Cselgáncs: Szegedi Dániel mindig elhiszi, hogy képes győzni

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.15. 17:00
Címkék
„Életem első versenyén megfogalmaztam magamban, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Azóta is ez lebeg a szemem előtt, még a falamra is ki van írva. Amíg ez nem teljesedik be, addig nem adom fel!” − vélekedik a poreci junior dzsúdó Európa-bajnokságon a 66 kilogrammosok között bronzérmes Szegedi Dániel.

A Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának 18 éves sportolója, a 66 kilogrammosok között szereplő Szegedi Dániel remekelt a poreci junior Európa-bajnokságon. Több értékes skalpot begyűjtve bronzérmet szerzett. Érdekesség, hogy Dánielt a felkészülés utolsó hetétől ellehetetlenítette az október végén, a budapesti Grand Slam-versenyen produkált pozitív koronavírustesztje, mégis életében először felért a kontinensbajnoki dobogóra; mindezt a születésnapján tette. Eredménye még úgy is megsüvegelendő, hogy néhány nappal később, ugyanott az U23-asok Európa-bajnokságán már az első fordulóban kikapott.Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának 18 éves sportolója, a 66 kilogrammosok között szereplő Szegedi Dániel remekelt a poreci junior Európa-bajnokságon. Több értékes skalpot begyűjtve bronzérmet szerzett. Érdekesség, hogy Dánielt a felkészülés utolsó hetétől ellehetetlenítette az október végén, a budapesti Grand Slam-versenyen produkált pozitív koronavírustesztje, mégis életében először felért a kontinensbajnoki dobogóra; mindezt a születésnapján tette. Eredménye még úgy is megsüvegelendő, hogy néhány nappal később, ugyanott az U23-asok Európa-bajnokságán már az első fordulóban kikapott.

Szegedi Dániel bronzérmet nyert a junior Európa-bajnokságon Forrás: cegledipanorama.hu
Szegedi Dániel bronzérmet nyert a junior Európa-bajnokságon Forrás: cegledipanorama.hu

Szegedi Dániel bronzérmet nyert a junior Európa-bajnokságon  •  Forrás: cegledipanorama.hu

„Amíg a többiek a Grand Slamen bizonyítottak és Tatán készültek, addig Dani nem igazán foglalkozhatott a dzsúdóval. Ha a nehézségeket vesszük alapul, állíthatom, száztíz százalékosan teljesített. Elsőéves juniorként a nála jóval idősebb versenyzőkkel kellett megküzdenie, le a kalappal előtte. Ráadásul a sorsolása sem volt igazán kedvező. Kiváló sportolókat győzött le, és ezzel kiharcolta, hogy indulhasson a jövő csütörtökön kezdődő prágai felnőtt Európa-bajnokságon”− értékel a CVSE vezetőedzője, Bíró Tamás.

„A kihagyás ellenére azt éreztem, erős vagyok, a tűz is megvolt bennem, sőt a gondolataim is letisztultak− veszi át a szót a fiatal.− Be akartam bizonyítani mindenkinek, hogy még így is képes vagyok jól szerepelni, a viadal ideje alatt végig ez motivált. Őszinte leszek, győzni utaztam Porecbe. Noha ez nem jött össze, szerintem tudásom legjavát nyújtottam.”

Dániel tizenkét éve cselgáncsozik. Azóta kétszer nyert ifjúsági országos bajnokságot, sőt az idén a felnőtt ob dobogójának második fokára is felállt. Az áttörőnek nevezhető nemzetközi sikerek – a tavalyi, bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon elért harmadik helyét leszámítva – mindezidáig elkerülték.

„Az egyik kollégámnál, hatévesen kezdett dzsúdózni, két esztendővel később jött át hozzám. Rajtam kívül Bíró Norbert, Ken Kaida és Mester Dániel egyaránt foglalkozik vele. Fejben nagyon erős, a sporthoz való esze egészen elképesztő, nyerő típus. Néha kicsit túlzott az önbizalma, de ez akár nagy előnyt is jelenhet a tatamin. Amikor rettenetesen fáradt, még akkor is tisztán gondolkozik a küzdelmek közben. Fizikailag még sokat kell fejlődnie, és a technikai repertoárját is szükséges bővíteni”− így Bíró Tamás.

Ahogyan azt a mester is megfogalmazta, Dániel rendkívül magabiztos. A fiú is tisztában van azzal, hogy ezáltal kevesebb alázattal végzi a feladatát, de amondó, enélkül nem lenne olyan sikeres a tatamin. Beismeri, néha túlzásba esik, de próbál ügyelni arra, hogy soha ne lépje át a határt.

„Tamás bácsi szokta mondani, hogy kicsit nagy az arcom. Legbelül ezt nem érzem olyan drasztikusnak, mint ahogyan azt a többiek láthatják. Ez inkább amolyan tűz formájában nyilvánul meg; mindig győzni akarok, és el is hiszem magamról, hogy erre bármikor képes vagyok. Hiszek magamban, és ez a kívülállóknak nagyképűségnek tűnhet. Tisztában vagyok azzal, hogy én sem vagyok tökéletes, de erre szükségem van ahhoz, hogy erőt merítsek.”

Szegedi imádja a dzsúdót, szerinte csak akkor válhat valakiből nagy klasszis, ha teljesen azonosulni tud a sportágával, szívvel-lélekkel végzi azt. Két fiútestvére van, egy lány, a srácok cselgáncsozók. Kisgyerekként először azt tűzte ki maga elé célként, hogy legyőzi a bátyját.

„Ő már előttem elkezdte űzni ezt a sportot. Annak idején is éhes voltam a sikerre, fölé akartam kerekedni. Ennél a célnál azonban hamar nagyobbat tűztem ki magam elé: életem első versenyén megfogalmaztam, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Azóta is ez lebeg a szemem előtt, még a falamra is ki van írva. Amíg ez nem teljesedik be, addig nem adom fel!”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik