régen, most is tízévesen ideális elkezdeni a sportágat. Úgy gondolja, ez későinek számít a többi csapatjátékkal szemben. Adódik a kérdés: ennek fényében mennyivel nehezebb növelni a röplabdasport utánpótlásbázisát, mint más látványsportét?

 

A legfiatalabbak a manó korosztályban ismerkedhetnek meg a röplabdával Fotó: Shutterstock
A legfiatalabbak a manó korosztályban ismerkedhetnek meg a röplabdával Fotó: Shutterstock

A legfiatalabbak a manó korosztályban ismerkedhetnek meg a röplabdával • Fotó: Shutterstock

 

„A taorendszerbe utolsóként kerültünk be, és az iskolákban is később indulhatott csak el a röplabdaprogram. Mire odajutottunk, a sulik többségének már szerződése volt más sportágat képviselő egyesületekkel, így mi hiába próbálkoztunk. A fővárosban például nincs túl sok röplabdaszakosztály, amiből az is következik, hogy arányaiban nem vagyunk sokkal kevesebben, mint, mondjuk, a kosarasok. Ettől függetlenül persze az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a mi sportágunkat valóban nem érdemes tízéves kor előtt elkezdeni.”

Ezzel együtt a röplabdázók is törekszenek arra, hogy a kicsik minél megismerkedhessenek a játékkal.

„Néhány éve indult az úgynevezett manó korosztály, amelyben a nyolc-kilencévesek szerepelhetnek. A zsinórlabdához hasonló az a játék, amelyet ebben a korban kipróbálnak; és általa a röplabda alapjait is elsajátítják. A legkisebbek jellemzően iskolai csapatokban játszanak, ahonnan aztán a tehetségesebbek kitűnnek, a klubok pedig leigazolják őket.”

ELKÉSÉS KIZÁRVA

A sportlövészetet szigorúan tízéves kor felett lehet csak elkezdeni. Ám az UTE szakosztályvezetője, Péni Istvánné Lencz Erika szerint ez nem jelent hátrányt.

 

Az atlétikai szakember szerint a kicsiknek edzések helyett csak foglalkozásokat szabadna tartani Fotó: Shutterstock
Az atlétikai szakember szerint a kicsiknek edzések helyett csak foglalkozásokat szabadna tartani Fotó: Shutterstock

Az atlétikai szakember szerint a kicsiknek edzések helyett csak foglalkozásokat szabadna tartani • Fotó: Shutterstock

 

„Mi nagyon örülünk, ha korábban már bármilyen másik sportágat kipróbált a gyerek, és megszerezte a fizikai alapokat. Rendszeresen járunk a sportágválasztókra, de az igazság az: a toborzás nélkül is annyi gyerek jön hozzánk egy-egy jó nemzetközi szereplés, vagy jelentősebb médiamegjelenés után, hogy nincs szükség különleges akciókra. A legtöbben tizenkét-három évesen jönnek hozzánk, ez a megfelelő kor a kezdéshez, de ha valaki rájön, hogy az a sportág, amit addig űzött, nem neki való valamiért, nálunk megtalálhatja a számításait. Még tizenhat évesen sem késett le semmiről, úgyhogy nincsenek létszámproblémáink.”

SZABADON MOZOGNI

Hét éven keresztül volt a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-referense Lengyák György, aki az év eleje óta a rövidtáv- és gátfutás szakágáért felelős vezetőként dolgozik a sportági szervezetben. A tréner nem hazabeszél, amikor kifejti álláspontját arról, hogy a magyar sport utánpótlás-nevelését alapjaiban változtatná meg.

„Kisgyermekkorban a természetes, szabad mozgással alakul ki legjobban az igazi éntudat. Ha azt akarjuk, hogy fejlődjék a magyar sport, akkor minden óvodában és iskolában modern, balesetmentes mászókával, egyensúlyozó eszközökkel ellátott játszótérre van szükség. A lakótelepeken is minden háztömbhöz tartozzon hasonló, amelyen a kisgyerek fejlődhet. Amikor iskolába kerül, akkor a városi vagy magán sportiskolás csoportok egyikében kellene elkezdenie sportolni; ezekben tízéves korig még nincs specializáció, sportágválasztás, csak heti három foglalkozás, ami nem tekinthető edzésnek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik